Nálunk a gyerekek profitáltak a cenzúrából

Csukás István Kossuth-díjas magyar költő, író 2016.03.11.

Huncut, mosolygós, kun szemét egy költőtársa is megénekelte. Oriza-Triznyák, Süsü, Pom Pom vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgász nélkül sótlanabb felnőttek lennénk. Magyarországon a gyerekirodalomnak nincs igazán becsülete, de ő mindent elkövet, hogy ez megváltozzon. Ő a mi Andersenünk. Itt van, megjött Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. A most 80 éves Csukás Istvánnal beszélgettünk.

• Itt a Csukás István, most jött egyenest a kunoktól.
• 56-ban megúszta a börtönt.
• Hegedűművésznek indult, de a vonót golyóstollra cserélte.
• Elhatározta, hogy mindig derűs, optimista történeteket ír a gyerekeknek.
• Ha eszébe jut valami vicces, ő is rögtön vidám lesz tőle.
• Távcsővel kémleli a csillagokat az augusztusi éjszakákon.
• Minden művét golyóstollal írja.

Gondolom, tudja, hogy Andersennel egy napon született, április 2-án?

Jó pár éve fedeztem fel. Sokat jártam a rádióba, egyszer pont ilyen tájban mentem be, láttam, hogy nagyon készülődnek a kollégák, voltak ott színészek is. Mondom, jaj, de boldog vagyok, aranyosak vagytok, hogy a születésnapomon felköszöntötök. Nem téged. Andersent! – jött a válasz. Azért ebben ott van Isten ujja, de legalábbis kedves egybeesés. Mégiscsak Andersen volt az, aki világhírű lett ebben a műfajban.

A mese mindennek az origója Fotó: Marton Szilvia - Origo

Bár ő nem gyerekeknek írta a meséit.

Egyáltalán nem. A műfajnak adott rangot. A mese eleve nem gyerekműfaj volt. Gondoljunk csak a Grimm testvérek történeteire! Van egy kedvenc elgondolásom. A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.

Hogyan következik ebből, hogy a mese nagyon fontos a gyerekek számára?

Ez az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.

Jól látom, hogy Magyarországon nincs rangja a gyerekirodalomnak?

Igen, sajnos ez igaz. Harcolok érte, védem, agitálok mellette. Pedig nem az én feladatom lenne. De a magyar gyerekirodalom mégis azért olyan csodálatos, mert nincs olyan tehetséges magyar író, aki ne írt volna legalább egy verset a gyerekeknek. Tehát magas a mérce.

Ha azt akarod, hogy intelligens legyen a gyereked, olvass neki sok mesét Fotó: Marton Szilvia - Origo

A legtöbben kényszerből tették, nem?

De. A szocializmusban a magyar írók nagy része a gyerekirodalomban talált menedéket. Kirugdosták, nem hagyták publikálni őket. Véletlenül tudom, hogy a korabeli cseh írók a szocialista-realista elmebaj elől a krimibe menekültek. Azért olyan jók a cseh krimik, mert nagyon tehetséges írók írták őket.

Nálunk a gyerekek profitáltak a cenzúrából.

Ehhez képest persze méltatlan, sértő a közömbösség a műfaj iránt a szakma részéről. Meg kellene fogadni Einstein tanácsát: „Ha azt akarod, hogy intelligens legyen a gyereked, olvass neki sok mesét. Ha azt akarod, hogy még intelligensebb legyen, olvass neki még több mesét.” Azért Einstein tudott valamit, ugye!

Amikor Kormos István inspirációjára elkezdett gyerekirodalmat írni, az ön számára ez nem volt menekülés?

Nem szoktam erről panaszkodni, mert egyrészt túléltem ’56-ot, megúsztam a börtönt, de idősebb kollégáimnak a fele nem volt ilyen szerencsés. Menekülés volt olyan értelemben, hogy keményen nyomorogtunk, nem közölték az írásainkat. Menedék volt anyagilag is, de ami ennél is fontosabb volt, hogy nem szorultam ki a pályáról.

Mit csinált ’56-ban?

Húszéves voltam. Azt csináltam, amit a többi egyetemista. Együtt vonultunk föl, előző este együtt mentünk a műszaki egyetemre, ahol megszavaztuk, hogy másnap kivonulunk. Vitt a lendület, a lelkesedés, minden gyönyörű volt, ezt csak fiatalon lehet megélni. A retorziókból talán azért maradtam ki, mert végül február körül otthagytam a kollégiumot, ahonnan ötösével vitték börtönbe a barátaimat. Leléptem az egyetemről is, akkor kezdődött a vándorlásom albérletről albérletre. A börtönök nemcsak írókkal voltak tele, hanem egyetemistákkal is.

A jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől Fotó: Marton Szilvia - Origo

De aztán a múlt rendszerben végül is sikeres lett.

Költőként is sikeres voltam. Minden megjelent verseskötetem díjat kapott. De tény, hogy tömeges sikert a gyerekirodalommal értem el.

Ha nincs a film, a rajzfilm, pusztán a szövegei révén is ugyanilyen népszerű lett volna?

Akkoriban százezer példányban jelentek meg a gyerekkönyveim első kiadásban, amit további négy-öt kiadás követett. Ez nem hencegés, ez tény.

Ugyanazt az idegpályát használtam a gyerekirodalomhoz, mint a költészetemhez,

mert a jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől. A mese közelebb van a költészethez, mint a prózához. Szóval már a könyvekkel nagy sikerem volt.

Egy óriási különbség talán mégis van a költészete és a gyerekirodalma között. A meséiben mindig ott van a mérhetetlen derű.

Húszévesen még több okosság van az emberben. Erre tettem fel az életemet. Amikor Kormos István biztatott, hogy gyerekirodalmat írjak, körülnéztem, mi a helyzet a magyar irodalomban a mese frontján. Kik milyen mesét írnak. Akkor egyszerűen elhatároztam, hogy mindig derűs, életvidám, optimista dolgokat írok.

Ezt el lehet határozni?

Nyilván alkat kérdése is. Ha búskomor ember lennék, akkor persze nehezebb dolgom lett volna.

Akkor ön nem egy melankolikus, szomorú bohóc?

Az is. De szerelmes verset akkor is tudok írni, ha éppen nem vagyok szerelmes. A szerelem is egy téma. A halál is. Fiatalkoromban rengeteg verset írtam a halálról, pedig annyi idősen nem volt túl sok közöm hozzá. Ez szakma. A tehetségen kívül egy csomó mesterségbeli dolog is tartozik hozzá.

Megvan ehhez a megfelelő kedélyállapotom Fotó: Marton Szilvia - Origo

A saját poénjain szokott nevetni?

Azért szeretek zárt helyen dolgozni, mert ha eszembe jut valami vicces, én is rögtön vidám leszek tőle. De ez döntés is, mondom. Megvan ehhez a megfelelő kedélyállapotom. Ez azt jelenti, hogy eleve erre a srófra jár az agyam, így látom a világot. Ha egy kutyának azt a nevet adom, hogy Téglagyári Megálló, azon én nevetek elsőként.

Mitől más gyerekeknek írni?

A gyerekek befogadóképessége végtelen, ezt kell táplálnunk. A derűt, életörömet azért határoztam el, hogy a világnak elsősorban ezt az oldalát ismerjék meg. Ők úgyis ezt látják. Gyerekszemmel a világ viccesebb. Amikor az első filmet forgattuk, a Keménykalap és krumpliorr-t, az operatőr leguggolt egy méter magasságba, és onnan nézett a kamerába, és biztatott, nézzünk bele mi is.

Gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb Fotó: Marton Szilvia - Origo

Mi, felnőttek elfelejtjük ezt a perspektívát, pedig gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába. A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene őket biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.

És ha rossz volt az a gyerekkor?

Nincs rossz gyerekkor.

Már hogyne volna. Mérgező szülők, nevelőintézet, hadd ne soroljam.

Nekem se volt könnyű gyerekkorom Kisújszálláson, apám kovácsműhelyében. Mégis, ami egy gyerek agyában, lelkében zajlik,

a mérhetetlen kíváncsiságot a világ iránt, ezt nem lehet elvenni tőle.

Azért szerintem ki lehet belőle verni.

A rossz helyzet elől a fantázia segítségével el lehet szökni. A gondolkodás, képzelgés végtelen szabadsága adott a gyerekek számára. Azért is lett a mese a gyerekek műfaja, mert fittyet hány a valóságra.

A gyerekirodalmában soha semmilyen rendszerkritikát nem fogalmazott meg?

Nem, mert számomra a politika mindig alantasabb téma volt. Amikor elengedtem a fantáziámat, eszem ágában sem volt, hogy egy zsarnokot ábrázoljak. A gyerekeket sem érdekelte volna.

Nem volt több dudás a csárdában, olyan elhagyatott terület volt a gyerekirodalom Fotó: Marton Szilvia - Origo

Lázár Ervin volt a másik nagy név. Rivalizáltak egymással? Nem voltak egymásra féltékenyek?

Versenyezni csak egy klasszissal érdemes. De valójában inkább inspiráltuk egymást. Kettőnkön kívül nem volt több dudás a csárdában, olyan elhagyatott terület volt a gyerekirodalom. Mi meg jól megfértünk egymással. Amikor a Móra kiadóhoz kerültem szerkesztőnek, első dolgom volt, hogy Ervin könyveit kiadjam. Amikor megemlítettem, hogy vegyük be a tervbe Lázár könyveit, nem ismerték a szerkesztők a nevét.

A mai gyerekek, akik az internet világában nőnek fel, vajon tudják, ki az a Csukás István? A digitális forradalomban tud még érvényesülni Süsü, Kövér Artúr, Pom Pom vagy Bagaméri?

Ez a kérdés gyakran fölmerül, de nem félek. Nem szeretem a modern szót sem, mert nincs elavultabb, mint a tegnapi modern. Az alapfelállás örök. Örök a gyerek, a gyerek kíváncsisága, hogy meg akarja hódítani a világot. Ha megkaparok egy Batman-filmet, a mögött is mese van. A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés.

Süsü, a sárkány Forrás: MTI/Kollányi Péter

Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad. Az olvasás is technikai vívmány. Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, mint hogy a fehér papíron a fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejében a képzeletmozi. Az olvasás a legfontosabb. Újabban hallom, hogy az amerikaiak el akarják törölni a kézírást. Ez elmebaj, ilyen nincs.

Ön mivel ír?

Golyóstollal. Minden művemet kézzel írom.

Soha nem írt gépbe semmit?

Először golyóstollal írok meg mindent, aztán én gépelem le, de írógépen, nem számítógépen. A számítógépen elkezdek játszani.

Mit játszik?

Semmit, csak összevissza kalandozom az interneten. Egyszer megpróbáltam kíváncsiságból egyből gépbe írni. Sikerült megírnom a napi penzumot, de dupla annyi időbe került, mint ha először megírtam volna golyóstollal, és aztán legépeltem volna.

Nagyon korán bekerült az irodalmi életbe.

Tizennyolc éves koromban ott ültem a Hungária Kávéházban a hosszú asztalnál, ahol a nagy írók találkoztak. Szemben velem Vas István ült, és merőn nézett, ami nagyon idegesített. Megkérdeztem: mit nézel, Pista bácsi? Várjál, várjál, egy hexametert írtam rólad, mondta. Így hangzott:

„Itt a Csukás István most jött egyenest a kunoktól.”

Majdnem leestem a székről. Így kell fogadni egy ifjú költőt. Nagyon meg voltam hatva. Ez a Hungária-asztal volt az én igazi egyetemem. Úgy éreztem, az élő magyar irodalom folytatása vagyok ott az asztal végén. Én még tényleg voltam fiatal költő. Húszéves koromra szerződésem volt verseskötetre a Magvető Kiadónál.

Gimnazista betegség, amit a legtöbben kinőnek, én nem Fotó: Marton Szilvia - Origo

Hogyhogy a költészetet választotta? Hiszen hegedűművésznek is tehetséges volt.

Sőt szorgalmas is. Az akkori zeneakadémiai igazgató, Zathureczky Ede meg is hallgatott, mondta, hogy végezzem el a zeneiskolát, érettségizzek le, és menjek hozzá tanulni. A tanítványa lehettem volna, ami nagyon nagy dolog volt. De elkezdtem verseket írni, tréfásan azt szoktam mondani, gimnazista betegség, amit a legtöbben kinőnek, én nem. A dolog ott fordult komolyra, amikor a rádió diákköltő-pályázatára egyik barátom beküldte a verseimet, és megnyertem. Még komolyabb akkor lett a dolog, amikor nyomtatásban megjelent a versem egy pesti folyóiratban. Amikor az ember nyomtatásban olvassa a nevét, ott minden eldől.

És ez nagyobb dolog, mint színpadon állni egy hegedűvel?

Utólag úgy magyaráztam meg magamnak, azért váltottam ilyen könnyedén, mert a hegedűművész mindig interpretál, más művét adja elő. Bennem az úgynevezett alkotó tehetség volt az erősebb. Amikor verset írok, alkotok, amikor hegedülök, interpretálok. A kettő együtt nem ment, választanom kellett.

Mi maradt a zenéből mára?

Kamaszkoromban nagy segítség volt. Megnyitotta az érzelmeimet. Kilenc kilométerre voltunk Békés községtől, a puszta közepén, semmi mást nem tudtunk csinálni, mint muzsikálni. A zene költői állapot. Ugyanakkor a zene nagy fegyelem is. Szerkezet, összhang, amitől ha eltérünk, összeomlik. Egyszerre kinyit, a hisztériáig felhevít, ugyanakkor fegyelmez. Nekem nagyon sokat adott. Ma is napi szinten hallgatok zenét, mondanom sem kell, főleg hegedűversenyeket.

Bovaryné én vagyok Fotó: Marton Szilvia - Origo

Úgy tudom, találkozott Kodállyal.

Gyerekkoromban gyakran megfordult Tarhoson a zeneiskolánkban. Később maga Weöres Sándor ajánlott be hozzá, mint fiatal költőt. Több versemet megzenésítette.

Gombóc Artúr önéletrajzi ihletésű figura?

Bovaryné én vagyok. A figuráimban sok van belőlem, hiszen ettől élnek. Gombóc Artúr egyik nagy bánata, hogy nem tud lefogyni. Reménytelen harc.

Tényleg szereti a csokoládét?

A poén az, hogy nem. Inkább a vörösbort. Itt már dolgozik a mesterség, a fantázia. Amikor már megvan a figura, az ötletek egymásnak adják a kilincset. A Nagy horgásznál megvolt az alapötlet, hogy van egy szenvedélyes ember, egy horgász, aki életében nem fogott még halat. Ez egy jó felállás. Ugyanez van a Don Quijoténál is, egy mondatban meg lehet mondani, miről szól. Aki komolyan veszi a könyveket, gyagyás lesz.

Bagamérinek volt eredetije?

Gyerekkoromban tényleg volt egy fagylaltos, akit így hívtak, Bagaméri. Nekem csak a verset kellett kitalálni: Itt van, megjött Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri. Tavaly Kisújszálláson, a szülővárosomban felállították Bagaméri életnagyságú bronzszobrát. Leestem a székről. Olyan van, hogy az íróról mintáznak szobrot, de hogy a figurájáról, ez óriási. Állítólag készül már a Pom Pom-szobor is.

Van olyan műfaj a gyerekirodalomban, amiben még nem alkotott?

Minden műfajon végigzongoráztam a gyerekirodalomban. Sőt gyerekoperát is írtam. Tavaly be is mutatták Szegeden, akkora siker volt, hogy a harmadik emeletet is meg kellett nyitni. Nagy Imre Erik barátom szerezte a zenét, olyan dallamvilágot teremtett, amit a gyerek be tud fogadni, meg tud tanulni.

Tele van a piac rémes, dilettáns gyerekkönyvekkel Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kik állnak önhöz a legközelebb a fiatalabb kollégák közül?

Szabó T. Anna, Lackfi János, Tóth Krisztina. Kormos István álma mintha kezdene megint valóra válni. A dilettánsokat csak tehetséges írókkal lehet kiszorítani a gyerekirodalomból. Mert közben működik az is, a dilettantizmus, de erre nem érdemes szót vesztegetni.

Jó üzlet a gyerekirodalom?

Kiderült, hogy jó üzlet. Ezért aztán tele van a piac rémes, dilettáns gyerekkönyvekkel. Azért is ismerek mindenkit, mert sokan megkérnek, hogy ajánljam őket. Ha egy kicsit is tehetséges valaki, én ajánlom. A tehetségeseket azzal biztatom, amit Kormos mondott, hogy itt komoly népszerűségre lehet szert tenni. Gyerekkönyvvel lehet sikert elérni.

A politikát mennyire követi?

Sajnálom rá az időt és az energiát. Ha valaki azzal akar karriert csinálni, hogy valamelyik párthoz csatlakozik, azt nem tartom nívós dolognak. Ennek még az árnyékától is menekültem. Az alkotó embert a tehetségéért értékeljék, ne a politikai hovatartozása miatt. Ez alap.

Jól tudom, hogy önéletrajzi könyvön dolgozik?

Még a vázlatoknál tartok. Van egy csomó anyagom, ki kéne találni valami műfajt neki. Nem regény, valamiféle önéletrajz, de nem én vagyok az érdekes benne, hanem azok, akikkel életem során találkoztam.

Engem igazából csak az élet érdekel Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az interjú elején említette a halált, hogy húszévesen nem sok dolga volt vele, mégis sokat írt róla. Most, nyolcvanévesen hogy viszonyul hozzá?

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem. Évek óta nézegetem a csillagokat. Évekkel ezelőtt, amikor épp fogorvostól mentem hazafelé, megajándékoztam magam egy kisebb csillagászati távcsővel.

Gyerekkoromban nagy élmény volt az augusztusi csillagos éjszaka.

Apámék kijártak cséplőgéppel csépelni. Kivittek engem is, ott töltöttük az éjszakát, és én virradatig figyeltem az eget. Ez kezd mostanában visszajönni. Szárszón van egy nyaralónk, esténként kiülök, és ameddig bírom szemmel meg vörösborral, a távcsövön keresztül kémlelem az eget. Most már ott tartok, hogy azzal az áhítattal, borzongással nézem, ahogy az ősember nézhette. Misztikus élmény.

Van valami a halál után ön szerint?

Engem igazából csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes. Persze a világról semmit nem tudunk valójában. Hiába próbálom megfeszíteni azt a nem kevés képzeletemet, mégsem tudom elképzelni a végtelent. De nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz az élet után.