Egymilliomodik nézőjét várja A padlás, visszatér Rékasi Károly

poszt, üres nézőtér
Vágólapra másolva!
Több színház is kihirdette az elmúlt napokban, hogy milyen produkciókkal várják a most kezdődő új évadban a nézőket. Számtalan érdekességre számíthat a közönség: a Vígszínház történetében először mutatják majd be a Hamlet-et, az Ármány és szerelem soproni rockos feldolgozásához Demjén Ferenc írta a dalszövegeket, és balesete után Rékasi Károly is idén tér vissza a József Attila Színház színpadára. 11 színház műsorkínálatát gyűjtöttük össze.
Vágólapra másolva!

A Vígszínház társulata

122 év alatt most először játssza el Shakespeare leghíresebb művét, a Hamlet-et. A címszereplőt ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, a további főszerepekben Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla, Orosz Ákos és Hajduk Károly lesznek láthatóak. Eszenyi Enikő rendezésének bemutatóját október 1-jén tartják.

A Vígszínház Váci utcai játszóhelye, a Pesti Színház első bemutatóját Rudolf Péter rendezi: Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiájának főszereplői Wunderlich József, Telekes Péter, Szilágyi Csenge és Bach Kata. A premier szeptember 29-én lesz, közreműködik a Vodku zenekar.

A Vígszínház Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az egyik legnevesebb német színházi alkotó, Armin Petras Dragomán György Máglya című művéből készített adaptációt, amelyet színpadra állít a Vígszínházban. Az előadás a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Vígszínház koprodukciójában készül. A Házi Színpad szeptember 30-i bemutatójában Kopek Janka és Puzsa Patrícia játssza az előadás összes szerepét.

József Attila halálának nyolcvanadik évfordulójáról emlékezik meg Vecsei H. Miklós, aki saját maga állította össze József Attila estjét. A Mondjad, Atikám! című előadás bemutatóját október 7-én este tartják a Házi Színpadon.

A Sztevanovity Dusán meséjéből, Presser Gábor zenéjével született A padlás minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka: sikere az 1988. januári vígszínházi ősbemutató óta, három évtizede töretlen. Ősszel az előadás egymilliomodik vígszínházi nézőjét is köszöntik majd.

A jubileumi ünneplést már a szeptember 2-i Pozsonyi pikniken elkezdi a Vígszínház, ott zenés részleteket is bemutatnak az előadásból. A hagyományokhoz híven a vígszínházi sátornál Eszenyi Enikő szívesen válaszol a nézők kérdéseire, illetve Presser Gábor és társulat tagjai dedikálnak és találkoznak a nézőkkel.

A Thália Színház Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményét, a Vidéki Színházak Fesztiválját: hét nap alatt kilenc előadással várják a közönséget.

A nyitóelőadás Csehov Ivanov című darabja lesz Spiró György fordításában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában, Lukáts Andor rendezésében. Ezt szeptember 5-én a Pécsi Nemzeti Színház előadása, az Ádám almái követi, a főszerepben Cserna Antallal, majd szeptember 6-án Az ötödik pecsét című produkcióval, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház vendégjátékával folytatódik a sor. Sánta Ferenc regényét Hamvai Kornél alkalmazta színpadra. Szeptember 7-én, csütörtökön Bagó Bertalan rendezése, Brian Friel Apák és fiúk című darabja látható majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában. Szeptember 8-án két előadás is várja az érdeklődőket: a nagyszínpadon a La Mancha lovagjá-t játssza a Miskolci Nemzeti Színház társulata, a Bereményi Stúdióban pedig a kecskeméti Katona József Színház előadása, Csehov Apátlanul (Platonov) című műve látható, Szász János rendezésében, Platonov szerepében Kocsis Pállal.

Szeptember 9-én a Békéscsabai Jókai Színház Örkény Macskajáték című darabját mutatja be Felkai Eszter és Fodor Zsóka főszereplésével. A Vidéki Színházak Fesztiválja szeptember 10-én két előadással zárul: a nagyszínpadon a Jászai Mari Színház előadását, Spiró György Az imposztor című darabját, Szikszai Rémusz rendezését láthatják a nézők, a Bereményi Stúdióban pedig a Szegedi Nemzeti Színház várja a közönséget Háy János Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadásával, amelynek rendezője Szőcs Artur.

Jelenet Pintér Béla és társulata Parasztopera című előadásából Forrás: Dusa Gábor

Tizenkilencedik évadát kezdi augusztus végén a Pintér Béla és Társulata,

Magyarország egyik legelismertebb független színházi közössége. Több előadásuk új helyszínen lesz látható.

A színházi évad már augusztus 28-án megkezdődik a Szkéné Színházban, a Fácántánc című előadással.

Október elején vendégjátékra készül a társulat: a Titkaink című darabot Görögország második legnagyobb városában, Thesszalonikiben mutatják be. A Kaisers TV, Ungarn és a Tündöklő Középszer című előadásaik pedig az Átrium Színházban lesznek láthatók, akárcsak a 15 éve töretlen sikerrel futó, több mint 300 előadást megért Parasztopera. Itt újítják fel és tűzik újra műsorra A Sehova Kapuja című produkciót is, amelyben Adorjáni Bálint mutatkozik be a társulat nézőinek.
Mivel Szamosi Zsófia színésznő anyai örömök elé néz, a most kezdődő évadban szerepeit a Titkaink és a Tündöklő Középszer című előadásban Pető Kata, a Kaisers TV, Ungarn című produkcióban pedig Parti Nóra veszi át. A további előadásokat, amelyekben játszik, a tervek szerint az évad végén tűzik újra műsorra.

Decemberben Ascher Tamás Háromszéken címmel új bemutatóval jelentkezik a társulat, a Katona József Színházzal együttműködésben.

A József Attila Színház Forrás: MTI

Öt nagyszínpadi és három stúdióbemutatója mellett új beavató színházi produkcióval is készül a 2017/2018-as évadban

a József Attila Színház társulata.

Az új előadások között vígjátékot, musicalt és drámát is láthat majd a közönség.

A nagyszínpadon elsőként, szeptember 30-tól Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor Légy jó mindhalálig című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. Ezt követi a Csókos asszony című operett, amelyet Böhm György állít színpadra október 7-től. Novembertől egy vérbő olasz komédia színesíti az előadást Csiszár Imre rendezésében. A Filuména házassága című előadás főszerepeit Vándor Éva, Nemcsák Károly, Ujréti László és Kocsis Judit játssza. Lucifer show címmel decemberben egy történelmi revüt mutat be a színház Verebes István rendezésében, amelynek kavalkádjában szinte a színház egész társulata felvonul. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját Telihay Péter rendezi. Nagy András Karenina, Anna című Tolsztoj-értelmezésében többek között Gazdag Tibor, Létay Dóra, Mészáros András és Zöld Csaba áll színpadra.

A Gaál Erzsébet Stúdióban elsőként Victor Haim Nők. Játszmák. Rivaldafény. című „olvasópróbáját" viszi színre Schlanger András. A Fehér Anna és Pikali Gerda előadásában látható darabot a Színházak Éjszakáján láthatja először a közönség. Novembertől A nő és még a férfi is című előadásban újra a színpadon látható Rékasi Károly. A Verebes István rendezte darabban Galambos Erzsi, Pikali Gerda és Blazsovszky Ákos lesznek partnerei. A harmadik stúdióbemutató A pillangók szabadok című romantikus vígjáték lesz Szitás Barbara rendezésében. A Quintus Konrád által koordinált beavató színházi előadások sora a János vitéz című produkcióval bővül.

A tavalyi korszerűsítések folytatásaként szeptember végéig új arculatot kapva megújul az épület teljes homlokzata. Szeptember elején pedig JASZ Café néven megnyílik a színház hangulatos, körülbelül ötven fő befogadására képes kávézója, amelyben kisebb előadások mellett helyet kapnak régi fotók, előadásplakátok és színházi kellékek, ereklyék is.

A 2017/2018-as évad hivatalos nyitását megelőzően a színház ismét bemutatkozik a Pozsonyi Pikniken szeptember 2-án, ahol repertoárjának bemutatása mellett készülő új előadásiból is ízelítőt ad. 15.45-től a nagyszínpadon a Csókos asszony című új bemutatóból hallhatnak részleteket a látogatók. Szeptember 9-én, szombaton 10 és 22 óra között pedig a színház évadnyitó utcabálján egésznapos, ingyenes programok keretében ismerhetik meg az érdeklődők a színház tereit, művészeit. A József Attila Színház zenés produkcióiból hallhatunk részleteket, emellett lesz irodalmi kávéház, kulisszajárás, beszélgetések, mesekvíz, kézműves foglalkozás és aszfaltrajz-verseny. Továbbá ezen a napon a színház ad otthont a Magyar Sakk Napjának: a Magyar Sakkszövetség rendezésében a sakkozáshoz kapcsolódó filmvetítések, előadások, családi, illetve színész-újságíró sakkmérkőzések várják az érdeklődőket. Az estét a Pankastic! zenekar Csavard fel a szöveget! című koncertje zárja, amelyen Lackfi János és Vörös István megzenésített versei hallhatók.

A Színházak Éjszakájának programsorozatában is részt vesz a József Attila Színház: a szeptember 16-án egy stúdióbemutatóra is sor kerül Fehér Anna és Pikali Gerda előadásában, a nagyszínpadon pedig a békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként Örkény István Macskajáték című tragikomédiája lesz látható. A nap folyamán filmbemutatón, akadálymentes színházi produkción, kulisszajáráson, árverésen, és a színház kávézójának hivatalon megnyitóján is részt vehetnek, akik ellátogatnak a színházba.

Fehér Tibor és Stohl András Az őrült nők ketrece című előadásban Forrás: © Dudás Ernő / Kultúrbrigád

Az Őrült Nők Ketrecé-vel indítja az évadot augusztus 31-én

a Margit körúti Átrium,

amely a nyár folyamán jelentős felújításon esett át: megújultak az öltözők, a villamos hálózat, az előtéri világítás, új fény- és hangtechnikai rendszert építettek be, megújult a homlokzati dizájn és az intézmény teljes arculata. A színházat ettől az évadtól a THEA Art Nonprofit Kft. üzemelteti változatlanul magánszínházi formában.

Októberben Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művének színpadi adaptációját tűzik műsorra Alföldi Róbert rendezésében, Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével. Februárban George Orwell 1984 című regényének színpadi változatát mutatják be a Lepkegyűjtő Produkció előadásában, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével és látható lesz Bodó Viktor új előadása, a Vendetta is, amelyben többek között Gyabronka József, Lukáts Andor és Lázár Kati játszik.

A már említett Pintér Béla és Társulata előadásai mellett számos produkció kerül újként az Átrium repertoárjára. Tasnádi István Majdnem 20 című, a Bárka Színház bezárására reflektáló darabját Vidovszky György, a Nyáry Krisztián könyve nyomán készült Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozatot Réczei Tamás rendezte.

Scherer Péter lesz a főszereplője a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című kamaraestjének, és bemutatkozik Gubás Gabi és Szabó Győző zenés estje, a Ha lenne más is. A galérián pedig Alföldi Róbert 1940 és 1970 közötti színezettfotó-gyűjteményéből nyílik kiállítás októberben. Krizsó Szilvia színházi talkshow-ja is az Átriumba költözik.

Az idén ünnepli ötödik születésnapját az Átrium első saját bemutatója, a Gothár Péter rendezte Vaknyugat, emellett repertoáron maradnak a színház korábbi sikeres előadásai is.

Több könyvbemutató is lesz az évadban: elsőként Bödőcs Tibor új kötetét ismerhetik meg az érdeklődők szeptemberben.

Az Átrium infrastruktúrája szolgálja ki a színházi nevelési előadásokat bemutató Mentőcsónak Egység munkáját is - előadásaik októbertől láthatók a Jurányi Házban. Az Átrium csapata a szeptember 2-i Pozsonyi Pikniken és a szeptember 16-i Színházak Éjszakáján is különleges zenés produkciókkal várja az érdeklődőket.

A legfiatalabbakra is gondoltunk: kattintson két bábszínház műsoráért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!