„A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és
egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.
Az építésvezető meg a körülötte segédkező emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyerekkoponyához. A kriptafülkében csak néhány apró csont maradt utána, és a rücskös, salétrom marta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Angeles. A földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.
Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek felel meg. Nekem viszont nem tűnt olyan hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú haja volt, hogy úgy húzta maga után a földön, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib-tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentként tisztelik." (Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról, Magvető Könyvkiadó, Budapest, Székács Vera fordítása, 1995.)
Bár akad olyan életrajzírója, aki szerint már ez is a fikció része, a Nobel-díjas Gabriel García Márquez ezt a történetet nevezi az előhangban A szerelemről és más démonokról című regénye ihletőjének – de
ez a bizonyos hajzuhatag és a márkilány varázslatos története nemcsak Márquezt, hanem az egyik legnagyobb kortárs zeneszerzőt, Eötvös Pétert is alkotásra inspirálta.
Így akkor, amikor a Glyndebourne-i Fesztivál felkérte egy opera megírására, a Márquez-művet választották kiindulópontul.
A szerelemről és más démonokról rendkívül összetett témát dolgoz fel: a történet középpontjában a tizenkét éves Sierva Maria áll, akit szülei igen szeretetlenül nevelnek, ezért a különleges kislány a rabszolgákkal közelebbi kapcsolatot ápol, mint a saját családtagjaival. Amikor aztán a gyönyörű vörös hajkoronás Sierva Mariát – akinek születésétől fogva sosem vágták le a haját – megharapja egy veszett(nek vélt) kutya, felbolydul a környezete, és
az ördögűzés semmilyen formájától nem riadnak vissza
– készek arra, hogy akár a lány élete árán is megmentsék a lelkét a lehetséges veszettség képében beléférkőzött gonosztól. A kínzással is felérő gyógymódok a kolostorban is folytatódnak, ahová a kislányt küldik, egy pap, Cayetano atya azonban felfigyel a nem mindennapi teremtésre, és plátói szerelem szövődik közöttük.
A regény tehát nemcsak
a különböző kultúrák egymás mellett élésének lehetőségével, a másság elfogadásával, a gonosznak hitt ismeretlenhez való hozzáállással, hanem a szeretetnek egy szintén nem átlagos, a környezet szemében elfogadhatatlan formájával
kapcsolatban is vet fel izgalmas kérdéseket, a Márquezre jellemző mágikus realizmus eszközeivel.
„Ez a fantáziavilág elősegíti, hogy a zenére koncentráljak, ne annyira a cselekményre. Ez az első operám a szerelemről, és az első kvázi-bel canto darabom, amely lehetővé teszi az énekesek számára, hogy megmutassák hangjuk szépségét" – nyilatkozta az operáról a zeneszerző. A librettó megírására aztán Hamvai Kornélt kérték fel, aki többnyelvű, az angol mellett joruba, latin és spanyol elemeket is tartalmazó szövegkönyvet készített.
Eötvös Péter operájának ősbemutatójáról így írt a Neue Zürcher Zeitung:
Eötvös zenéje olyan színes és szuggesztív erejű, hogy a tiltás, a démoni atmoszférája, a szerelem és a szenvedély gőzölgő ösztönvilága azonnal megragadja az embert."
A zeneszerző művét a premieren Európa egyik legelismertebb színházi rendezője, a Franciaországban élő román direktor, Silviu Purcarete vitte színre. A további ismétlések alkalmával a világ különböző pontjain Purcarete munkatársa, Rares Zaharia állítja változatlan formában színpadra a darabot.
A Magyar Állami Operaház január 27-i premierje, túl azon, hogy 9 év után a magyar közönségnek is elhozza az előadást, egy korábban soha nem látott különlegességet is tartogat:
Eötvös Péter új részeket is komponált az operához,
így a budapesti változat már ezekkel együtt szólal meg.
Az Operaházban jelenleg is zajlanak a próbák a főszerepet éneklő Tetiana Zhuravel, Kovácsházi István, Fodor Bernadett, Boncsér Gergely, Cser Krisztián, Haja Zsolt, Meláth Andrea és Balatoni Éva részvételével. Nem hétköznapi módon már egy próba is nagy sikert aratott, ugyanis miután a január 22-én, vasárnap az Erkel Színházban fellépő operasztár, Renée Fleming a saját sajtótájékoztatójára készülve belehallgatott az előkészületekbe, nagy nyilvánosság előtt dicsérte meg a zenét és a Don Toribio püspököt alakító Cser Krisztián hangját.
Eötvös Péter az előadásokon maga vezényli művét. Az egyik zenekari próbán az Origo is ott járt: az akkor készített felvételek segítségével már most ízelítőt adunk az előadás hangulatából.