Robin felfedezi a biszexualitását az új Batman-képregényben

batman,étterem,london
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A kedden megjelent "Batman: Városi legendák" augusztusi számában Robin beleegyezik, hogy randevúzni menjen egy másik fiúval – írja az NBC News.
Vágólapra másolva!

A sorozatban Robin már a harmadik a négy férfi közül, aki a zöld-piros jelmezt viseli Bruce Wayne, azaz Batman mellett.

Robin egyfajta identitásválságban szenvedett, mivel az elmúlt években Batman biológiai fia, Damian vette át Robin szerepét. A válsága során a képregényhős többféle hősnevet is felvett - Red Robin, Drake -, de még mindig próbálja megtalálni önmagát.

A júniusban megjelent "Batman: Városi legendák" 4. számában Barbara Gordon, azaz Batgirl, azt mondta Robinnak, hogy

A jelenlegi történetben Robin újra találkozik egy régi barátjával, Bernard Dowddal, aki utoljára a 2005-ös "Robin" 140. számában tűnt fel. Ahogy a történet kibontakozik, Robin érzései Bernard iránt többnek tűnnek, mint barátságnak. Bernardot elrabolja egy új gonosztevő, a Káoszszörny, és Bernard a merész menekülésük során célozgat arra,

hogy bárcsak befejezhették volna a randevújukat.

A páros, miután biztonságba kerül, a képregény végén Robin elmondja Bernardnak:

Bernard ezután elhívja Robint egy randira, amit az ifjú hős azonnal el is fogad. Mivel a "Városi legendák" egy antológiasorozat, az olvasók nem láthatják Tim Drake történetének következő részét, amíg a "Batman: Városi legendák" 10. száma meg nem jelenik decemberben.

Ha a folytatásban bebizonyosodik az, hogy Robin biszexuális, akkor ő lesz a denevércsalád legújabb tagja, aki kitűzi a szivárványos zászlót. 2006-ban Greg Rucka képregényíró a Denevérnőt leszbikus karakterként állította be. Időközben már a képregénysorozatban szereplő női Harley Quinnt és Poison Ivyt is romantikus partnerként ábrázolták.

A városi legendák írója, Meghan Fitzmartin a történet jóváhagyását Dave Wielgosznak, a DC Comics társzerkesztőjének és a Batman-író James Tynion IV-nek tulajdonítja, aki a júniusi Pride-hónapra készített LMBTQ DC Pride különkiadáshoz járult hozzá.

A címlapi kép illusztráció.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!