Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Sinkovits Imre 1951-ben diplomázik a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A kor szokása szerint tanárai és a DISZ – a KISZ elődje – szervezet illetékese elkészítik a végzősökről szóló jelentéseket, amelyek meghatározzák további sorsukat.
Sinkovits Imréről a két évfolyammal alatta járó színészhallgató, Árkos Gyula jelent a DISZ nevében:
Apja pincér volt. 1928-ban született. Érettségizett. 1947-ben jött a Főiskolára. Párttag volt. Mozgalmi munkát nemigen végez. Passzív. Képzetlen. Általában szakmai munkájában is lusta. Egy kicsit önelégült. Egy kis vidéki színészet jót tenne neki. Egyébként jóindulatú és becsületes ember.
Árkos „útravalója" azzal is nehezítené a végzős Sinkovits Imre helyzetét, hogy egykori párttagnak titulálja, nem említve, hogy miért nem tagja már a pártnak.
Teszi ezt úgy, hogy alighanem tudja: Sinkovits Imre nem volt párttag.
Ellenben már a főiskolán is gyakran és büszkén emlegette cserkészmúltját, ahogy azt sem titkolta: amikor ideje engedi, akkor eljár a főiskolához közeli Rókus-kápolnába, hogy imádkozzék.
Marton Endre, a végzős színészosztály egyik vizsgájának színre állítója is lejegyez ezt-azt Sinkovits Imréről:
Ideológiailag nem képzett. Munkához való viszonya jó. Igen tehetséges. Erőskezű környezetben nagyon sokat fejlődhet. Szakmailag komoly érték.
A végzősök másik vizsgáját rendező Horvai István pedig ezt írja a maga jelentésében:
Kimagasló tehetség. Ritka színészegyéniség, sokrétű alakítókészséggel, mély emberábrázoló tehetséggel. Rendkívül könnyelműen fogja fel a munkát, »mint akinek mindig sikere van«. Elsősorban tehetségére támaszkodik, de nem eléggé fejleszti, műveli azt. A gyakorlati próbákon viszont rendkívül elmélyülten dolgozik, és alakításaival eredményt ért el.
A két szakmai tanár jellemzése önmagában aligha változtatna azon, amit a másodéves színinövendék DISZ-káder ajánl: Sinkovits Imre kezdje vidéken a pályát.
Ám Gellért Endre, a színészfőtanszak vezetője, a Nemzeti Színház főrendezője is megteszi a maga jelentését Sinkovits Imréről:
Nagy fantáziájú, kitűnő emberábrázoló. A legváltozatosabb szerepekben is élő, hiteles ember. Szépen beszél, jól mozog. Hibája, hogy hajlamos a feladatot könnyen venni és kész megoldással jönni már az első próbákra. Pesti szerződésre javaslom, lehetőleg a Nemzeti Színházhoz, és tanársegédnek a főiskolára.
Hidasi Sándorné, a főiskola tanulmányi osztályának vezetője nem meri felülírni Gellért Endre elképzeléseit. Hidasiné saját jelentése ugyan nem tekinthető pozitívnak, hiszen egyebek közt leírja Sinkovits Imréről:
Ideológiailag képzetlen, bár két éve tanul a Főiskolán marxizmust, kellő fejlődés nem mutatkozik nála. Osztálytársaihoz való viszonya felületes. Állandó jellegű mozgalmi munkát a Főiskolán nem végzett. Emberi fejlődésére nem voltak jó hatással korai és túlzott színházi szereplései, mert elbizakodott lett, a kritikát elfogadja, de nem igyekszik hibáin javítani.
Ugyanakkor a végső döntést meghozó főelvtársak számára verdikt a tanulmányi osztályvezető jelentését lezáró, és Hidasi Sándorné korábbi megállapításaival tökéletesen ellentétben álló két utolsó mondata:
Pestre javaslom erőskezű rendező mellé. Főiskolára tanársegédnek javaslom.
Sinkovits Imre sajátos korszakban kezdte a színészi pályát.
Persze, már korábban is megélt néhány furcsaságot.
Sinkovits Imre anyai nagyapja, Göndöcs Lajos vízimolnár volt a Strém nevű községben, Németújvár – mai nevén Güssing – közelében. Anyai nagyanyja a hetedik gyermekük születése után meghalt. Sinkovits Imre apai nagyapja, Sinkovits Vince ugyancsak németújvári kéményseprő mester volt, aki a maga feleségét tizenkettedik gyermekük születése után veszítette el.
Göndöcs Lajos legifjabb gyermeke, Göndöcs Teréz, és Sinkovits Vince legifjabb gyermeke, Sinkovits Jenő körmendi bálon ismerkedtek össze, s estek mindjárt szerelembe.
A kisnemesi eredetű, tehetős, feltörekvő vízimolnár nem nézte jó szemmel, hogy leánya rangon alul választ magának párt,
a nála jámborabb, szelídebb és szegényebb kéményseprő fiának személyében.
A fiatalok akkor jobbnak látták, ha Budapestre költöznek új életet kezdeni.
A pincéri gyakorlattal bíró Sinkovits Jenő 1927-ben, a kispesti Damjanich u. 8-ban megvesz egy sátortetős házat, amelyben vendéglőt nyit.
Felesége a szakácsnő, édesapja, a minapi kéményseprő lesz a csapos, Jenő a főnök s egyben felszolgáló.
Első fiuk, Sinkovits Imre 1928. szeptember 21-én születik meg. Még szépen üzemel a vendéglő, Vutykovics Mária személyében dadára is telik.
Hétvégéken kis- és középpolgárok fogyasztják az ebédet, vacsorát Sinkovitséknál. Hét közben főként abonens nyomdászok, vagyis menüjüket havonta előre kifizető iparos emberek biztosítják az étterem működését. Kedvelik a nyomdászok a kis Imrét, kedvtelve figyelik, ahogy cseperedik. Hároméves is alig van még, amikor arra kérik: ő hozza asztalukhoz a spiccert, vagyis a fröccsöt. Igyekszik is Imre, lépked óvatosan, mikor rázósabb a terep – lépcső is akad a helyiségben –, kicsit belekortyint a spiccerbe – nem nyeli le, tarja a szájában –, hogy ki ne loccsanjon, s mikor túljut az akadályon, visszacsurrantja a pohárba.
Az abonensek gond nélkül megisszák; úgy vélik, a gyerekszáj az tiszta.
Hanem a világban már sok a kórság. Imre három és fél éves, amikor elfogynak az abonensek, a hétvégi kuncsaftok is kikopnak, a vendéglő csődbe megy.
A család kiköltözik a házból egy apró lakásba, a piac közelébe, az Attila utcába.
Imre a magasföldszinti lakás ablakából lát először cirkuszi művészeket, amint sátrat vernek a piactéren.
Bohócok, artisták, arcukon furcsa festék. Ijesztik Imrét, bújik a kályha mögé.
Esténként villanyt nem nagyon gyújtanak. A vaskályhából kiszűrődő fény mellett Vince papa lovagoltatja a térdén, s mesél: Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, '48-ról, és az első világháborúban elesett Géza fiáról, akinek képe sokáig függ Imre ágya felett. Az Attila úti lakásba születik meg Imre öccse, az ifjabbik Jenő.
Öcsinek hívja mindenki, bátyja is rajongva szereti.
Amikor az állástalan id. Sinkovits Jenő hírét veszi, hogy főpincért keresnek az óbudai Bródy Kávéházba, jelentkezik rá, s letesz érte kétezer pengő kauciót, minden megtakarított pénzüket. A család átköltözik Óbudára, a Zápor utca 14/b. szám alá.
A vendéglősné férje azonban mulatós kedvű katonatiszt, aki hamarosan elmúlatja a kauciót, a vendéglővel együtt.
Id. Sinkovits Jenő akkor egy ideig alkalmi munkákból igyekszik fenntartani a családot, Óbudán, a Hűvösvölgyben kisegítő pincér. Felesége pedig napestig hajtja a Singer varrógépet. Sinkovits Imre mondja majd évtizedekkel később:
Kibírtuk. A kötéltáncos a Fő tér felett ingyen volt, a Kertváros rózsáinak-virágainak illata beszökött az ablakon, s a Jóisten is megbocsátotta, hogy a vasárnapi szentmisén tőlünk nem "csengettyűzött" a perselypénz.
Imre négyéves, amikor öccse beteg lesz. Gyorsan viszi el az agytumor a kisfiút.
Szülei azt mondják Imrének:
Angyal lett Öcsiből.
Bizonyosságot is kap róla a szűkölködés közben is varázsos karácsonyon. Szenteste, még a csengettyűszó előtt beles a kulcslyukon a szobába, amelyben a karácsonyfa áll. Azt gondolja, ha öccse valóban angyal, akkor egy ilyen ünnepen bizonyára megmutatja magát.
Meg is látja öccsét, ahogy repül a fa körül, s felrakja az utolsó díszeket.
Sinkovits Imre megkönnyezi a jelenést, majd túl a hetvenen ugyancsak, amikor egy televíziós műsor közönsége előtt idézi fel az epizódot. A publikum előtt hozzáteszi:
Tudom, hogy vízió, nem vagyok ostoba ember. De láttam.
Sinkovits Imre időskori interjújában összegezte egyszer, mit eredeztet saját személyiségében édesanyjától, a módos vízimolnár leányától, s mit édesapjától, a mesélő kedvű kéményseprő fiától.
Valamifajta rétegellentétek élnek génjeimben. Édesanyám ágán örököltem a mindig előbbre-előbbre lépő, a sikertelenséget elviselő, de nem belenyugvó természetet, a keménységet. Édesapámén a szelídséget, belenyugvást, alkalmazkodást, a magamból való kitekintés készségét, mozgékonyságot, a „kérem, mivel szolgálhatok, miben segíthetek" mentalitást. E kettőből származott-származik olykori kétségem, megrendülésem, keserűségem, szomorúságom, reménytelen lemondásom, megállásom, ebből nemegyszer csököttségem, de konok kitartásom is. Eszmélésem, pályakezdésem idejét s későbbi sorsomat is e kettősség jegyében éltem, mert hát hol ez, hol az a tulajdonság erősebb bennem.
Sinkovits Imre nem sokkal öccse elvesztése után tudja meg, hogy Göndöcs nagyapja is angyal lett. Azt majd csak idővel, hogy mi vitte a sír felé. Göndöcs nagyapa a trianoni békekötés után, az osztrákok bevonulásakor néhány hétre a németújvári (akkor már güssingi) börtönbe is bekerült, mert nem tudott beletörődni az országvesztésbe, s hangot is adott annak, amit arról gondolt.
Vince nagypapa is akkoriban hal meg, gyilkolja a gondolat, hogy Jenő fia nem jut egyről a kettőre a családjával.
Az orvosa úgy mondja majd: „Elemésztette magát."
Nem sokkal a két öreg halála után Sinkovits Jenő pincérként kap állást a főváros egyik legnívósabb éttermében, az Ilkovicsban, majd munkája elismeréseként hamarosan főpincér lesz.
A Sinkovits család a harmincas évek közepére szolid, nyugodt polgári körülmények közé kerül.
Imre édesanyja azért továbbra is hajtja a varrógépet, ugyanakkor csepegteti fiába a még pinkafői (Pinkenfeld) zárdában megszerzett némettudását. A Göndöcs família megbotránkozására. Rendre mondogatják:
A Terus megbolondult! Svábot nevel a fiából!
Terus így replikázik:
Különb magyar lesz, mint ti; de amit most tanul tőlem, azt sosem felejti el!
Sinkovits Imre elemi iskolai tanulmányai után az óbudai Árpád Gimnáziumban végzi el a középiskola nyolc osztályát, amely életének meghatározó időszaka.
Az Árpád Gimnázium a sarkosan konzervatív szellemiségű, vonalas budai elitgimnáziumokhoz képest – mint például a „Rákócziánum" vagy a Toldy – szabadabb szellemiségű tanintézet. Tanárai között sok a „száműzött", akiket polgári, demokratikus világlátásuk miatt helyezett a kultuszminisztérium az akkor még peremkerületinek számító, a főváros margóján működő iskolába.
Angoltanáruk, Szentkuthy Miklós író, műfordító teátrális gesztussal hajítja ki a hivatalos tankönyvet az ablakon, és helyette Shakespeare összes műveit alkalmazza segédanyagként az oktatásban.
Sinkovits Imre évtizedekkel később is kívülről fújja majd angolul a Hamlet és a Macbeth egyes részleteit.
Magyartanáruk, Beresztóczy György a nyugatos írók rajongója, aki mély empátiával adja át irodalomszeretetét a diákjainak.
Karizmatikus karakter a végtelen türelmű Kunszery Gyula tanár úr is, becenevén Csirke, aki a német nyelvbe, kultúrába vezeti be növendékeit.
Hittantanáruk, a Rómában végzett, tizenkét élő és négy holt nyelvet beszélő dr. Könözsi Lajos az Árpád Gimnáziumban valósítja meg – korát megelőzve, egy veszett eszméktől fertőzött időszakban – az ökumenizmust:
közös hittanórát tart valamennyi vallás és felekezet számára.
Természetrajztanáruk, Karádi Károly született óbudai, egy hajógyári munkás fia. Korábban maga is az Árpádba járt.
Tanárként visszatérve szervezi meg a Sinkovits Imre számára szinte második családot jelentő cserkészcsapatot.
A színész utóbb így beszélt erről:
Sejtelmem sincs, miért szidták ezt a mozgalmat harminc évig: az Árpádban egészséges, tiszta lelkű, bajtársias, gerinces embereket nevelt, erkölcsi tartást adott. Mintha csak tudták volna a cserkészek: a gyermekkor meghatározza a felnőttkor tartalmát, értékét. Szinte észre sem vettük, ahogy játékosan előkészítettek az életre. Éltük boldog gyermekkorunkat, ugyanakkor foglalkozásainkon, kirándulásainkon, vízi túráinkon mintegy figyelmeztető bójaként ott úszott mellettünk a kérdés: hogyan valósítható meg mindez az életben?
A kérdésére már az Árpád diákjaként választ talál.
1944. május 19-én a a németek lerohanják Magyarországot. Sinkovits Imre tanítás után Szőnyi G. Sándor osztálytársával /a majdani televíziós rendezővel. Sz. Á./ indul haza. Kerülniük kell, a német csapatok lezártak néhány kereszteződést.
A két fiú elgondolkodik azon, amit lát, majd a cserkész riadóláncon tudatják osztálytársaikkal, hogy mit hozzanak magukkal a következő tanítási napra.
Másnap már az első óra előtt Petőfi, Kossuth, Széchenyi képmásai és piros-fehér-zöld lobogók borítják a tantermüket.
A dolognak gyorsan híre megy, hamarosan az Árpád Gimnázium igazgatója, Gáldy Béla lép a terembe. Sinkovits és Szőnyi biztosak benne: elérkezett kicsapatásuk napja. Feszes vigyázzban állnak a padjuk mellett, várják a vihart. A „diri" azonban csak annyit mond egészen halk hangon:
Fiaim, az Isten áldjon meg benneteket, köszönöm szépen!
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
