Onódy Lajos 1920-ban született, 18 évesen előbb segédmunkás lett a Ganz Gyárban, majd villanyszerelő, végül egy művezetői iskola elvégzését követően 1941-ben műszaki tisztviselővé lépett elő.
A háború alatt kommunistákat és zsidókat mentett – az izraeli Yad Vashem Intézettől 1995-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést.
1944 karácsonya előtt a Gestapo letartóztatta, a svábhegyi Majestic szállóba vitték, ahol halálra ítélték. Az ítélet végrehajtása a szovjet csapatok közeledtének köszönhetően hiúsult meg. A második világháborút követően, kiemelt káderként kapja meg „pártfeladatként" az Ungár Miksa tulajdonát képező Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletének vezetői pozícióját. Az Ungár családot is Onódy mentette meg az elhurcolástól.
1949 októberében újabb megbízást kap, a Büfé Nemzeti Vállalat megszervezését.
Abban a pozíciójában hozza létre a hamar népszerűvé lett Mézes Mackó hálózatot. Idővel olyan ismert budapesti helyek is a vállalatához kerültek, mint a Kis Royal, a Budapest Táncpalota, az Abbázia, a Gresham, az Emke, a Savoy, a Váci utcai Anna Presszó, a budai Rózsakert, az Apostolok étterem, a margitszigeti Casino Étterem.
A Büfé Vállalat gondoskodott a MALÉV nemzetközi járatainak és az összes külföldi légitársaság Budapesten landoló gépeinek ellátásáról.
Onódy nevéhez fűződik többek között egy-egy szörp-, cukorka- és nápolyikészítő üzem létesítése az országos hiány enyhítésére, a szörpkocsik „rendszerbe állítása" Budapest utcáin, a krémkávéfogyasztás elterjesztése az olasz Caggia gépek révén, és számtalan hasonló „forradalmi" újítás. Onódy Lajos elképzelése szerint kezdték kialakítani a siófoki szállodasort is. Az Onódy vezette Büfé Vállalat idővel az egyik legnagyobb hazai, országos hálózattal rendelkező vendéglátóipari cég lett, 380 kisebb-nagyobb üzemegységgel, ahol télen 2,5 ezer, nyáron hozzávetőleg 4,5 ezer ember dolgozott.
Onódy titka egyszerű: ahol csak tehette, a hivatalosan „deklasszált elemként" nyilvántartott egykori tulajdonosokat, a területükön magasan jegyzett, akkoriban mellőzött szakembereket bízott meg a vállalatához tartozó egységek vezetésével. Azaz hozzáértőket.
A mindehhez nélkülözhetetlen politikai védettséget elsősorban Onódy kikezdhetetlen munkásmozgalmi múltja biztosította. Valamint az olyan ügyes „húzások", mint amikor 1952-ben igazgatóhelyettesnek maga mellé vette Rákosi sógorát, Bányai bácsit.
Egyes történészi vélekedések szerint
1964-ben az úgynevezett balos munkásellenzék döntött úgy, hogy Hruscsov bukása után támadást intéznek a magyar első titkár, Kádár János ellen.
Úgy vélték, gazdasági koncepciós perek kapcsán sikerül majd hitelteleníteniük, melyek során súlyos büntetést szabhatnak ki néhány valóban nagylábon élő kereskedelmi és vendéglátóipari vezetőre.
A támadás eszközeként kipécézett Ónody azonban tisztességes ember volt, így a perben csak néhány tízezer forintnyi sikkasztást és hűtlen kezelést tudtak „rábizonyítani" – miközben kerítettek mellé huszonhárom társtettest.
Onódy első fokon hét és fél évnyi börtönbüntetést kapott.
Ám a kommunista diktátort, Kádár Jánost természetesen nem rendítette meg az ügy, amely azért a párt központi bizottsága előtt is terítékre került.
A jegyzőkönyvek szerint a felszólalóknak nemcsak az erkölcs fogalmának meghatározásával voltak súlyos problémáik, hanem általában az anyanyelvükkel is.
A felszólaló Kádár János egyebek közt azt mondta:
(...) a dolog bűnügy része hitvány, vacak. Sajnos! Én már olyan dühös voltam, egy becsületes tsz-főkönyvelő egyedül többet sikkaszt, mint ez a huszonhárom ember együtt."
/Kádár János vélhetőleg a „dolog" – vagyis az ellene szőtt terv – vacaksága miatt volt dühös, bár ha a dolog kevésbé vacak, az elvben kínosabb lett volna Kádár számára. Értelmezhetetlen megjegyzés az ország első emberétől. Sz.Á./
Az eset nem marad titokban a szélesebb nyilvánosság előtt sem.
Arra legalább jó volt, hogy jelezzék a lakosságnak: a szocialista édes élet nem lehet büntetlen.
Ónody és állítólagos tettestársai nevétől azonban nem jött volna lázba az ország.
Történészi vélekedések szerint egyrészt máig ismeretlen kommunista machinátorok felelősek azért, hogy Bara Margitot belekeverték a szennyes ügybe.
Ahogy része lehetett ebben néhány, máig nem nevesített kolleginájának is.
/Eleinte Bara Margit más kolléganőit is igyekeztek hírbe hozni, de ők ütésállóbbnak bizonyultak. Sz.Á./
Visszautasított, „vonalas" hódolók is lehettek a háttérben, akiket különösen irritálhatott Gyarmati Dezső felbukkanása áhítottjuk oldalán,
hiszen a többszörös olimpikonról tudható volt, hogy nem barátja a rendszernek.
Onódy Lajos a bíróság előtt is cáfolta, hogy valaha is találkozott volna a színésznővel. Hiába.
A terjedő, hazug narratíva szerint – hivatalosan sosem vádolták meg – a színésznő rendszeresen részt vett az Onódy által szervezett állítólagos elvtársi orgiákon, melyeken egyéb jelmez helyett folyékony csokoládé fedte a testét.
Bara Margitot hamarosan az utca népe is különös pillantásokkal méregette.
Megjegyzéseket csak azt követően tettek rá – igaz, akkor már le is köpték olykor –, miután a Nemzeti Színház igazgatója, Both Béla 1965-ben felmondott a művésznek.
A felmondást követően Bara Margit barátjának, Kállai Ferencnek mondja el: nem fogadja el a menesztését, és a színházi döntőbizottsághoz fordul.
Barátja arra kéri, hogy ne tegye, mert ő kerülne kínos helyzetbe mint a bizottság elnöke.
Bara Margitnak annyit sikerül elérnie: fogadja Szirmai István, a PB tagja, a KB kulturális és ideológiai ügyekért felelős titkára. Szirmai azonban nem segített, nem is biztatta semmivel.
Egyedül Szirtes Ádám áll ki mellette, aki elmegy az illetékes kerületi pártbizottságra, és a Bara Margittal történtek miatti felháborodásában lecsapja a párttagkönyvét az asztalra. Igaz, azonnal utánaviszik a színházba, és könyörögnek neki, hogy vegye vissza.
Bara Margitot néhány hónappal később a József Attila Színházba helyezték át. Ott látványosan mellőzték, mindössze néhány kisebb szerepet kapott.
1966 után filmekben is csak ritkán tűnt fel. 1967-ben ugyan megkapja a Balázs Béla-díjat, de a bocsánatkérés elmarad. A rágalmakat senki sem cáfolja hivatalosan.
Egy kolleginája megkérdezi egyszer:
miért nem végez magával, hiszen adott körülmények között logikus lépés lenne.
Férje rendíthetetlenül kitart Bara Margit mellett. 1968-ban megszületik leányuk, Eszter.
1970-ben Bara Margit szerepet kap Herskó János N.N., a halál angyala című filmjében.
A negyvenes korosztály honi értelmiségének morális és intellektuális „leépülését" pedzegető film forgatását követően Herskó János, aki egyben a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgató-helyettese, Svédországba disszidál.
Gyarmati Dezső abban az évben Kolumbiába szerződik két évre szövetségi kapitánynak. Bara Margit vele tart. Lesz két felhőtlen éve.
Hazafelé már a repülőúton szorongani kezd. A József Attila Színházban dolgozhat tovább, továbbra is méltatlan feladatokban.
Bara Margit 1977-ben eldönti: felhagy a hivatásával.
Abban az évben játssza el utolsó filmes szerepét a Megtörtént bűnügyek című televíziós sorozat egyik epizódjában, amely Iskolatársak voltak címmel kerül képernyőre.
Bara Margit visszavonulása után is elvállal néhány interjút. Az újságírók visszatérő kérdése: miért nem tér vissza a pályára?
A színésznő rendre elmondja: szorongva nem lehet játszani, különösen azok között, akik nem álltak ki érte, vagy nem kértek tőle bocsánatot.
Bara Margit a rendszerváltás után, 1992-ben megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2002-ben a Kossuth-díjat.
Amikor a jeles alkalmak kapcsán esetleges visszatéréséről kérdezik, hasonlóképpen indokolja annak lehetetlenségét, mint ahogy a rendszerváltás előtt tette.
2006-ban Bara Margit agyvérzést kap. Az orvosok jóslata ellenére férje szerelme életben tartja. Azonban a betegség nem múlik el nyom nélkül.
Utóbb Bara Margit már nem ad interjúkat. 2011-ben a Magyar Filmszemle életműdíjával tüntetik ki. 2013-ban elveszti férjét.
A színésznő három évvel később, 2016. október 25-én hal meg.
Bara Margit halála után több egykori kollégája megállapítja: nem volt jó döntés Bara Margit részéről a visszavonulás. Saját szerepükről ennek kapcsán nemigen beszélnek.
Kivétel Törőcsik Mari, aki már a Kocsis L. Mihály-biográfiában – még Bara Margit életében – úgy nyilatkozott Bara Margitról, mint a testvéréről.
Törőcsik Mari azt is elmondta, hogy nagyon sok embernek kellene bocsánatot kérnie Bara Margittól. Törőcsik Mari maga sem értette, miért nem álltak ki Bara Margit mellett. Arra jut:
Végül is az ember nem figyel kellőképpen a másikra. Nekem is családom lett, gyerekem született, belecsúsztam a saját, külön életembe.(...) És az is igaz, hogy én, a magam, Margitétól eltérő filozófiájától nem vettem elég komolyan a körülötte kavargó pletykaáradatot.
Törőcsik Mari mindemellett felemlítette: amikor a rendszerváltás után összetalálkoztak, szinte „eszelős hévvel" kérdezte Bara Margitot: meg tud-e neki bocsátani. Törőcsik Mari emlékei szerint Bara Margit csak kacagott a kérdésen. A kacaj oka nem tudható.
Bara Margit mindenesetre a következő gondolattal zárta egyik interjúját még a kilencvenes években:
Ha én lehettem volna életem történetének rendezője, akkor engedtem volna befejezni az előadást, mert még tudtam volna adni az embereknek.
Források:
Kocsis L. Mihály: Bara Margit tekintete – Csodálatos könnycsepp. Kairosz Kiadó. Budapest, 2008.
Aranykor ( 56. rész) : Bara Margit [1/2] htps://www.youtube.com/watch?v=YkvRUcEpH7Y
Magyar Hírlap https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/Bara_Margit_gyonyoru_volt_konok_zarkozott_es_orokke_kulonleges
Arcanum Digitális Tudománytár
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet: színházi adattár