Futballkapusnak készült a világ egyik legnagyobb operaénekese

Luciano Pavarotti 2003-ban

Tíz éve, 2007. szeptember 6-án halt meg Luciano Pavarotti, amint emlegették: „a Tenorissimo", a huszadik század egyik legnagyobb operaénekese, aki a műfajban addig példátlan közönségsikert is aratott. A New York Times kritikusa azt írta róla: "Amikor Pavarotti megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait."

Luciano Pavarotti 2003-ban Forrás: Clasos.com/www.clasos.com/Adrian Del Angel

Luciano Pavarotti 1935. október 12-én született Modenában. Édesapja pék, emellett pedig amatőr énekes volt, aki még nyolcvanéves kora után is fellépett.

Luciano kisfiúként futballkapusnak készült

– érdekesség, hogy a későbbi, világsikerű "a három tenor" formáció tagjait a futball iránti rajongásuk is összekötötte, ami közös pont volt mindhármuk életében.

Pavarotti 1995. január 25-én a brazil futballsztárnak, Romariónak passzolja a labdát Rio de Janeiróban. Forrás: AFP/Ivo Gonzalez/Ag/Oc

A fiatal fiúra már gyerekkorában nagy hatással voltak a kor népszerű tenorjainak felvételei, amelyekhez az édesapja révén jutott hozzá – Beniamino Gigli, Enrico Caruso, Giovanni Martinelli és Tito Schipa hangján nőtt fel. A legnagyobb példaképe Giuseppe Di Stefano volt, de

a legmélyebb benyomást talán mégis Mario Lanza tette rá

– saját bevallása szerint a tükör előtt állva próbálta utánozni őt.

Hangja komoly képzésének azonban csak tizenkilenc évesen, a sportkarrierről szőtt álmok feladása után látott neki Pavarotti. Növendéktársa volt a későbbi világhírű szoprán, Mirella Freni, akivel egyébként közös szoptatós dajkájuk volt. Édesanyja azonban aggódott, hogy fia nehogy olyan pályát válasszon, amely nem nyújt biztos megélhetést – így először a tanárképzést választotta, és

részidős tanítóként, sőt biztosítási ügynökként is dolgozott,

mielőtt még végleg az éneklés és a zenei karrier mellett döntött volna. Sanyarú anyagi helyzete miatt az énektanár ingyen foglalkozott vele.

Élete fordulópontjának azt tartotta, hogy húszévesen nemzetközi díjat nyert a kórussal, amelyben apjával együtt énekelt. Innentől azonban nem vezetett egyenes út a további sikerekig, mert hangszálán daganat nőtt, és

komolyan felvetődött, hogy abba kell hagynia az éneklést.

Torka azonban csodával határos módon rendbejött, hangja pedig csak még szebb lett, mint azelőtt.

Luciano Pavarotti az ausztriai Grazban, 2003-ban, élő tévéadásban Forrás: DPA/AFP/Uli Deck

Luciano Pavarotti 1961-ben első helyezést ért el egy énekversenyen, és fődíjként elénekelhette a Reggio Emilia-i Operaházban Puccini Bohémélet-ének főszerepét. A közönség soraiban ott ült egy neves ügynök is, aki azonnal szerződést ajánlott neki. Már 1963-ban bekövetkezett, hogy magától a korábbi példaképtől, Giuseppe Di Stefanótól vehesse át Rodolfo szerepét a Royal Opera House-ban. 1963-tól Ausztráliában is turnézott Joan Sutherlanddel, akitől saját bevallása szerint elleste különleges légzéstechnikáját.

Pavarotti

1965-ben már a milánói Scala közönségét hódította meg

a Bohémélet Rodolfójaként: a szerepre a karmester, Herbert von Karajan ajánlotta. Miután a londoni Covent Gardenben egymás után kilencszer énekelte ki Donizetti Az ezred lánya című operájában a tenoristákat rettegésben tartó ária magas C-jét, nemcsak hangja, hanem hírneve és gázsija is a magasba szárnyalt.

Ezek után

több évtizeden át uralta a világ legnagyobb operaszínpadait:

1972-ben a New York-i Metropolitan közönsége 17 alkalommal tapsolta vissza. 1973-ban Missouriban úgy volt kénytelen énekelni, hogy egy elhúzódó megfázás – és az idegesség – miatt nagyon izzadt: ezért folyamatosan

egy zsebkendőt szorongatott,

amely ettől kezdve emblematikus kellékévé, egyéni fellépéseinek elmaradhatatlan elemévé vált.

1977-ben minden idők egyik legnézettebb tévés operaközvetítése lett a Met Bohémélet-előadása az ő közreműködésével. A londoni Hyde Parkban 150 ezres, Párizsban az Eiffel-torony tövében 300 ezres, a New York-i Central Parkban félmilliós tömeg gyűlt össze ingyenes koncertjeire.

Luciano Pavarotti 2004-ben, az elmaradhatatlan fehér zsebkendővel Forrás: AFP/Miguel Riopa

Egy időben

Madonna és Elton John után Pavarotti volt a világ harmadik legjobban fizetett előadóművésze.

Az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala a Nessun dorma című ária lett Puccini Turandotjából, Pavarotti előadásában.

A világsikert pedig csak tetézte, hogy megszületett a hihetetlenül népszerű "a három tenor" felállás: José Carrerasszal és Plácido Domingóval rengeteget koncerteztek együtt, és könnyed darabokat is felvettek a repertoárjukba,

közelebb hozva az emberekhez a magas művészetet.

Erről José Carreras tavaly a következőket mondta az Origónak: "Kaptam egy felkérést, hogy volna-e kedvem a futball-Európa-bajnokságon, Rómában, egy klasszikus zenei maraton keretében fellépni. Azt válaszoltam, hogy talán jó ötlet volna, ha két kollégámmal együtt lépnék fel. Még csak nem is álmodtunk a későbbi óriási sikerről. Csak egy jó előadásra készültünk. Szerintem az lehetett a hatalmas sikerünk titka, hogy három olyan tenor voltunk, akik külön-külön már nagy sikerrel léptek fel korábban a világ legjobb operaházaiban, emellett pedig mindhármunknak teljesen más a hangszíne, és

három teljesen különböző személyiség voltunk.

Iszonyúan jól szórakoztunk így együtt!"

"A színpadon vetélytársak voltunk, és mindannyian a létező legjobb teljesítményt és előadást igyekeztünk nyújtani, de emellett

nagyszerű barátok is voltunk,

és remekül éreztük magunkat együtt! Színtiszta öröm volt közösen fellépnünk."

Plácido Domingo pedig így emlékezett meg erről lapunknak adott interjújában:

"A közönség szerintem is észrevette és szerette bennünk, hogy nagyon különböző személyiségek vagyunk, és mindig az az elsődleges, hogy a közönség mit gondol."

Cikkünk a tenorlegendáról folytatódik, a továbbiakért kattintson!