Damaszkusz és Duhecsnya

Idén már ötödször rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Madách International Theatre Meeting, MITEM), ezzel sikerült felzárkóznunk az európai országok többségéhez, ahol szintén igyekeznek évente megrendezett fesztiválon bemutatni a nemzetközi színházi élet kiemelkedő színvonalú előadásait. Minden áprilisban a MITEM Budapestre hozza Európa, sőt a világ legjobb színházait, idén április 29-ig minden napra kínál produkciót: Nyugat- és Kelet-Európa kiemelkedő színvonalú előadásai mellett különlegességként az arab színházi világból is érkeznek vendégek. A MITEM kilencedik napjának két előadásánál különbözőbbeket nehéz lenne elképzelni, bár mindegyikben felbukkan nyugati és keleti művészek együttműködése.

Tadeusz Słobodzianek egészen kiváló kortárs lengyel drámaíró, több magyar színházban is sikert aratott A mi osztályunk című darabja. Korábban az Ilja prófétát is lehetett magyar színpadokon látni. Ennek esetében egy olyan meghökkentő megtörtént eseményre bukkant és olyan jól sikerült megírnia, hogy már előre lehetett sejteni, nagyot szól majd. Nagyszabású német produkcióként hozták létre az ősbemutatóját, amire Berlinben került sor, de aztán végigturnézta Európát. Kizárólag kelet-európai emigráns színészeket castingoltak a kelet-európai történethez, mondván, hogy tőlük hitelesebben fog majd hatni. Aki látta ezt az Ilja prófétát, annak az emlékezetébe örökre beleégett. Nem gondolom azonban, hogy kiváló német színészekkel kevésbé szuggesztív lett volna. A művészeten kívüli tényezőknek sohasem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy műalkotás esetében.

Menni vagy maradni?

Damaszkusz Budapesthez hasonló méretű város, nem is olyan régen még elég európaias kulturális élete volt, sok francia kapcsolattal. Aztán 2011-ben jöttek a szenzációhajhász nyugati sajtó által illúziókeltő, sőt hazug módon „arab tavasznak" nevezett események. Hét éve pusztít a polgárháború, nem tudni, hogy ki kivel van, már a külpolitikai elemzők is elvesztették a fonalat Szíriával kapcsolatban. Ezekben a történelmi helyzetekben sokan kerülnek szembe a kérdéssel: menni vagy maradni?

Mohamed Alrashi, Amal Omran Forrás: MITEM/Gianmarco Bresadola

Németországban, a Mülheim városában működő Theater an der Ruhr produkciójaként jött létre az az előadás, amelynek alkotói meghozták a döntést: menni. Elindultak Szíriából és most Kairóban, Berlinben, Párizsban, Marseille-ben élnek. Ők nem azok közé a képzetlen, illegális bevándorlók közé tartoznak, akiknek a tömege a migránsválságot okozza, hanem magasan képzett, nyelveket beszélő emberek. Ha nincsen háború, akkor is elindulhatnának a világba művészként új inspirációkat keresni. Az általuk eljátszott történet szereplői is elborzadva említik a lehetőséget, hogy nekivágjanak a tengernek és menekülttábor sátraiban húzzák meg magukat.

Inkább az a tervük, hogy valamelyik szomszédos országban munkát találjanak, és emberhez méltóan élhessenek, ha már Szíriában erre nem látszik reális esély belátható időn belül.

Mudar Alhaggi darabjának nagy erénye, hogy nem foglalkozik azzal, hogy a polgárháborúban kinek van igaza és még humor is van benne. A bizonytalanság elviselhetetlen érzését jeleníti meg, amit a harcok okoznak a közösen lakást bérlő két fiatal nőben. Az egyikük párja katona, aki kimenőt kapott, a másik nő diszkréten magukra hagyná őket, de az utcai harcok miatt nem tud kimenni a lakásból. Az összekényszerült trió számba veszi a lehetőségeit, hogyan tovább. A darab címe, Szerelmed tűz egy régi slágert idéz fel. Az egyik ellenőrzőponton szolgálatot teljesítő katona ezt szokta dúdolni, hogy oldja a feszültséget azokban, akiket igazoltatnia kell. A darab tele van ilyen apró, szellemes ötletekkel. A negyedik szereplő az Író, aki maga már emigrációban él és néha elakad a történettel vagy éppen a szereplői lázadnak fel ellene, hogy merre kanyarodjon a sztori.

Forrás: MITEM/Gianmarco Bresadola

A művészet a világon az egyik legigazságtalanabb terület. Viktor Dobronravovot szuggesztív Oidipusz királynak láttam a színpadon. Mást nem tudok róla, és azt hiszem, hogy nem is akarok. A Szerelmed tűzből még egy percet sem láttam és máris voltak róla mindenféle információim, amik együttérzést is keltettek bennem. Viszont a MITEM elkényezteti az embert, hiszen stabilan működő színházak válogatottan jó színészekből álló társulatainak hosszú próbafolyamatokban kidolgozott előadásait láthatjuk sorban. Ezekhez képest a Szerelmed tűz alkalmi produkció, bár kétségtelen, hogy professzionális színészek játszanak benne. Az is kétségtelen, hogy semmiféle extra együttérzést nem akarnak kicsikarni, drámai szituációkban mutatják be húsvér figurák viselkedését, mint olyan sok másik színházi előadás szerte a világban.

Csehov, ami Boyd

Az 1952-es születésű, skót William Boyd termékeny író. Írt már regényeket, novellákat, forgatókönyveket, színikritikákat, visszaemlékezést Afrikában töltött gyerekkoráról. Könyvet írt Nat Tate-ről, aki expresszionista festő volt New Yorkban és 1928-tól 1960-ig élt. Még az internet korában is sokakat sikerült megtévesztenie, pedig a sosem létezett Nat Tate képeit ő maga festette. Cinkosai is voltak, ismert emberek, például David Bowie nyilatkoztak Nat Tate-tel kapcsolatos állítólagos személyes élményeikről. William Boydnak másik játékos kísérlete az volt, hogy Ian Fleming stílusában írt egy James Bond-regényt. Színész barátai ezután vetették fel neki, hogy írhatna egy Csehov-darabot. Boyd komolyan vette a feladatot, művét be is mutatták egy londoni színházban 2013-ban.

Forrás: MITEM/Siim Vahur

A színháztörténészek némi bulvárhajlamból kifolyólag szeretik kihangsúlyozni a Csehov és Sztanyiszlavszkij közötti vitákat. Igen, voltak viták a két legendás alkotó között. Viszont tény, hogy Csehov sikeres novellaíró és kifejezetten sikertelen drámaíró volt, mielőtt Sztanyiszlavszkijjal találkozott volna. A rendező-színész által alapított Művész Színház pedig akkora sikereket ért el Csehov darabjaival, hogy függönyére mintegy logóként egy repülő sirályt varrtak. Csehov korai halála miatt az együttműködésük hat évig tartott és négy darabot eredményezett: Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert. A színészek nagyon szeretnek Csehovot játszani, és sajnálják, hogy nincs sokkal több darabja. Ezen a problémán igyekezett William Boyd segíteni, és Csehov két novellájából kölcsönvett motívumokat használt alapanyagként.

Meglepően sikeres munkát végzett. A Vágyakozás nem paródia, sehol semmi kikacsintás.

Minden szereplő azonosítható valamelyik Csehov-darab szereplőjével, vagy két szereplőből van összegyúrva. A szereplők száma, a főszereplők és mellékszereplők aránya, és a köztük kiosztott „szólamok" teljesen Csehov módszerét követik. A helyszín egy vidéki birtok. Viszonzatlan szerelmek szövik át a történetet, mindenki valaki máshoz vonzódik, mint aki viszonozná. Erodálódik minden: a szereplők anyagilag és érzelmileg is tönkremennek. A szereplők sokat filozofálnak, és az Isten háta mögötti Duhecsnyából Moszkvába vágyakoznak. Végig lehetne venni egyesével a Vágyakozás jeleneteit, és megkeresni, hogy a megfelelőjük hol található Csehov drámai életművében. Minden idők legnagyobb képhamisítója, a magyar Hory Elemér (1905–1976) nem már létező képeket másolt, hanem képes volt nagy huszadik századi festők stílusában festeni, aztán addig lappangó, fiatalkori alkotásként elpasszolni a képeket. William Boyd ugyanígy hamisít Csehovot: a megtévesztésig pontosan „leveszi" a stílust, de saját maga nem tesz hozzá semmit.

Liis Lass, Rain Simmul Forrás: MITEM/Siim Vahur

A Tallinni Városi Színház előadása elfogadja az alapanyagot mint Csehov-darabot. Csehov aprólékos realizmussal kidolgozott történeteit olyan mélyen hatja át valamiféle költészet, hogy lehetséges őket látomásszerűen, színpadi metaforákat alkalmazva is színre vinni. Ugyanakkor a mai napig létrejönnek érvényes Csehov-előadások, amikben megmarad valóságosnak minden. Miközben az oroszok magas szintre fejlesztették a világfájdalmat, közben azért igazi hedonisták is tudnak lenni. Az észt előadásban is elegáns öltözetű embereket látunk, akik szamovárból teáznak, táncolnak, esznek-isznak. A díszlet egy fából épült veranda: kifejezetten szép, és valahogy olyan otthonos érzést kelt. A háttérből tücsökciripelés vagy madárfütty hallatszik, néha kutyaugatás. A zenei válogatás fülbemászó dallamokból áll, még a balalajka is megszólal.

Minden olyan oroszos, minden olyan csehovos.

Professzionális megvalósítása annak a stílusnak, amit olyan remekül kifiguráz a magyar kulturális örökség fix részévé vált, kiváló színészekkel készült két paródia a Három nővérről és a Ványa bácsiról.

Kalju Orro, Peeter Tammearu Forrás: MITEM/Siim Vahur

Elmo Nüganen számos díjjal jutalmazott rendező, akitől nem állnak távol a formabontó megoldások sem. Egy darabig még ott motoszkál az emberben, hogy majd elkezd szétesni, őrületbe fordulni ez az egész mívesség. De nem. Csak az előadás legvégén lépnek ki a reális térhasználatból. Addig a maga valóságában használják a sokféle térbeli viszony kialakítására alkalmas faépítményt. A színészek nagy biztonsággal építik fel a jeleneteket. Csehov tényleg „színészbarát" író, minden mondatához adja magát valamilyen gesztus, valamilyen játék. A MITEM első napjait nagyszabású rendezői látomások uralták, a kilencedik nap előadásai viszont reális léptékű terekben zajló emberi drámákat mutattak be. A színház lehet ilyen is, olyan is.