A színészóriás drámai élete, akit a diktatúra leparancsolt a színpadról, de munkásként is hazájáért küzdött

SINKOVITS Imre
Magyarország, 1979. június 27. Sinkovits Imre Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Ilovszky Béla
Vágólapra másolva!
„Sinkovits Imre nem egyszerűen színész, ő a magyar színész. Nemcsak állampolgársága, anyanyelve és lakhelye szerint magyar, hanem érzései, cselekvései, egész magatartása révén az. Voltak és vannak magyar nyelven játszó színészek, akik ugyan magyar állampolgárságúak, de szemléletükben világpolgárok. Sinkovits Imre magyar, a szónak teljes értelmében, testestül-lelkestül, érzéseiben és gondolkodásmódjában, cselekvéseiben, beszédjében, és – ha kellett – hallgatásában is." Fenti sorok Cenner Mihály színháztörténész laudációjában hangzottak el 1996. december 21-én, amikor Sinkovits Imre megkapta a Magyar Örökség-díjat. A méltatott művész hazája iránti elkötelezettségét semmi sem tudta kikezdeni, sráckorától iránytű volt számára a cserkészeskü, s az önként vállalt, valamint rámért megpróbáltatások csak erősítették hitét, hazaszeretetét. Miközben kerülte a pátoszt, s embert próbáló helyzetekben is őrizte a humorát, emberségét.
Vágólapra másolva!

Cserkész a víztoronyban, menekülés

Sinkovits Imre nem fest egyszínű képet középiskolás éveiről a visszaemlékezéseiben.

A kötelező leventeoktatás – lényegében a diákok katonai kiképzése a háborús években – minden momentumában a kedve ellenére volt.

Az egyik kiképzésen, az iskola udvarán, tizenhat gimnáziumi osztály előtt kérdez rá többször is Sinkovits Imre vezetéknevére a leventeoktató.

Majd azon ironizál, hogy miként hívhatnak így egy jó magyar leventét.

A Sinkovits családban korábban többször is felvetődött a gondolat: talán meg kellene változtatniuk vezetéknevüket egy magyarosabb hangzásúra.

A megaláztatás után Sinkovits Imre édesapjával együtt dönti el: soha nem változtatják meg a nevüket.

A háborús évek alatt születik meg Sinkovits Imre öccse, László, és húga, Katalin.
Miközben mind sűrűbben vijjog a légvédelmi sziréna, a családnak egyre többször kell lefutnia az óvóhelyre. Ugyanakkor Sinkovits Imre cserkészfeladatként végez kármegfigyelői szolgálatot a margitszigeti víztoronyban, s a szemlőhegyi víztározónál.
Éppen szolgálatban van, amikor bombatalálat éri a Fehérvári úti olajfinomítót, s az üzem kigyullad. Sinkovits Imre telefonon jelenti a tüzet a központnak.
A család hamarosan eldönti: jobb lesz, ha a három gyerek az édesanyjukkal Somogyba utazik Göndöcs Lajos nagybátyjukhoz.

Sinkovits Imrét, mint leventekorút, ott fogják be kötelező hadi munkára.

Galambok határában ássa a tankcsapdákat, lövészárkot, géppuskafészkeket. Fatalpú bakancsban napi tíz kilométert gyalogolva sárban, fagyban.

A cserkészeknél megszerzett edzettsége, eredendő humora átsegíti a feladattal járó nehézségeken, s még társaiban is tartja a lelket.

Idővel a front eléri a megyehatárt. 1944. december 1-jének éjszakáján ponyvás szekereken – az időközben hozzájuk csatlakozott édesapjukkal, s Göndöcs nagybátyjuk nyolctagú családjával – menekülnek el a vidékről.
Három nap, három éjjel mennek megállás nélkül, katonai alakulatokkal keveredve, az orosz Raták fedélzeti géppuskáitól is hajtva, rogyadozó, aszfalthoz nem szokott lovakkal. Akkor végre megérkeznek Sinkovits Imre keresztapjához, Kapuy Endréhez Horvátnádaljára, Körmend s az osztrák határ mellé.

Sinkovits Imre színészosztályának névsora az Árpád Gimnáziumban, Óbudán Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lemarad, kimarad

A tél vége felé egyre több a katona a környéken; magyar, német vegyesen.
Mind rekvirál: lovat, marhát, sertést, gabonát, takarmányt. Sinkovits Imre így idézte fel ezt az időszakot:

A németek aztán elmenekülnek. A Sinkovits, Göndöcs, Kapuy család apraja-nagyja pedig ásni kezd. A Sinkovits gyerekek unokahúgainak stafírungját, bödön zsírt, lesütött húsokat, hordó pálinkát, bort, családi ékszereket és az ezüstneműt rejtik el a ház körül kiásott vermekbe.

Miután megérkeznek az oroszok, Sinkovits Imrét háromszor tessékelik „malenykij robotra", háromszor szökik meg.

Nagybátyjának, Göndöcs Lajosnak ez nem sikerül, feleségét s öt kiskorú gyermekét hagyja hátra. A nagybácsi lefogyva, betegen tér majd vissza három évvel később.

Imre döntést hoz

Az Árpád Gimnáziumban már megkezdődött az 1945-46-os tanév, amikor a tizenhetedik évében járó Sinkovits Imre csatlakozik az osztálytársaihoz.
Amikor évtizedekkel később egy hosszú interjúban visszaemlékezik gyerekkorára, kamaszéveire, alig ejt szót a háborúról. Mást idéz fel:

Másik múltidéző megszólalásában Sinkovits Imre így fogalmaz:


Édesanyja nem örül, amikor megtudja, hogy mely hivatás felé indulna az érettségi előtt álló fiuk.

Édesanyja számára a színészet „züllött és erkölcstelen" pályának tűnik. Édesapja másként látja a helyzetet.

Ilkovicsék üzletvezetőjeként rendszeresen találkozik munkája során a vendéglő különtermében egy-egy csapat színésszel – mások mellett a Nemzeti Színház színésze, Pethes Sándor és baráti köre jár oda –, és annak alapján, amit ott tapasztal, Sinkovits Jenőt nem ejti kétségbe fia döntése.
Imre hittantanára, dr. Könözsi Lajos is igyekszik megnyugtatni a fiú aggódó édesanyját, állítva, hogy a színészet nem a pokolba vezető út.
A felvételi vizsga idején édesanyja a templomban fohászkodik fiáért, édesapja a vendéglőben szorít érte.

Sinkovits Imre 1947-ben bekerül az Országos Magyar Színművészeti Akadémiára.

Megszeppenve

Részlet Sinkovits Imre visszaemlékezéséből:

Sinkovits Imre osztályának első elméleti óráját 1947. szeptember 15-én tartják.
Politikai gazdaságtan.

Apró ember az előadó, szájában cigaretta fityeg. Őt magát sem érdekli a politikai gazdaságtan. Ígéri, hogy az emberiség kultúrhistóriáján vezeti majd végig a hallgatókat, s nem fognak unatkozni.

Sinkovits Imre Frank szerepében G.B. Show: Warrené mestersége című színdarabjának egyik jelenetében. A darabot 1951. december 1-jén mutatta be a Katona József Színház Major Tamás és Vadász Ilona rendezésében Forrás: MTI/Mező Sándor

Hegedűs Géza tartja a szavát, s hamarosan arról is meggyőzi Sinkovits Imrét, hogy a műveltség nem egyesek kiváltsága, hanem közkincs.
Az egyebeket illetően érdemes ismét Sinkovits Imre visszaemlékezéséből idézni:

Amália, a csodanő

Sinkovits Imre „ügyeskedésre" vonatkozó félmondata valójában korfestő.
Egy kilencszáznyolcvanas években készült interjúban nyíltabban beszél:

Műproli maszkabálok

Sinkovits Imre ennél részletesebben sosem tárta fel mindazt, ami meghatározta az 1949-től Színház- és Filmművészeti Főiskola néven működő intézmény akkori légkörét. Ablonczy László azonban 2006-ban publikált egy tanulmányt a Hitel című folyóiratban, fókuszában Sinkovits Imre pályafutásának korai időszakával. Néhány megállapítása továbbélesíti azt a képet, amely a színész fenti interjúrészletéből is előrajzolódik.

A következőkben Ablonczy László név szerint sorolja a korszak filmrendező hallgatóit – előéletük ismertetése nélkül itt ez nem lenne helyénvaló –, akiknek

Sinkovits Imre Pravoszláv szerepében Vojtech Cach: Viadukt című művének egyik jelenetében, a Katona József Színházban Forrás: MTI/Várkonyi László


Ablonczy László azt is megírja, hogy mindez miért nem kerülhetett nyilvánosságra.

Dása és Anton

Sinkovits Imre akadémiai, illetve főiskolai évei alatt a szakmai tanárok többsége a kommunisták hagymázaira, elvárásaira éppen úgy fittyet hányt – akár retorziókat is vállalva –, mint a növendékük. Szakmai szempontból a mesterek között nincs vita:

az adott időszakban a fiúk között két rendkívül kiemelkedő képességű növendéket tudhat magáénak az intézmény: Soós Imrét és Sinkovits Imrét.

Sinkovits Imre azonban nem echte népi vagy munkás „származék", ezért elkerülheti, hogy már főiskolásként hősként alkalmazzák a kor propagandafilmjeiben. A mélyszegénységből indult Soós Imre nem ilyen „szerencsés", fiatalon pusztul bele abba, amit rámérnek.
Sinkovits Imre elsőéves növendékként előbb a Belvárosi Színháznak, majd 1949-ben az Ifjúsági Színháznak lesz ösztöndíjasa.

Másodévesen Somlay Artúr meghívására kap szerepet a negyedévesek Magyar Színházban megrendezett vizsgaelőadásában, a Különös házasságban.

Amikor az egyik próbán elemezni kezdi karakterét, Somlay útravalónak szánt tanácsot ad a növendéknek:

Sinkovits Imre tanul belőle.

Negyedévesen az Ifjúsági Színházban kapja meg Anton szerepét Borisz Gorbatov Apák ifjúsága című darabjában. A Hont Ferenc rendezte előadásban Gombos Katalin játssza a női főszerepet, Dását.

A színésznő Hódmezővásárhelyen kezdte a hivatást műkedvelőként. Amikor szülei eltiltották volna a színművészet magasabb szintű gyakorlatától, a hódmezővásárhelyi társulat direktora, Vásárhelyi Endre az országszerte nagy tiszteletnek örvendő Somlay Artúrt kérte meg: beszélje rá a családot, hogy engedjék leányukat továbblépni a pályán. A leány édesapja – a kommunisták einstandjáig egy hatalmas női-férfi fodrászszalon tulajdonosa – a színészeti tanulmányokhoz még úgy sem járul hozzá, de abba belemegy, hogy leánya a kereskedelmi iskola elvégzése mellett további fellépéseket vállaljon.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!