Már több mint 100 ezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói miséjére

FERENC pápa
Vatikánváros, 2018. szeptember 19. Ferenc pápa a hívőket üdvözli heti általános audienciáján a vatikáni Szent Péter téren 2018. szeptember 19-én. (MTI/EPA/Maurizio Brambatti)
Vágólapra másolva!
Eddig több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon Ferenc pápa június elsejei, csíksomlyói miséjére, és a komoly érdeklődés miatt meghosszabbították a jelentkezési határidőt.
Vágólapra másolva!

Húsvét hétfőig meghosszabbították a regisztrációs határidőt Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, mert már több mint 100 ezren jelentkeztek. Az esemény csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatóján Oláh Zoltán kanonok, a szervezőbizottság sajtófelelőse azt mondta, a regisztráltak 90 százaléka Romániából érkezik. Főleg a környező településekről érkezők gyalog érkeznek a misére, de sokan szállnak vonatra, vagy ülnek autóbuszba. Az adatokat a regisztráció során gyűjtötték be a szervezők, és éppen azért, hogy

megfelelően fel tudjanak készülni minden zarándok fogadására.

A kanonok azt is mondta, hogy továbbra sem bátorítják arra a zarándokokat, hogy személygépkocsival keljenek útra, mert nem biztos, hogy sikerül parkolóhelyet találniuk Csíkszeredában. Oláh Zoltán sokkal szerencsésebbnek tartja a csoportos zarándoklatot, mert a csoportokat könnyebben fel tudják készíteni a pápai misére. A szervezők azt szeretnék, ha minden 50 fős csoporthoz legalább 3 önkéntes is tartozna. Ők tudnak segíteni, ha bármilyen probléma felmerül.

Ferenc pápa a hívőket üdvözli heti általános audienciáján a vatikáni Szent Péter téren. A felvétel 2018 őszén készült Forrás: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

A regisztráció időszakát a kéréseknek eleget téve hosszabbították meg április 22-ig. Ennek lezárulta után, május elsejétől kezdik elküldeni a csoportvezetők elektronikus postacímére a vonalkódos belépőket, amelyeket ki kell majd nyomtatni, és minden zarándoknak magával kell vinnie. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy nagyjából

350 pap jelentkezett koncelebrálni, áldoztatni a pápai misére,

és több mint 200 önkéntest regisztráltak eddig a honlapon. Bodó Márta, a szervezőbizottság tagja, és Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára is arra buzdított, hogy aki 16 évnél idősebb, és egészséges, jelentkezzen önkéntesnek. A sajtó képviselői április 15-től kérhetnek akkreditációt a látogatás helyszíneire a román államelnöki hivataltól.

A Csíksomlyón nevelkedett Pál József Csaba temesvári megyéspüspök arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pápát a legnagyobb hídverőnek, pontifex maximusnak is szokták nevezni. És éppen ezért reméli, hogy hogy látogatásával nemcsak Isten és ember között, hanem a különböző vallásfelekezetekhez, nemzetekhez tartozó emberek között is sikerül hidat vernie. „Az evangélium fényét hozza el. Ennek pedig minden felekezet, minden nemzet örülhet” – mondta a püspök.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!