Szűkszavúan nyilatkozott Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a színház főrendezőjét ért súlyos vádakról, még mielőtt Marton László kiadta közleményét - írta a Zoom. Már beszéltek a zaklatásról Marton Lászlóval, hosszabban pedig később reagálnak - ennyit mondott a lap szerint. Sárosdi Lilla színésznő a hétvégén egy nyilvános Facebook bejegyzésben írt arról, hogy 18 éves korában egy neves főrendező akarta orális szexre kényszeríteni egy autóban. Ma pedig megnevezte Marton Lászlót.
Később a Vígszínház egy közleményt adott ki, amiben mindössze ennyit írnak: "A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik."
Update: A Vígszínház levelet küldött szerkesztőségünknek, amiben azt írják, Eszenyi Enikő nem nyilatkozott a Zoomnak, "abban az időben éppen a Szentivánéji álom című előadásunk felújító próbáján szerepelt, színpadon, Pukként".