A magyar múzeumok nem könnyítik meg a babák, mamák, papák életét. Van, ahol lebeszélik a szülőt a kisgyermekes látogatásról, máshol felajánlanak egy irodát a pelenkázásra vagy átirányítanak a közeli orvosi rendelőbe. Vajon miért megy a bevásárlóközpontoknak jobban az, ami a múzeumok többségének nem, vagyis hogy pelenkázót és szoptatáshoz kényelmes körülményeket biztosítanak? Szelíden akadékoskodó apaként utánajártam, mire számíthatnak a kisgyerekesek a múzeumokban.
Négy hónapos fiammal együtt néztük meg az El Kazovszkij-kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. Amikor megnyílt az amúgy döbbenetesen izgalmas tárlat, két hónapos volt, nem azon járt az eszünk, hogy kiállításra menjünk vele, inkább nagy sétákhoz volt kedvünk. Aztán közeledett a február közepi zárás, a fiam négy hónapos nagyfiú lett, úgyhogy egyik vasárnapi sétánk során a vár felé vettük az irányt, és anélkül, hogy túl sokat gondolkodtunk volna az egészen, a fiamat a testemre kötve bementünk feleségemmel a Magyar Nemzeti Galériába.
És milyen jól tettük. Az egy dolog, hogy a kiállítás gazdag, eredeti, letaglózó és elgondolkodtató. Mondom ezt úgy, hogy zárásig a háromnegyedét volt időnk megnézni. Az is egy dolog, hogy a fiamnak szerintem tetszettek a képek: felébredt, majd gügyögni kezdett a vásznak irányába.
De egy furcsa nevű helyiség is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindhárman jól érezzük magunkat, és nyugodtan, feszültség és aggódás nélkül elmerülhessünk El Kazovszkij mindig forrongó világában:
a baba-mama szoba.
Meglepetésként ért minket, amikor már a jegyvásárlásnál felhívták a figyelmünket arra, hogy a baba-mama szoba kulcsát a ruhatárban tudjuk elkérni. Aztán közel egy órát eltöltöttünk ott: szoptatás, tisztába tevés, nevetgélés, és máris újult erővel folytattuk a nézegetést. Egyikünk teli hassal.
Minden ment, mint a karikacsapás. Annyira fellelkesedtünk, hogy további közös múzeumozást kezdtünk tervezgetni. Úgyhogy a következő napokban felhívtam pár múzeumot, és arról érdeklődtem, mire számíthatunk, ha fél év körüli babával érkezünk. Tisztában voltam vele, milyen szolgáltatásokra lenne szükségünk, és őszintén szólva nem volt nehéz adnom a telefonban az öntudatos, mindent előre eltervező, kissé háklis családapát.
Ezek után jöttem rá, hogy a Magyar Nemzeti Galéria példája egyedi eset, a galéria olyan szolgáltatásokat nyújt a babával érkezőknek, amilyet semelyik más magyar múzeum. Sorolom.
Talán elsőre nem mindenkinek egyértelmű, de ezek iszonyú fontosak, ha egy babával és/vagy kisgyerekkel érkező család meg szeretné nézni azt a kiállítást, ami még sietve is vagy három órát vesz igénybe. (És ki akarna sietni egy kiállításon?)
Én valami ilyesmit várok el egy profi múzeumtól, úgyhogy ezekről érdeklődtem különböző intézményekben, miután – egy kivétellel – a múzeumok honlapján egy morzsányi információt sem találtam semmiféle baba-mama szobáról. Ezek után elég érdekes beszélgetéseket folytattam le a múzeumokkal, bepötyögve az általános információt adó telefonszámot.
A Ludwig Múzeum munkatársa például jóformán lebeszélt arról, hogy fél év körüli babával odamerészkedjünk, pedig valószínűleg csak jó tanácsokkal akart ellátni. Amikor arról érdeklődtem, van-e külön helyiség, ahol tisztába lehet tenni a gyereket, jött is a határozott válasz: „Nem mondanám azt, hogy külön helyiség. A mozgássérült mosdóban lehet megoldani, ott van pelenkázó pult, mert annak nagy az alapterülete.”
És a szoptatás? A vécében, vagy van jobb alternatíva? – kérdezem. „Ha éppen úgy van, hogy senki nem használja a csoportos öltözőt, akkor oda szoktuk adni a kulcsot, de ez esetleges.” Ezek után egyéb lehetséges problémákra figyelmeztet a hang. „Megy a légkondi a műtárgyak miatt, nincs túl nagy meleg, ez problémát szokott jelenteni. 20 fok is lehet, felnőtt kollégák is fáznak kardigánban.” (Ez egyébként hasznos információ, több múzeum a honlapján figyelmeztet is erre.)
További kérdéseim után kibukik belőle: „Megmondom őszintén, ilyen kicsikkel nem szoktak jönni hozzánk.” Ebben is maradunk, inkább nem vetem fel a telefonban, hogy szerintem erről a múzeum is tehet.
A Néprajzi Múzeumban a témában járatos, profi válaszokat kapok, de valahogy ködösítenek. „Van olyan helyiség, ami erre alkalmas, de nincs külön felszerelve, nem nyújt pluszszolgáltatást. Pelenkázó pult van benne.” Aztán rájövök, hogy arról van szó, nem szívesen mondja ki a női hang, hogy mindez a mellékhelyiségben van, csak ha konkrétan rákérdezek. Azt mondja, hogy a szoptatás is itt lehetséges, de vannak egyéni megoldások: „ha valakinek olyan a gyakorlata, hogy ezt kulturáltan megoldja”, leülhet egy székre az első szint békésebb részein.
Hasonló a helyzet a Magyar Nemzeti Múzeumban a telefonbeszélgetésünk alapján. Itt a hang nemcsak megértő, hanem jogosnak is tartja a kérdéseimet, és biztosít róla, hogy a problémával szembesíti kollégáit, feletteseit. Azt mondja, nem gyakran érdeklődnek nála ilyenekről.
A Nemzeti Múzeumban nincs baba-mama szoba, külön helyiség vagy játszószoba, „de a kisbabát felvihetjük a kiállításra”. Pelenkázó van. Hol? A földszinten. Aztán itt is kiderül, hogy a mellékhelyiség része. Vagyis ahol lehet pelenkázni, ott nem túl kellemes szoptatni, vetem fel. „Vannak félreeső folyosók, fotelek, ott meg lehet próbálni nyugodtan” – mondja.
A Szépművészeti Múzeum most átalakítás miatt zárva van, úgyhogy azt akartam kideríteni, gondoltak-e a babával érkezőkre, illetve a bezárás előtt mi volt a helyzet. „Két olyan helyiség is lesz a megújult épületben, ahol igény szerint elkülönítve lehet együtt a szülő a kisgyermekkel. Itt lesz pelenkázó, szoptatásra alkalmas ülőbútor és mellékhelyiség is” – válaszolták.
A zárás előtt is „rendelkezésre állt olyan helyiség, ahol volt pelenkázó, és szoptatni is lehetett, de helyszűke miatt ezeket a funkciókat a mozgássérült-mellékhelyiségben kellett kialakítani.”
Az Iparművészeti Múzeumban szintén nincs külön szoba, de azonnal felajánlják, hogy az irodák előtti kanapén lehet szoptatni. Az nem teljesen elzárt, de nem jár arra sok ember. Pelenkázni az egyik irodában lehet.
A debreceni Modemben szintén nincs baba-mama szoba, de külön kérésre biztosítanak helyiséget. Ez egy raktárhelyiség, cserébe csönd van, elzárt, és fotel ugyan nincs, de székre le lehet ülni. Viszont pelenkázni csak a múzeum közelében lévő rendelőintézetben lehet. Aztán a lehető legkedvesebben hívják fel a figyelmemet arra, hogy a babakocsit mindenképp le kell tenni a ruhatárban biztonságtechnikai okokból. Mert „volt már ebből probléma”.
Ez teljesen érthető igény a múzeum részéről: a műtárgyak védelme érdekében esernyőt a világ nagy múzeumai közül sehova, szelfibotot egyre kevesebb helyre lehet bevinni. A hátizsák és a babakocsi hasonlóan veszélyes lehet a műtárgyakra, más kérdés, hogy a szabályokat hozó intézmények abban is érdekeltek, hogy minél többen férjenek be a kiállítótérbe, és egy hátizsák elég sok helyet foglal.
Ebből az is következik, hogy gyerekkel a háton nem nagyon lehet bemenni a múzeumokba. Marad a kézben tartás vagy az elöl hordozás.
Viszont körbekérdezősködtem kisgyerekes ismerőseimnél, és az derült ki, hogy ennek ellenére az őrök általában engedik a babakocsit, és elnézik a háton hordozást, ahogy szó nélkül hagyják azt is, ha a széküket szoptatásra használja egy anyuka.
A Terror Házában kérdéseinket teljes értetlenség fogadta, sem pelenkázó, sem csendes szoba nincs. (Hozzátartozik ehhez, hogy egy terrormúzeum eleve nem túl gyerekbarát hely.) Először azt mondja két munkatárs is, hogy ilyen igény még soha nem merült fel, ezért nincsenek rá felkészülve, és utalnak rá, hogy oldjam meg ezeket a dolgokat a látogatás előtt és után. Aztán mégis azzal nyugtatnának meg, hogy a külföldiek a szoptatást a büfészerű közösségi térben szokták megoldani.
Úgy fest, egyetlenegy múzeum van az országban a Magyar Nemzeti Galérián kívül, amelyikben van profi baba-mama szoba. A Természettudományi Múzeum honlapján a Gyakori kérdések résznél konkrétan fel is merül az ügy:
„Kisgyermekkel érkező édesanyák részére hol van lehetőség tisztába tenni és megetetni a babát?
Játszósarok is van egyébként, a kiállítótérben.
Szóval a helyzet a következő: a megkeresett kilenc múzeumból jelenleg kettőben megnyugtatóan megoldottak a kisgyermekkel érkezők problémái, amik persze nem problémák, hanem speciális igények. (Valójában annyira nem is speciálisak.) A többiben vagy félmegoldásokat improvizálnak általában kedvesen és jóindulatúan, vagy a mozgássérült embereknek fenntartott mellékhelyiségben igyekeznek mindent megoldani.
A múzeumokat egyébként semmilyen jogszabály nem kötelezi arra, hogy pelenkázót és szoptatásra alkalmas helyiséget biztosítsanak, ez csak az egészségügyi középületeknél előírás. A bevásárlóközpontokat sem kötelezi, mégis
jobb arányban találunk valamiféle baba-mama szobát a budapesti bevásárlóközpontokban, mint a múzeumokban.
Az Országos Település és Építési Követelmények jelenleg hatályos változatában nem szerepel semmi pelenkázó pultról vagy szoptatásra alkalmas helyiségről. Az akadálymentességet viszont előírják. A tisztálkodó helyiségről és illemhelyről szóló részben ez áll: "A közhasználatú építmény és az (1) bekezdés szerinti terület akadálymentes használatához nemektől független, kerekesszéket és más segédeszközt használó személyek részére alkalmas illemhelyet kell létesíteni, amelyek számát a tervezési programban rögzíteni kell."
De még a két „bababarát múzeummal” is van egy elég komoly gond. Erre akkor jöttem rá, amikor a Magyar Nemzeti Galériában pelenkázás előtt átkaroltam a feleségem derekát, amire ő viccesen megjegyezte: nem papa-mama szoba, hanem baba-mama szoba!
Leesett a tantusz: mi a fene van az apákkal?
Mit keresek én a baba-mama szobában? Vendégeskedem? Ha egy apa bemegy a baba-mama szobába tisztába tenni a gyerekét, vagy játszani vele, vagy cumisüvegből megetetni (amíg mondjuk az anya a kiállítást nézi), akkor már mindjárt megtagadják tőle a férfiasságot, és rögtön anyává minősül át?
És figyeljük meg a Természettudományi Múzeum már idézett megfogalmazását:
Kisgyermekkel érkező édesanyák részére.
Apaként ezt kikérem magamnak: mintha az apák nem tudnák tisztába tenni vagy megetetni a gyereküket. A fiunk nem az anyjával érkezik a múzeumba, hanem velünk. Ne döntse már el a múzeum helyettünk, hogy milyen anyai és apai szerepeket választunk magunknak!
Javasolható lenne a baba-mama-papa szoba név, de az további problémákhoz vezet. Nem kéne belebonyolódnia a múzeumnak abba, hogy a látogatói milyen nemi identitással rendelkeznek, ki mennyire azonosul a mama vagy papa elnevezéssel. Vagy mondjuk nem kéne kizárni a mókából a nagyobb testvért.
Az intézményeknek a tájékoztatókban maradniuk kellene a „kisgyermekkel érkezők”-nél, a szoba neve pedig lehetne például babaállomás, bababázis, kisgyermekes helyiség, szoba kisgyermekkel érkezőknek, esetleg játéktér vagy családi szoba.
Valahogy így csinálják ezt a világ legjobb múzeumaiban.
A Museum of Modern Arts honlapján külön kérdéssor foglalkozik a családos látogatók igényeivel, például olyan fontos témákkal, minthogy szabad-e rajzolni a kiállítótérben. Náluk babaállomásnak hívják a pelenkázóval rendelkező helyiségeket, és természetesen külön felhívják rá a figyelmet, hogy a női és a férfi mosdóból is nyílik ilyen, minden emeleten. Emellett csendes szobát biztosítanak a szoptatáshoz.