Új műsorral jelentkezik a Richter Flórián Cirkusz
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/gRT57KWVEHgI-0FisLrlbayoak5JlpRUARZKrKpwzn4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlNTE5YWMwZWU2NjQyNmJiNTljMDEzY2E1OWUxYTM4.webp)
Drónok a porondon címmel készített új műsort a Richter Flórián Cirkusz. A járvány miatti leállás után, július eleje óta adják elő az új műsort Zamárdiban, ahol augusztus végéig lép fel a társulat. Richter Flórián, a cirkusz igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában, hogy az előadás modern blokkjában
egyszerre 10 drónt láthat a közönség,
ahogy különböző formációban keringenek a levegőben. Emellett egy látványos lézershow-t is bemutatnak. A modern műsorszámok mellett az előadásban megmaradtak a klasszikus, megszokott cirkuszi elemek is: akrobatákkal, bohócokkal, állatos számokkal várják a közönséget.
Richter Flórián elmondta azt is, hogy az új műsorban fia, – az idei Porond Csillaga-díjas – Richter Kevin a lovasakrobatika mellett ugródeszkaszámot és talajakrobatika produkciót is bemutat. A cirkusz igazgatója beszámolt arról is, hogy terveik szerint augusztus 29. után
az ország keleti részén folytatják turnéjukat.
Amennyiben a járványhelyzet engedi, akkor Kecskeméten, Szolnokon, Debrecenben és Nyíregyházán szeretnének fellépni. Elmondta, hogy a járványügyi intézkedések alatt vissza kellett költözniük téli szállásukra Szadára, ahol egy autós szafariparkot hoztak létre, ami jelenleg is nagy sikerrel működik.