Kubik Anna szerelmeiről, ügynökökről, a múlt rendszer megroppantásáról

A Kossuth-díjas színésznő a régi Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, ahol főszerepek sorát játszotta. Köztük Árvai Réka figuráját az 1986-ban bemutatott Advent a Hargitán című Sütő András-darabban, amelynek minden előadása egyben rendszerellenes tüntetéssel ért fel. Kubik Anna az Origónak mesél egykori ügynökökről, a tanító és trágárkodó színházról, szerelmek elvesztéséről, túlélésről, hitről és arról, hogy mostanában mi teszi igazán büszkévé.

Iglóditól mit tanultak?

A konkrét szakmát: technikát, a színpadi létezés lényegét. Erős alapokat adott. Sértődős volt, nem volt nála kecmec, muszáj volt megfelelni annak, amit elvárt. Ő is nagyon kedvelt minket, de ha valamit nem csináltunk meg, akkor fogta magát, és távozott.

Negyedéves volt, amikor Kerényi Imre meghívta az akkor még Népszínházhoz tartozó Várszínházba, a Végítélet napja című darab főszerepére. Amikor a teátrum kisvártatva egyesült a Nemzeti Színházzal, ön is tagja lett a Vámos László művészeti vezetésével, Malonyai Dezső igazgatásával működő teátrumnak. Hívták, vagy adta magát a helyzet?

Akkoriban szerződtek át többen is a Nemzeti Színháztól a Zsámbéki Gábor és Székely Gábor vezetésével újjáalakult Katona József Színházhoz. A Nemzetinél maradtak a nagy öregek: például Lukács Margit, Váradi Hédi vagy Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Kállai Ferenc, Kálmán György. Elképesztő csapat, csak éppen nem voltak köztük fiatalok. Ezért is szükség volt rám és a többi ifjú kollégára. Így aztán nem kellett éveket várakoznunk a komolyabb feladatokra. Esetemben is szinte azonnal „szembejött” Shakespeare Júliája, ahogy sok más fontos feladat.

Köztük, 1986-ban, az Advent a Hargitán Árvai Rékája. Ifjabb generációk ma már nemigen tudják, de Sütő András darabjának akkori bemutatása „rendszerroppantó” tett volt. Vagy ez túlzás?

Nem az, hasonlóképpen gondolom. Bár a románok is „besegítettek” abba, hogy az amúgy is erős üzeneteket megfogalmazó előadás bemutatása még nagyobb hatású legyen. Már végeztünk a próbákkal, amikor a román állam közölte: nem járul hozzá a mű bemutatásához. Vagyis: betiltja Magyarországon a darab előadását. Sütő művét ugyanis román szellemi alkotásnak minősítették, akként pedig csak úgy kerülhetett volna színre külföldön, ha Romániában már előadták volna, illetve megjelent volna valamely romániai folyóiratban. Vélhetőleg persze mindkét esetben alapos cenzúra után. Malonyai Dezső, akkori igazgatónk úgy megijedt a románok kekeckedésétől, hogy rögtön közölte: nem lesz bemutató! Hamarosan az MSZMP Központi Bizottsága is tárgyalta az ügyet. Azt hallottuk, bár még nem volt hivatalos, hogy a tervezett premier napján a Tartuffe-öt akarják játszatni az Advent a Hargitán helyett. Akkor Bubik fellázadt – aki még benne sem volt a Sütő-darabban, csak később vett át egy szerepet, viszont ő volt Tartuffe –, közölte: biztos, hogy nem vesz részt semmilyen előadásban, amelyet az Advent a Hargitán helyett játszanának. Végül az volt a szerencsénk, hogy éppen előző őszön rendezték Budapesten az Európai Kulturális Fórumot, amelynek zárójegyzékét a románok nem írták alá. Viszont nem akartak még nagyobb botrányt, hogy az terjedjen: nemzetközi szinten is cenzúráznak. Az Advent a Hargitán-t végül 1986. január 2-án mutattuk be, ami egyben erős hatású tüntetés is volt. A nézőtér hatszázötven helyére vagy ezren zúdultak rá. Akik végképp nem fértek be, azoknak egy tanárnő olvasta fel a művet gyertyafénynél, a jéghidegben a Tiszatájból - a színház előtt, a Hevesi téren. Sütő persze nem kapott útlevelet aznapra, s még jó sokáig. Ezért azt találtuk ki: azzal jelezzük hiányát, hogy nem hajolunk meg a premier végén, hanem leterítem a nagy hárászkendőmet a színpadra, feldíszítem a nézőtérről feldobált virágokkal, majd társaimmal körbe állva mi is megidézzük a szerzőt. Később meg is kaptam az erről szóló, Mészáros Béláné alezredes által leadott belügyi jelentést.

Sütő András író Forrás: Fortepan/Király Júlia

Ő is látta a darabot?

Voltak ott szekusok, belügyesek is. De az alezredes asszonynak történetesen a színházunk egyik munkatársa számolt be Kalász fedőnéven.

Vele megbeszélték valaha a dolgot?

Kedves, jó szakember, ma is forró szeretettel szoktuk egymást üdvözölni, ha találkozunk. Vártam, hogy egyszer szóba hozza, de erről sosem mond semmit. Pontosan jelentett, elképesztő, hogy a lemért 30 percig szólt a taps!

Volt bármily következménye a premier végi közjátéknak?

Talán csak áttételes. Például akkoriban mutattak be Kádár Jánosnak is, azzal a „kísérőszöveggel”: a művésznő egy bányász lánya.

Ez vicces, de azért elég sejtelmes is.

Az Advent után megkaptam a Jászai-díjat, bár Kossuthra jelöltek. A Jászai-díjasokat nem szokták meghívni a Parlamentbe fogadásra, de engem akkor valamiért igen. Azon az estén be is mutattak Kádár elvtársnak az említett szöveggel. Kádár ugyanis imádta a bányászokat. Talán pukedliztem egyet, magamban meg nem is értettem, mit keresek ott a Kossuth-díjasok között. Aztán kiderült, hogy nem véletlenül hívtak meg. Hamarosan megkerestek a Képviselőházból, és kérdezték: lennék-e KISZ-titkár valamilyen fővárosi testületnél? Azt gondolhatták: hitelesíti a létezésüket, ha Árvai Réka megformálója kerül a pozícióba. Persze nemet mondtam a kérésre, ők meg békén hagytak. Szép elégtétel az élettől, hogy 32 évvel a Sütő-darab botrányos betiltása után, tavaly ősszel Brassóban, egy román nemzetközi drámafesztiválon én kaptam a legjobb női alakítás díját a Naszlady Éva rendezésében színre vitt Szabó Magda mű, Az ajtó-ban játszott szerepemért!

Varga Klári (balra) Szabados Magda, és Kubik Anna (jobbra) Emerenc szerepében Szabó Magda Az ajtó című színművének próbáján a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Víg Kamaraszínházában 2016-ban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Amúgy tagja volt a KISZ-nek?

Nekünk már a gimnáziumban sem kellett annyira komolyan venni a dolgot, a Színművészetin még annyira sem.

Bubik Istvánnal élete végéig barátok maradtak. Miközben ön Csiszár Imrében talált párra, aki egy rövid időre a Nemzeti Színháznak is igazgatója lett. Hol és mikor ismerkedtek meg?

Kovács András 1987-es Valahol Magyarországon című filmjének forgatásán. Imre egy párttitkárt játszott benne, én meg egy másik párttitkár lányát.

A Nemzeti Színháztól azt követően jött el, hogy az időközben ott igazgatóvá kinevezett Csiszár Imrét menesztette az Antall-kormány illetékes minisztere. Nagyon rosszízű emlék?

Imre Miskolcról érkezett 1989-ben a budapesti Nemzeti Színházhoz, az azt követő évben született meg lányunk is, Virág. Imre Hevesi Sándor és Németh Antal nyomán próbálta megújítani a színházat. De az intézmény mindig is rosszul viselte a megújítási kísérleteket. Úgyhogy Imrét két év után kiebrudalták. Együtt mentünk a Budapesti Kamaraszínházhoz. Nekem jólesett a váltás. Sokévnyi nagyszínpadi feladat után intimebb előadásokban vehettem részt az Asbóth utcai teátrum apróbb terében. Akkor játszottam Lorca Yermáját, Yukio Mishima darabjában Sade márkinét, a Kapás Dezső rendezésében bemutatott Tartuffe-ben Elmirát, Jelena Andrejevnát a Ványa bácsiban.

Törőcsik Mari, Taub János és Schwajda György hívására ment át az újonnan alapított Művész Színházba. Ott Pollyt játszotta a Koldusoperában, Henriettet a Tudós nőkben, s láthatta a közönség az Üvöltő szelek főszerepében is.

Csak azt a társulatot hamar „vérbe fojtották” az akkori fővárosi színházigazgatók.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!