Négynapos fesztivállal búcsúztatják a Napozóréten a bontásra ítélt Petőfi Csarnokot csütörtöktől. A Pecsa azonban még október végéig nyitva lesz, az üzemeltetők is tartanak majd a 24-i hétvégén egy hivatalosnak aposztrofált búcsúbulit. Úgy tudjuk, az épületet csak jövő év elején kezdik majd elbontani.
Eredetileg a most hétvégi négynapos fesztivált is a Petőfi Csarnokban tartották volna, de a szervezők közleménye szerint a Pecsa jelenlegi bérlője nem támogatta a kezdeményezésüket,
vagyis nem tudtak megállapodni a bérleti díjban.
A legendás koncerthelyszínt 2011 óta üzemeltető Cortina Service Zrt. korábbi közleménye szerint ők nyolc millió forintos bérleti díjat kértek a szervezőktől, amelyben benne lett volna a biztosítás, a takarítás és a berendezés is.
Ezt azonban a hétvégi fesztivál szervezői nem fogadták el, mert szerintük így eleve veszteséges lett volna a négynapos rendezvény.
A Pecsa melletti Napozórét pedig szerintük amúgy is alkalmasabbnak helyszínnek tűnik.
A csütörtökön rajtoló fesztiválon fellép majd többek között a Karthagó, a Beatrice, az Aurora, a Lord, a Moby Dick, újra összeáll az Exotic; a Skorpió, és a Z’Zi Labor. A szervezők tehát több olyan zenekart hoztak össze, amiknek a pályafutása szorosan összefonódott az 1985-ben átadott csarnokkal.
A PeCsa azonban még október végéig nyitva lesz – a honlapon található programok szerint addig még több koncert, tanszer- és lemezvásár is lesz. Az üzemeltető a hivatalos búcsúhétvégét október 24-re és 25-re szervezte: szombaton Tunyogi Péterre emlékeznek a fellépők, vasárnap pedig a Kalapács játszik majd.
Augusztus 25-én lesz utoljára bolhapiac is a kertben.
Ahogy azt korábban megírtuk, a Petőfi Csarnok helyére, a Liget Projekt részeként az Új Nemzeti Galéria – Ludwig Múzeum épül majd. Az emeleten található repüléstörténeti kiállítást már május közepén kiköltöztették az épületből. A Cortina 2011-ben nyerte el az épület üzemeltetési jogát és elkezdték a felújítást. A munkát azonban tavaly leállították, ekkor lett egyértelmű, hogy a Petőfi Csarnokot maga alá gyűri a Liget Projekt.
Az Új Nemzeti Galéria épületének tervezésére kiírt pályázaton a megosztott első helyet a norvég Snohetta és a japán Sanaa iroda nyerte. Arról azonban még nem született döntés, hogy pontosan melyik terv fog megvalósulni.