Egy jelentősebb szüneten van túl a zenekar. Nagyon kellett már?
DJ Locksmith: Hát az a szünet is igazából arról szólt, hogy el tudtuk kezdeni az új album felvételeit Londonban. Az elmúlt 5-6 évben szinte folyamatosan úton voltunk, így az előző lemezeinket is kis túlzással út közben vettük fel. Most először volt úgy, hogy szeptembertől végre teljes egészében csak egy lemezre koncentráltunk, nem volt közben semmi más. Jó volt végre kicsit otthon lenni, de azért nem nevezném ezt a néhány hónapot valódi szünetnek, hiszen részben munkával telt.
Mikor vagy miért lehet az, amikor az ember úgy érzi, hogy most már ráfér egy kis pihenés?
Ahogy említettem, tulajdonképpen sosem volt lehetőségünk arra, hogy csak és kizárólag az új számokra koncentráljunk, aztán lássuk, hogyan fogadja őket a közönség, majd pedig turnéra induljunk. Szerettük volna már kipróbálni a zenekarosdinak a hagyományosabb oldalát is. Eddig ugyanis fordítva működtünk. Turné közben írtuk a számokat, aztán rögtön játszottuk is őket a közönségnek. Ami működött, az pedig felkerült a lemezre. Tényleg fontos volt már, hogy kipróbáljunk valami mást is. Mindamellett, hogy pihenjünk végre. Öt és fél évig voltunk úton. Ez rengeteg. Pláne megállás nélkül. Ha fél évtizeden keresztül csinálsz valamit ennyire intenzíven, akkor elfáradsz. Nem árt kicsit otthon lenni és normális dolgokat is kipróbálni. Foglalkozni a házzal, együtt lenni a családdal.
Nem féltek amiatt, hogy túl sűrű az életetek és így sok mindent egyszerűen már szinte fel sem fogtok? Nem tudnak leülepedni a dolgok, nem tudjátok feldolgozni a veletek történteket.
Néha valóban nehéz már felfogni, hogy mi van. Időnként már tényleg nem tudni, hogy mi is a valós, normális élet és mi az, ami csak a turnénk része. Állandóan úton vagy, közben fellépsz 15 ezer ember előtt, mindenki téged éltet, hazamész, leülsz, nézed a mosatlan edényeket és csak azon tűnődsz, hogy fú most mi legyen. Ilyenkor szoktuk felhívni egymást, hogy minden rendben van-e.
Kesi Dryden: Mondjuk most azért nagy segítséget és fogódzót jelentett az, hogy tudtuk mit akarunk. Amikor szeptemberben leálltunk a turnéval, akkor tudtuk, hogy szeretnénk megcsinálni az új albumot és így arra fókuszáltunk. Hétfőtől péntekig a stúdióban voltunk. Dolgoztunk keményen.
Szóval ti még a szünidőt is melóval töltöttétek. Ilyen nagy rajtatok a nyomás, vagy ilyen kemények az elvárások, hogy nem tudtok leállni?
Nem gondolom így. Szeretünk számokat írni, szeretünk zenélni. Valami újat létrehozni, új dalokat alkotni meg azért elég izgalmas. Nem csak a turnén, meg a koncerteken van a hangsúly. Stúdiózni legalább annyira szeretünk. Amikor turnézol, akkor alig várod, hogy a stúdióban lehess, amikor a stúdióban vagy, akkor meg mennél már a színpadra. Elég jól működik ez így.
Jön tehát egy új album. Mire számíthatnak a rajongók?
Egy teljesen új hangot hallhatnak majd az új lemezen. Egy olyan énekessel dolgoztunk együtt, akiről korábban még egészen biztos, hogy nem hallottak. Voltak már vele közös projektjeink, de a közönségünk még nem ismerhette. Le is szerződtettük a kiadónkhoz. Lesznek újdonságok, eddig szokatlan zenei megoldások az albumon, de azért úgy újítottunk, hogy a tipikus Rudimental-hangulat ne sérüljön. Pozitív, felemelő, energikus - ezek a kulcsszavak szerintem. Olyan dalok, amelyeket bárhol jó hallgatni: fesztiválon, buliban, vagy csak úgy otthon, egymagadban. De még arra is jó, ha mondjuk a gyerekek futásához, az iskolai körökhöz keresel zenét. A Rudimental-feeling bárhol ott lehet veled, mindenhez passzol.
Most is lesznek majd nagyágyúk a közreműködő énekesek között, mint korábban John Newman, Emeli Sandé és a többiek?
Nem az a lényeg, hogy sztárokkal dolgozzunk együtt, hanem az, hogy jó hangú énekesek legyenek, akik passzolnak az adott számhoz. John Newman pont jó példa erre, hiszen ő egy teljesen ismeretlen énekes volt. Mi fedeztük fel egy bárban. Ott volt egy fiatal srác, tök jó hangja volt, mi meg elhívtuk magunkhoz a stúdióba, hogy énekeljen már fel pár dalt. Ezek egyike volt ugye a Feel The Love, amely elég nagy siker lett. Igyekszünk nyitott szemmel és füllel járni, hogy megtalálhassuk a legjobbakat.
Mi az, ami hajtja bennetek a svungot?
Kesi Dryden: Együtt nőttünk fel, együtt jártunk suliba, nagyon jól ismerjük egymást. Olyan, mintha testvérek lennénk. Mindig ott vagyunk egymásnak, tudjuk egymás örömét és bánatát. Ez nagyon sokat jelent, sok lendületet és erőt ad.