A Madách Színház is saját halottjának tekinti Kerényi Imrét
2018. augusztus 13. 13:32
Budapest, 2016. február 24.
Kerényi Imre rendező Fazekas István Béres című drámájának próbáján a budapesti Újszínházban 2016. február 24-én. A darabot február 26-án mutatják be.
MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
A Madách Színház is saját halottjának tekinti a szombaton meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt.
A Madách Színház társulata mély fájdalommal értesült Kerényi Imre haláláról - olvasható a színház igazgatóságának hétfői közleményében.
Kerényi Imre 12 éven át a Madách Színház rendezője és 15 éven át igazgatója volt.
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész Forrás: MTI/Kallos Bea
Rendezőként nevéhez korszakos művészi jelentőségű, nagysikerű előadások fűződnek. Igazgatása alatt a Madách Színház színes, sokműfajú, országos hatású művészeti intézménnyé vált. Ezen időszak alatt történt a Madách Színház teljes felújítása is, amely során a teátrum műszakilag is felkészült a XXI. századi színház kihívásaira - olvasható a közleményében.
Kerényi Imrét a Madách Színház mellett a Miniszterelnökség is saját halottjának tekinti.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!