Folyamatosan bosszantani kell az olvasót

Folyamatosan bosszantani kell az olvasót, Nádasdy Ádám ezért képzeletben rajzszöget tesz minden színházi néző székére. Az újrafordítások nemcsak a Rozsban a fogó, de már Arany János Hamletje esetében is nagy indulatokat váltottak ki, pedig a magyartanár szerint az Isteni színjáték magyarul teljesen értelmetlen egy diák számára. Arra keressük a választ, jó-e, vagy rossz, ha folyton újrafordítják az irodalmi műveket?

Amikor az Európa Könyvkiadó bejelentette, hogy hamarosan új fordításban, Rozsban a fogó címen jelenik meg a Zabhegyező, feldühödött újságírók és kommentelők esküdtek fel rá, hogy – bár még nem ismerik a szöveget – soha a kezükbe sem fogják venni a kötetet. Az viszont tévhit, hogy az irodalmi művek újrafordításait övező botrányok csak az online hozzászólások elterjedésével jelentek volna meg.

Barna Imre Rozsban a fogó-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Amikor Arany János újrafordította Vajda Péter után a Hamlet-et, a költő és a Nemzeti Színház rendezője, Paulay Ede vállvetve harcoltak a feldühödött színészekkel, akiknek

eszük ágában sem volt egy új verziót megtanulni a régi, jól ismert és mindenki által kívülről fújt szöveg helyett.

És bár végül az előadás megszületett, Arany nem járt tökéletes sikerrel, mivel két fontos sort még ő is képtelen volt meghonosítani. „A lét vagy nemlét kérdése ez” és a „Rohadt az államgépben valami” sorokkal nem sikerült felülírnia a korábbról bevésődött „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés”-t és a „Valami bűzlik Dániában”-t, így néhány Arany-fordítást használó kötetben is ezek a verziók szerepelnek.

Hasonló küzdelmet kellett folytatnia Mészöly Dezsőnek is, amiért hozzá merészelt nyúlni a Rómeó és Júliá-hoz Kosztolányi Dezső szent fordítása után.

Szent szövegek nincsenek

„Nincs másról szó, mint némi egészséges konzervativizmusról. A »miért van máshogy, mint ahogyan eddig volt« mély emberi érzés, amivel a művészet mindig is harcot folytatott” – vélekedik Nádasdy Ádám, aki Shakespeare-fordításaiért szintén kapott hideget és meleget is. Felháborodás tehát mindig is volt, szent szövegek ugyanakkor nincsenek: ebben Nádasdyval mélyen egyetért Barna Imre is, az Európa Könyvkiadó főmunkatársa, a Rozsban a fogó fordítója is.

Nádasdy Ádám kapott hideget és meleget is fordításaiért Fotó: Bielik István - Origo

„Vegyük a Bibliát: folyamatosan készülnek belőle újrafordítások, sőt, tulajdonképpen már az eredeti szöveg is fordítás volt. Azt ugyanis biztosan tudni lehet a történelmi Jézusról, hogy nem görögül, hanem arameusul beszélt, így már a gondolatainak lejegyzése is fordítás volt” – mondja Barna.

Nádasdy hozzáteszi: a teológusok szerint

a Bibliával más a helyzet”,

hiszen az nem irodalmi mű, hanem tulajdonképpen egy tankönyv, amely megmutatja, hogyan kell élni. Nem elandalodásra való, hanem arra, hogy megértsük belőle Isten üzenetét. „Hiába szép a szöveg, ha nem érted, megette a fene. De ez tulajdonképpen a szépirodalomra is ugyanígy igaz: az sem gyönyörködésre való, hanem arra, hogy épülj általa”.

Barna Imre (balra) Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója mellett Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Barna Imre szerint egyébként azt firtatni, hogy minek folyton új fordításokat készíteni már lefordított magyar szövegekből, nagyjából olyan, mint azt kérdezni egy zongoristától, minek újra meg újra eljátszani ugyanazt a Chopin-szonátát.

Fenyő D. György, a Radnóti Gimnázium magyartanára hasonlóan gondolkodik: szerinte már az sem pontos, hogy az emberek újrafordításokról beszélnek:

„A világ legtermészetesebb dolga, hogy egy műből több fordítás létezik.

Szó sincs arról, hogy mindenből létezne egy klasszikus fordítás, és ezek helyett néha hirtelen készülnének újrafordítások.”

Indexre kerültek a fordítók

Indokokat biztosan nem kell hosszasan keresni: Nádasdy elmondása szerint Arany János például azt akarta megmutatni a maga Hamlet-jével a Nyugatnak és konkrétabban a Nemzetihez közeli német színháznak, hogy igenis lehet magyarul is szépen, választékosan beszélni a színpadon.

„Valljuk be őszintén, bejátszhat az író becsvágya is: megmutatom, hogy én jobban tudom csinálni. De hasonló motiváció is elképzelhető a fotóséhoz, aki szokatlan szögből fényképez le egy ismert műtárgyat, hogy rácsodálkozzunk egy korábban így még nem látott részletére. Van, hogy fordítás közben én is direkt máshová helyezem a kamerámat” – mondja Nádasdy. Barna szerint igazából elég, ha egy fordításra van kiadói vagy olvasói igény, más indok nem is kell.

Arany János Hamlet-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Hogy mostanában több figyelem irányul az újrafordításokra, annak az is oka lehet, hogy

a 40-es, 50-es években megnőtt a műfordítás presztízse:

akkoriban az állam által szilenciumra ítélt, neves költőket, írókat úgy látták el munkával, hogy akár csak az elmúlt években megjelent művek új magyarításával bízták meg őket – akár azért is, mert az őket megelőző kolléga időközben indexre került.

Persze a Zabhegyező/Rozsban a fogó hatalmas sajtóvisszhangja, Nádasdy Shakespeare- és Dante-fordításainak hangos szakmai fogadtatása ellenére sem igaz, hogy az újrafordításokra mindig nagy figyelem irányul. A napokban jelent meg például Gy. Horváth László új fordításában az Európa Könyvkiadónál A Legyek Ura, a Bűn és bűnhődés-nek pedig novemberben már az ötödik magyar szövegváltozatát adta ki a Syllabux kiadó, de a kommentáradat elmaradt.

Hazugságon át az igazsághoz

Soproni András, a Bűn és bűnhődés legújabb fordítója szerint egy magyar szöveg nagyjából 50 évet bír ki, „utána már sántikál”. Változik a befogadó nyelv, és azzal együtt az értelmezés is. A Bűn és bűnhődés témái közül kettőt is hoz példaként: a 19. század második felében fontos kategória volt a „bukott nő” – lásd még A kaméliás hölgy-et, az Anna Kareniná-t, a Bovaryné-t – és a „törvénytelen gyerek” kérdése is, de

ma már ezek a fogalmak nem igazán mondanak nekünk érdemben semmit.

Máshová kerülnek a hangsúlyok, és ez a nyelvhasználatban is érződik”.

Görög Imre és G. Beke Margit Bűn és bűnhődés-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Ráadásul Soproni elmondása szerint az 50-es években kialakult az orosz művek magyar fordításának megszokott nyelvezete, és berögzültek bizonyos szóhasználatok, noha az eredeti orosz kifejezéseknek több jelentésük is lehet. Soproni utal a Bűn és bűnhődés ismert sorára, amely szerint a hazugságon át el lehet jutni az igazsághoz. „Feltűnt, hogy sok helyen furcsán használják a hazugság szót a szereplők. Aztán rájöttem, hogy az orosz eredeti a hazugságon kívül jelenti még az összevissza beszélést, a marháskodást, a locsogást is.”

És persze ott vannak azok a kifejezések, szófordulatok is, amelyek felett eljár az idő – és itt korántsem csak a szlengre kell gondolni. Nádasdy Ádám például épp A velencei kalmár című Shakespeare-drámán dolgozik. Az eddig ismert magyar szövegekhez képest nemcsak azt fogja megváltoztatni, hogy a szöveget megnehezítő dukát helyett az ismertebb koronát használja mértékegységként, de

ezúttal az urak a szolgákat fogják magázni, és egymást tegezni.

„Ma már kirekesztőbb azt mondani, hogy »kérem, csukja be az ajtót«, és bizalmasabb a »menj már le a kikötőbe, és bérelj nekem egy hajót«, noha Shakespeare korában ez még pont fordítva volt” – indokolja a váltást.

Prózában az ember nem hülyéskedik

Barna Imre szerint ugyanakkor a színházban kevésbé kell foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy az író és a fordítói mai közönséget szólít-e meg, mivel ott a közönség számít az egyedi rendezői koncepcióra, belefér akár a szándékos anakronizmus is, ha például a hatás kedvéért egy kosztümös előadásból szólnak ki mai nyelven a szereplők.

„Prózában az ember azért nem hülyéskedik ilyesmivel,

nem ad szlengszavakat Odüsszeusz szájába, csak hogy viccesebb legyen.

De ha olyasmit fordítok, amelyben a szereplők érezhetően az író korában kortárs, utcai nyelven beszéltek, akkori szlenget használtak, akkor járnék el rosszul, ha kisimítanám a szöveget.”

A Hamlet szállóigéi Arany János és Nádasdy Ádám fordításában Forrás: Origo

Barna figyelmeztet: rossz hozzáállás a szlenget a szavak szintjén vizsgálni, ugyanis „a fordító nem szavakat fordít, hanem szöveget, a legkisebb egység a mondat, de lehet, hogy inkább a bekezdés”.

A Zabhegyező korábbi fordításáról azt mondja: „Bevésődött a köztudatba, hogy az egy szlengben íródott szöveg, noha

egy-két tucat szleng szó került csak bele.

De ezek a szavak korábban soha nem szerepeltek magyar irodalmi szövegben, így ez is reveláció volt. Pedig az angolban a félbehagyott, elharapott mondatok, a szóismétlések, az élőbeszédszerűség tették szlengszerűvé azt a szöveget, és ezek nem jelentek meg a szépen, irodalmiasan lekerekített magyar fordításban.”

Gyepes Judit Zabhegyező-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Nádasdy olvasóként is megerősíti Barna tézisét: neki úgy tűnt, mintha a korábbi fordításban több szlengkifejezés szerepelt volna, mint Barna verziójában, pedig ezért valójában a mai és az akkori irodalmi kontextus felelős.

Folyamatosan bosszantani kell az olvasót

Persze az írói szándék megtartása nem csak a szleng tekintetében fontos. Barna például kikéri magának, hogy a ma kiadott új fordítások egyszerűbbé akarnák tenni a szövegeket, hogy azt a Facebook-generáció is megértse.

„Persze, hogy érthetőnek kell lennie, de azért ez attól függ, milyen volt az eredeti szöveg. Ha valaki James Joyce Finnegans Wake-ét úgy fordítaná le, hogy minden mondatnak legyen eleje, közepe és vége, az meghamisítaná a művet. De ha tudjuk, hogy egy szöveget az írója a maga idejében gördülékenynek, könnyen olvashatónak szánt, és a fordítás óta eltelt idő miatt ez már nem igaz a magyar szövegre, nem árt újrafordítani.”

A Zabhegyező és a Rozsban a fogó néhány kifejezése Forrás: Origo

Fáy Miklós azt írta kritikájában a Faust újrafordításáról, hogy Márton László „Frédi-Béni-rímekkel akarja eladni” a szöveget – mire valaki megjegyezte, Goethe maga is örömmel használt kínrímeket az eredeti szövegben.

Nádasdy Ádám is azt mondja, ő is Mártonhoz hasonlóan járt volna el: „Folyamatosan bosszantani kell az olvasót. Goethe is annyit hülyéskedik, olyan pimaszul, olcsón rímelget, hogy azt érdemes meghagyni a fordításban is. Amikor színházak számára fordítok, gondolatban

egy rajzszöget helyezek el minden széken, és remélem, hogy felszisszennek nézők,

amikor azt hallják, »A jellemhiba másik neve nő«. Talán végre elgondolkoznak, mit is jelent valójában az ezerszer hallott aforizma.”

Nádasdy Ádám Hamlet-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Más a helyzet a mértékegységekkel: Barna szerint ha egy angolszász regényben lábban és inchben utalnak valaki testmagasságára, fontosabb azt érzékeltetni, hogy az illető töpszlinek vagy óriásinak számít-e, nem pedig azt, hogy a szereplők angol mértékegységekben gondolkodnak.

Sőt Barna még pályatársaihoz képest is radikális eszmét vall: szerinte ha például az oroszból fordított szövegekben nem szerepel a nevek mellett a goszpogyin, akkor arra sincs semmi indok, hogy az angolból fordított művekben mindenki Mr. és Mrs. maradjon.

Az Isteni színjáték teljesen értelmetlen

Fenyő D. György szerint a magyar köztudat emelkedettséget társít Shakespeare szövegeihez – még a vígjátékokhoz is –, hiába használta előszeretettel az angol író korának köznyelvét.

Fenyő a magyarórákon a Szentivánéji álom című darabot épp ezért Nádasdy fordításában tanítja a diákoknak.

„A gyerekek nemhogy nem értik, mit jelentenek a Szentivánéji álom-ban az olyan Arany-féle beszélő nevek, mint a Zuboly vagy az Orrondi, de azt sem érzékelik, hogy egyáltalán beszélő nevekről van szó. Amikor viszont Nádasdynál azt olvassák, hogy Tetőfi Péter, azt rögtön megértik.”

Babits Mihály Pokol-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Fenyő ugyanakkor a Hamlet-et már Arany-fordításban tanítja, mégpedig azért, mert jó, ha a gyerekek megismerkednek a műfordítás-történet egyik klasszikusával. „Nem kihagyhatatlan a tantervből, de azért jó, ha a diákok találkoznak az irodalmi kánonba tartozó fordítással is” – mondja.

Fenyő szigorúbban fogalmaz Dante Isteni színjáték-ával kapcsolatban. „Babits mindenek felett ragaszkodott a forma, a tercinák, az allegorikus nyelv átültetéséhez a magyar fordításba, ettől

egy normális tizenöt éves gyerek számára a szöveg teljesen értelmetlenné vált.

Nádasdy az érthetőség kedvéért feláldozta a versformát, így viszont kaptunk egy teljesen követhető történetet cselekménnyel, élő alakokkal. Ha azt akarjuk, hogy az Isteni színjáték megmaradjon a középiskolákban, az csak Nádasdynak köszönhetően történhet meg.”

A Pokol néhány sora Babits Mihály és Nádasdy Ádám fordításában Forrás: Origo

Fenyő D. György ráadásul arról számol be, a gyerekeket – a színházakban felszisszenőkkel szemben – egyáltalán nem zavarja, ha nem találkoznak a jól ismert mondatokkal, mivel ők az iskolában úgy ismerik meg a szöveget, ahogyan tanítják nekik, csak az háborodik fel, aki máshogy tanulta. „Lehet, hogy a szállóigék a műveltség részét képzik, de emiatt nem érdemes feladni a mű érthetőségét” – szögezi le Fenyő.

Fenyő szerint egyébként aligha lehet azt mondani, hogy valami már „nem fér bele” egy fordításba. Varró Dániel aránylag sok ellenérzést kiváltó Rómeó és Júlia-fordítását – amelyben olyan sorok szerepelnek, mint

A szívem a GPS-em” –

sem a szleng miatt nem tartja jónak, hanem azért, mert az nem elég mély a tragédia átadásához.

Isten ördögi módon kísértésbe visz?

A félrefordítások persze már más kategóriát jelentenek: ezek már a Bibliával elkezdődtek, és azt is lehet mondani, nagy kárt okoztak az egyetemes művészetnek. Hibás fordítás eredménye például a „teve a tű fokán”, egyes tudósok szerint az eredeti szövegben szó sem volt a Paradicsomban almáról, csak gyümölcsről, és ma a Miatyánk szövegéről is vitáznak.

Nádasdy Ádám Pokol-fordításának leggyakoribb szavai Forrás: Origo

Egyesek szerint ugyanis egyenesen szentségtörő gondolatokhoz vezethet a „ne vígy minket a kísértésbe” fordítás, hiszen ebből az következhet, hogy Isten ördögi módon kísértésbe vinné az embert.

A félrefordítások persze profánabb szövegekben is jelen vannak. Soproni András például kénytelen volt Bűn és bűnhődés-ében – mint mondja –

stilárisan lefokozni” egy szereplőt.

Porfirij, aki felderíti a főszereplő bűnét, vizsgálóbíróként épült be a magyar köztudatba, olyannyira, hogy még a magyar értelmező szótárban is ő szerepel a szó példamondatában.

Ugyanakkor különös, hogy Porfirij mindvégig rendőri szerepet lát el, bírósági munkát nem végez. Soproni rámutat: az eredeti orosz szótő egyik használati módjában bírósági, a másikban rendőrségi munkatársakra vonatkozik, és a korábbi fordításokkal ellentétben Porfirijra az utóbbi verziót használja Dosztojevszkij. Porfirij tehát mostantól nyomozó.

Ez csak néhány a magyar kiadások közül Forrás: Origo

„És ennek stiláris következménye is van, hiszen a vizsgálóbíró mintha morális értelemben is ítélkezett volna Raszkolnyikov felett, a nyomozóhoz viszont inkább akciófilmes képek társulnak” – szomorkodik a fordító.

Arról pedig, hogy milyen indulatokat tud kiváltani egy-egy olyan lépés, mint a Zabhegyező címének megváltoztatása, Nádasdy felidézi: „Emlékszem, amikor a második vatikáni zsinat után átrendezték a misézés rendjét, és magyarul kezdett beszélni a pap, sokan kifakadtak:

ők ugyan többet be nem teszik a lábukat a templomba!

Aztán eltelt egy kis idő, és visszajöttek. Nem kell mindent túlreagálni.”

Csak az „és” stimmel

Hetényi Zsuzsa 2009-ben cikket jelentetett meg a Holmiban a Bűn és bűnhődés készülő új fordítása kapcsán, amelyben kijelentette: az eredeti címnek a magyarban csak az „és" kötőszó felel meg. Mint írta, helyesen valahogy úgy kellene hangozni a címnek: Bűntett és büntetés, mivel Dosztojevszkij az első szóban az aktív, morális tartalom nélküli vétekre utal, a másodikban pedig kívülről jövő büntetésre, nem bensőleg megtett útra.

Soproni András mindezzel nem ért egyet. Szerinte az orosz nyelv sajátosságai miatt egyáltalán nem egyértelmű, hogy a vétkezésnek a Dosztojevszkij által használt verziója csak aktívan fordítható, a bűnhődés pedig szerinte igenis jelenthet mást is, mint morális értelemben vett megtisztulást. A Bűntett és büntetés pedig szerinte jó cím lehet egy újságcikknek egy igazságügyi lapban, de egy moralizáló regényhez jobban illik az „eredeti” magyar verzió.