Jászai Mari a Debóra című szomorújátékban mutatkozik be a kolozsvári közönség előtt. A mű egy nehéz sorsú zsidó leány történetét beszéli el. Jászai Mari emlékirataiban írja:
Megjelentem a Debórában. Fantasztikus fehér bő ruhában, lobogó hajjal és lángoló szemekkel. Ma sem bírnám Debórát másképp képzelni, mint amilyenek akkor ösztönöm megalkotta. Sem szebbnek, sem jobbnak. Beleképzeltem magamat; hang és mozdulatok az előttem, már bennem élt alakból teremtettek, tehát igazak és szépek voltak. Nem tanultam én soha, se mozdulatot, sem hanghordozást; csak látnom kellett az alakot, már hallottam, hogyan beszél, és láttam, hogyan mozog."
Szakmailag képzettebb férje sosem ad tanácsot Jászai Marinak. A feleség egyetlen alkalommal kérdezi, hogy miként kellene megformálnia egy alakot. Akkor kap először szerepet történelmi műben. Férje annyit mond:
Keresd.
Jászai Mari utóbb eltöpreng: férje csak kényelemből zárkózott el az instrukciótól, vagy mert tudta, hogy asszonya ösztönös zseni?
Jászai Mari azonnal kedvence lesz a kolozsvári közönségnek. A publikum kiköveteli, hogy újabb és újabb főszerepekben lássa. A színésznő fizetése mindamellett a szerződésében szereplő státuszhoz igazodik: „segédszínész." (Ha a közönség nem kezdte volna ünnepelni, akkor jó ideig a Debóra lett volna az egyetlen - a kor szokása szerint a bemutatkozásra alkalmat adó, maga választotta - főszerepe. Sz.Á.)
A jelmezek finanszírozása továbbra is a színésznőt terheli, amely teherhez Kassai Vidor nem járul hozzá.
Jászai Mari olykor Kolozsvárott is éhezik, miközben férje a kávéházban ebédel.
Az első évad végén nyári turnéra indulnak Marosvásárhelyre, amikor Jászai Marit a Tordán töltött éjszakán - ahogy maga írja - „elönti a vér".
Hajnalban mégis kocsira száll, a ládák tetején zötykölődik. A hintóban igazgatója, Fehérvári Antal utazik családjával, kedvenc színészeivel. Fél óra után Jászai Mari rosszul lesz. Megállíttatja a hintót, lekászálódik, elterül a földön. Falfehér, úgy tűnik, nem is lélegzik. Beviszik a legközelebbi kocsma udvarára, földre fektetik. Nem moccan. Kassai Vidor és Fehérvári direktor
a temetés költségein kezdenek egyezkedni.
A kocsmárosné próbaképpen megemeli a színésznő fejét, bort csepegtet a szájába. Jászai Mari magához tér. Kocsira rakják.
Marosvásárhelyen négy napig pihenhet. Közben megvizsgálja a helyi felcser, majd azt javasolja a színésznő férjének: hívjon orvost asszonyához. Kassai azt feleli: arra nincs pénze. Jászai Marit az ötödik napon színpadra küldik. Jászai Mari később maga is úgy véli: az akkori történések magyarázzák, hogy nem lehetett gyermeke.
Jászai Mari egy napon ismerős darab példányát kapja meg a szövegkihordótól. Jókai Mór: Dalma, az avarok khagánja. Eszébe villan: ez az a mű, amelyet ő diktált egykor a példánymásoló Mihály bátyjának. Újra érzi az egykori felindulást,
érzéseit belejátssza a szerepbe.
Később azt írja:
Ez az első szerep, amelynek tanulására emlékszem. Itt kezdett a lelkem nyiladozni, és tudatosabban tanulni a színpadra. Mert észrevettem, hogy az a felindulás kitágította a szerepet, és változatossá tette; máskor is, más szerephez is kerestem fölindulás-formákat, mindig a szerephez illőket.
Jászai Mari sikerei irritálni kezdik egy kevésbé népszerű kollégáját. Boér Anna egy alkalommal zsírral keni be a Debóra hófehér jelmezét, valamint folyamatosan pletykákat terjeszt Jászai Mari kicsapongásairól. Megjósolja jövőjét is:
Annak a tehetsége is csak olyan, mint a bugyborék!
A mondatot Jászai Mari felírja az öltözője ajtajára.
Kolozsvár műértő közönsége igényességben sem marad el a budapesti publikumtól. A fukar Fehérvári direktor társulata is igyekszik - kívül hagyva a színpadon az intrikákat, egyebeket - magas színvonalon játszani. A legjobbak teljesítményének a fővárosban is híre megy.
Jászai Mari 1871 őszén levelet kap a budapesti Nemzeti Színház titkárától, Deák Farkastól.
A titkár azt írja: báró Orczy Bódog, a színház intendánsa vendégszereplésre kéri a Szigligeti Ede igazgatta színházba.
Jászai Mari azt válaszolja: korai még, csupán inaséveit tölti Kolozsváron, nem illik ő a Nemzeti Színház „félistenei" közé. Újabb sürgető levél érkezik, a színésznő ismét hárít. Deák Farkas és báró Orczy Bódog 1872 januárjában maguk utaznak Kolozsvárra. Három szerepben tervezik megnézni a színésznőt, az első Katona József Bánk bánjának Gertrudisa. A másik kettőre utóbb Jászai Mari sem emlékszik. Orczy báró már a Bánk bán előadása utáni délelőtt
szerződési ajánlatot tesz, amelyet Jászai Mari elfogad.
Ezek félistenek? Még embernek is hitványak! Hogy' szenvedett az én becsületes, rajongó gyermeklelkem a mindennapi kiábrándulás égető kínjaitól! Az soha ki nem törlődik belőlem. Hogy merik a gyermeket igazságra tanítani! Nem félnek azok, akik ezt a kegyetlenséget elkövetik, hogy az a gyermek lépten-nyomon megátkozza őket?
Jászai Mari idézi majd így emlékirataiban - túl a hatvanadik évén - első érzeteit a Nemzeti Színház tagjai között. Akkor már több évtizedes tapasztalattal a háta mögött általános összegzést is megfogalmaz ottani működése kapcsán:
Mióta idehoztak, idecsaltak, Szigligeti óta, az Úristen egyre apróbb likú rostából potyogtatja az igazgatókat a nyomorult, árva Nemzeti Színházba.
Jászai Mari, ahogy majd egyre magasabbra emelkedik a pályáján, úgy lesz egyre elégedetlenebb szakmai környezetével. Valószínűsíthető, hogy a mind műveltebb - tudatosan művelődő - színésznő számára az elégedetlenség olyan
„fölindulás-formáknak" lesz állandó pillére, amelyek szerepeiben is változatossá teszik.
Pesti bemutatkozását általában dicsérik a lapok, de az egyik azt írja: jónak ugyan jó, de valójában Jókainé Laborfalvi Róza tökéletes másolata. Jászai Mari később azt írja erről:
Huszonkét esztendős koromban, tízéves eszemmel tomboltam ezen a hazugságon!
Hozzáteszi: Jókainét sosem látta játszani.
Az őstehetségű, egyszerre naiv és dacos leány, aki a kor szokásaitól eltérően komolyan veszi a színpadi próbákat - a színészek többsége az ebédidőt várja, s az aznapi menüsort tervezi –
erősen irritálja a társulat többségét.
Egyik első szerepe Rózsa, a színigazgató, Szigligeti Ede Trónkeresők című darabjában, melyet maga a szerző rendez. Ám a társulat egyik nagyra becsült tagja, Felkayné Munkácsi Flóra a Jászai Marival való közös jeleneteiben rendre átveszi a rendező feladatait.
Igyekszik az ifjú kollégát minél kedvezőtlenebb pozícióba beállítani,
mindig önmagát helyezve a fókuszba. Jászai Mari végül halkan, a kollégának címezve megkérdezi:
Ki itt a rendező, kedves Felkayné, ön vagy Szigligeti Ede?
Felkayné a fogai közt sziszegve kéri ki magának a „hálátlanságot" attól a személytől, akit maga hozott a színházhoz. Jászai Mari felcsattan:
Hahó! Mi az?!
A próba leáll, mindenki Jászai Marit nézi. Állja a pillantásokat, majd folytatja:
Igaz, hogy ez az asszonyság hozott engem a Nemzeti Színházhoz? Kérem, feleljenek nekem erre, mert ha igaz, úgy ebben az órában megszűntem tagja lenni!
Kirohanása után halotti csend. Végül Szigligeti feláll a rendezői asztala mögül, majd halkan, de erős hangsúllyal azt mondja:
Kegyedet a tehetsége hozta ide, és senki más – folytassuk a próbát.
Felekyné sírva folytatja. A bemutatóra Jászai Mari bonbont kap egy ismeretlentől. Mindjárt meg is kínál valakit az édességgel egy nagyobb darabot félbetörve. A bonbonból borsószem nagyságú – erősen mérgező hatású - higanycsepp hullik öltözője padlójára.
Amikor Orczy báró még Kolozsvárott megkérdezi a Nemzeti Színházhoz áthívott Jászai Marit, hogy mennyi fizetést szeretne, a színésznő azt feleli:
annyit, amennyiből meg tud élni.
A báró 2400 forintot ír a szerződésbe.
Jászai Mari hamarosan sorra kapja a szerepeket, amelyekhez két-háromezer forintért kénytelen jelmezt rendelni. Idővel, ahogy színészi rangja emelkedik, Jászai Mari lesz az, aki kiharcolja - a mind tetemesebb honoráriuma mellé -, hogy a színház ne csak a férfi, hanem a női színésznők jelmezeit is finanszírozza. Ám eleinte
a Nemzeti Színház színésznőjeként is sokat nélkülöz.
Első otthona egyszobás lakás konyhával, a második két szoba, konyha - mellékhelyiség utóbbiban sincs. Mindkét lakás a Sándor - ma Bródy Sándor - utca 10-ben álló bérház szegényesebb szegletében. (A ház elbontása után annak helyén épült fel a Magyar Rádió épülete. Sz.Á.)
Jászai Mari emlékirataiban azt írja, hogy Kassai Vidortól már házasságuk első éve után megtagadta a házasság legintimebb velejáróját. Péchy Blanka - Jászai Mari barátságába fogadta a pályakezdőt - ugyanakkor egy alkalommal maga is találkozik Kassai Vidorral a Sándor utcai lakásban. A férfi nem lakik ott, hiszen Kolozsvárott maradt, de olykor „vizitál".
Arra is van példa, hogy Kassai kér anyagi segítséget Jászaitól, ahogy fordítva is megtörténik ez.
A Pestre került Jászai Mari és a Kolozsváron ragadt Kassai Vidor leggyakrabban levélben érintkeznek egymással. Leveleik hangneme idővel hűvösödik. Kassai féltékeny. Jászai Mari eleinte tagad bármiféle félrelépést. Majd megtörik, és senkit meg nem nevezve bevallja, hogy megcsalta férjét.
Tettét Kassai távollétével indokolja.
Az 1878-as válóper utolsó tárgyalása után Kassai Vidor karonfogva kíséri az addigra már nem csupán szerepei okán, de lapokban megjelenő publicisztikái miatt is országos hírű, már szinte vagyonokat kereső exnejét a színésznő fogatához.
Pénzt már nem kér többé, nem mer.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!