Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egész otthoni életemet a félelem dominálta. A félelem, az állati, reszkető félelem volt az életem, ezzel ébredtem, mentem az iskolába, ezzel jöttem haza és ezzel feküdtem. Mindig a veréstől féltem. Mindenért vertek - egy elveszett horgolótűért, egy beszakadt szoknyáért, egy letépett virágért -, véresre, meztelenre vetkőztetve, vizes kötéllel, a kötelet előtte való nap magamnak kellett beáztatnom.
Jászai Mari 1900. február 26-án, két nappal ötvenedik születésnapja után írja le mindezt az emlékirataiban. Gyermekkorának „rezüméje" egyben magyarázat:
miért érezte úgy már tízéves korában, hogy menekülnie kell a szülői házból.
Még nem a színház felé, de legalább biztos keresetű, kimenőnapos cselédnek. Aki mos, takarít, felszolgál, teszi a dolgát becsülettel. Kapja érte, ami jár, sosem vizes kötelet.
Jászai Mariból már hatévesen előtört a színészi talentum is, azzal járó képességével látott rá az urakra, gazdagokra.
Nem érdekelte az urak öröme, csak a cselédek békessége.
Mégsem cseléd lett aztán, de az úri világhoz való viszonya nem változott. Jászai Mari - kissé csapongó - emlékiratában felidéz egy epizódot, amely már színésznő korában esett meg. Egy barátja kérdezte:
Sosem támaszkodott-e pályafutása során asszony voltára, sose vette-e segítségül női voltát?
A színésznő megemlíti, hogy virágkorán túljutva jólesett a kérdés, mert eszébe jutatta:
egykor szép, érdekes, kívánatos volt.
Hozzáteszi: említett adottságait sosem használta ki, pajtásai mindig a legszegényebb lateinerek - szabadfoglalkozású értelmiségiek - voltak. Amikor grófok kopogtattak öltözőjének ajtaján, azok rendre kint rekedtek. Pedig egyikük a színház előcsarnokában egyszer elmagyarázta: Jászai Mari félreérti a helyzetet,
ő az öltözőben is fehér kesztyűben gondolta volna a látogatást.
Jászai Mari csak nevetett, ment a dolgára, készült az új szerepre. Tette a dolgát becsülettel. Jászai Mari sosem akart olyan helyzetbe kerülni, amelyből felülről szemlélhetőek a világ történései, s nem szemtől szemben áll eléjük az ember. Hanem amikor mégis „megkoronázták", nem csupán tartással, hanem tagadhatatlan elégedettséggel viselte a szimbolikus fejéket. Miért is ne tette volna?
Jászai Mari 1850. február 24-én születik Ászáron. A születési anyakönyvi kivonata szerint Kripl Mária Anna néven, apja Kripl József hajdú, anyja Keszey Julianna.
Elhibázhatták a keresztlevelet.
Más források szerint, s Jászai Mari is azt írja: apja neve Krippel József volt, aki az ászári Esterházy-birtokon dolgozott uradalmi ácsként. Jászai Mari a Krippel nevet gyűlölte, mert a német Krüppel szó nyomorékot jelent.
Krippel Mari hároméves, amikor a család, az édesanya kérésére Győrbe költözik. Marinak három bátyja van, s Keszey Julianna azt mondja férjének: vidéken maradva azok csak „rüpőkök", tanulatlan falusi bugrisok lesznek, míg a városban jobb iskolákban tanulhatnak. Krippel József inti asszonyát:
panaszszavát ne hallja, ha Győrben nehezebb lesz az élet,
mint az urasági birtokon. Győrben egy Hűbéri nevű háziúr házában kapnak házmesteri lakást. A gyermekek apja házmesteri teendői mellett ácsként dolgozik - látástól vakulásig.
Az Ászár-szerte gyönyörűnek tartott Keszey Júlia Győrben is szemrevaló asszonykának számít. A gyermekek mellett végzett feladatai, a házmesteri segédmunkák, s az egyéb teendők előbb facsarják ki belőle az életet másfél év alatt, mintsem a szépségét veszítené. Rossz szót nem szól közben.
Szép még a ravatalán is, ura ácsolta koporsójában.
Mari anyja elvesztése idején négy és fél éves. A harminchárom éves korában meghalt édesanyját a maga élete végéig éteri teremtésként emlegeti majd.
Az özvegyen maradt ács rokonokhoz adja a gyerekeit, amíg elrendezni életét, új asszonyt talál. Mari Pannonhalmára kerül, egyik apai nagybátyja nőrokonához, aki főkötők pucolásából tartja fenn magát. Az asszonynak van figyelme a kislányra is. Mari egy napos vasárnap az ábécéskönyvet böngészi a konyha küszöbén, remegő izgalommal tapasztalja, s kiáltja is mindjárt a sparhelt mellett sürgölődő asszonynak:
Ángyi, hiszen én tudok olvasni!
A hatéves Mari Pannonhalmán csodálkozik rá előadói képességére is. Szent István-napi búcsút tartanak a vár alatti téren. A koldusok között egy vak, kopasz kéregető úgy gajdol, hogy komoly publikum gyűlik köré. Fekete a naptól a feje, s mintha forrásból törne elő, zubog a tar koponyán az izzadtság. A hatéves Krippel Mari az ángyától kapott zsebkendőjével törölgetni kezdi a koldus fejét.
Maga sem tudja, honnan az impulzus, de a siker nagy.
Kérdezgetik a körben állók: kije lehet az öregnek a bájos kislány? Addig csak bámulták a gajdolót, most hullani kezd a krajcár. Osztaná is a végén a gázsit a koldus, de Mari azt nem kéri. Köszöni, mikor legalább a kezeit megáldja a bácsi.
Mari hatévesen kerül vissza Győrbe. Apja már nőül vett egy sváb özvegyet, akinek van egy saját lánya. Majd az ácsnak is szül még néhány gyereket. Mari három bátyja közül akkoriban hal meg az egyik, tízéves korában. A tíz évvel idősebb Mihály pedig már gimnáziumba jár. Eminens diák, maga is latin leckéket ad, keresetéből szépen öltözködik. Apjuk kedvence. Mostohájuk is csak a háta mögött szapulja, amiért Mihály sokat eszik.
Krippel Mari a megveretéseken nyolcéves Ignác öccsével osztozik.
Apjuk megadja a módját: sorolja a bűnöket - elveszett horgolótű, beszakadt szoknya, letépett virág, stb. -, majd kihirdeti a másnapi verést, aztán int leányának, hogy áztassa be a kötelet, hogy a végrehajtás idejére jól megszívja magát, jobban csípjen. A büntetés napján a szálfatermetű ács becsuk ajtót, ablakot - ez a jel a ház úri gyerekeinek, falkában szaladnak hallgatózni.
Vetkőzz,
mondja aztán az ács a sorra kerülő bűnösnek, Ignácnak vagy Marinak.
Egyszerre kettőt sosem ver.
Míg Mari vagy Ignác megbontja az ingét, letérdel, megfogódzkodik az asztal szélébe, az ács megfontolt mozdulatokkal rőfnyi hosszúságúra hajtogatja a kötelet. Aztán lesújt, a gyerek felsivít. Az udvaron ablakrésre tapadt úri gyerekek - a közönség - nyihognak. Az ács lépten-nyomon hirdeti:
sosem dühében veri gyerekeit. Igazságot szolgáltat.
Krippel József apja, nagyapja is Németországból elszármazott ácsok voltak. Édesanyja morva származású posztókereskedők utódja. Krippel Józsefről köztudott: a morvaiakat fineszeseknek tartja, de maga úgy akar élni, hogy azért egy német céhen belül is megbecsülnék. Krippel József mindig mondja:
minden erény közt legfontosabb az erkölcs.
Büszke rá: asszonyt nem ismert addig, amíg huszonkét éves korában el nem vette első feleségét.
Krippel Józsefet mindenki tiszteli Győrben, de csak két barátja van a városban. Mindkettő jómódú iparos. Istentiszteletre járnak együtt, kávéházba ritkán. Szakmájukban lelik legnagyobb örömüket. Győrben csak úgy emlegetik őket: „A három szent ember."
Krippel József tudja ezt. Mondja is a családjának:
Igenis hiszem, hogy egyenesen Megváltóm színe elé jutok halálom után!
Jászai Mari későbbi emlékezéseiben plasztikus részletességgel ír apjáról, a gyönyörű férfiról, számos szituációban bemutatva teátrális létezésének sajátosságait. Verési szokásaitól a füttyös kedvű gyaluláson, esztergáláson át a Megváltóval való viszonyáig. Jászai Mari úgy véli, külsejében semmi hasonlatosság nincs benne az apjához.
Ám a tehetségét, színészi késztetését Krippel Józseftől származtatja.
Krippel Mari besegít a házmesteri munkába, újszülött féltestvéreit gondozza, a ház jobb módú lakóinál cselédkedik. Tíz esztendős, amikor Karsayné Veöres Lidia úrhölgyéknél meglát egy Petőfi-kötetet, amelyért cserébe tíz év ingyenes szolgálatot ajánl. Ajándékba kapja meg a könyvet.
Tanítás előtt – a győri Szent Orsolya rend (ursuliták) elemi iskolájába jár - Karsayéknál kezdi a napot: kitisztítja hét gyerekük cipőit. Vasárnap délután játszani köteles velük. Ilyen alkalommal esik meg, hogy rákérdez egyszer: melyik él, s melyik holt azok közül a művészek közül, kinek festett portréi ott lógnak a Karsay család hosszú, üvegezett előszobájában. Akit holtnak mondanak, azt látványosan megsiratja, az élőket dallal, tánccal köszönti.
A többi gyerek tapsolja, neveti.
Krippel Mari az első tanév végén verset szaval az ursuliták tanévzáró ünnepségén. A jelenlévő Simon János püspök a vers végén odahajol a rend fejedelemasszonyához és azt mondja:
Das kind hat talent.
Mari nem ért németül, de érzi, inkább dicséret a megjegyzés. Fejben tartja, míg hazaszalad, s elismétli apjának. Apja visszakérdez:
Ezt mondta a püspök?
Mari bólint. Apja németre vált, s a kislány mostohaanyjával kezd beszélgetni. Jászai Mari húsz évvel később tudja majd meg - mikor önszántából megtanulja a nyelvet -, hogy
a püspök tehetségesnek találta.
Krippel Mari nyolcéves, amikor Mihály bátyja a latin tanítás mellett példánymásolást vállal a győri színháznak. Egy alkalommal húgát kéri meg, hogy diktálja le neki egy színdarab szövegét. Mari először olvas színművet. Kérésére bátyja elmagyarázza a dolog lényegét, a színház mibenlétét.
Krippel Mari remegő izgalmat érez minden porcikájában.
Krippel Mari 1862 tavaszán a negyedik elemit végzi. Mostohanővére, aki bármit megtehet, egy este elhívja a győri színházba. Szigeti József Széchy Mária című darabját adják. Erről írja majd emlékezéseiben:
Az a gyönyör nem földi gyönyör volt, amit én ott éreztem, mert emberi szót még sohasem bírtam rá találni, mikor ki akartam fejezni. Édes villámok cikáztak végig testemben egész előadás alatt, voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy meghalok a gyönyörűségtől. Valóságos fizikai gyönyör volt. Mint a nagy szerelmek összecsapása.
Amikor a két lány előadás után hazatér, Krippel József közli: ő nem engedte volna Marit a színházba. Puszta kézzel esik neki, majd
az elterült kislány mellkasába rúg.
A félájult gyermek még hallja - egy életre meg is jegyzi -, ahogy a mostohája azt súgja:
Már magához veszi az Isten.
Apja foga közt sziszegi:
Bár venné.
Krippel Mária fél év után felépül.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
