Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Múlt péntek este azért jártunk a királynék városában, mert bölcs döntéssel Veszprémet és régióját, 106 település speciális társulását tették Európai Kulturális Fővárossá a 2023-as évre. Idejét se tudom már, de 5-6 éve, a pályázati készület idején lehetett, hogy régi veszprémi barátaim megkerestek, mi nagyot tudnánk dobni itt, ha úgy fordul érdemek és szerencsék fura kombinációja? Mahler műve, a grandiózus előadói apparátust igénylő 8. szimfónia már akkor eszembe jutott – és milyet mosolyogtam, amikor kiderült, hogy 2009 augusztusában, Pécsett is a kulturális fővárosi esztendő felvezetéseként csendült (dördült) fel e mű – és arra esett a pécsi egyházmegye alapításának 1000. évfordulója is.
Veszprémben nincs akkora, illetve megfelelő alaprajzú épített szakrális terület, mint a pécsi Dóm tér, nem tudtuk akkor, hova is tesszük a koncertet, de annyira messze volt 2023, még meg is kellett azt nyerni: és lőn! Amikor aztán “elközelgett az idő”, a veszprémi szervezők végül nem a régi Pajtakert helyén kialakított Séd-parti sétányra tették a hangversenyt – ott leszünk a VeszprémFest-es most pénteken, Anna Nyetrebko koncertjén az OPERA zenekarával –, hanem egy újonnan kitisztított területre, a néhai Balaton Bútorgyár elhagyott hektáraira.
Aligha tudja bárki a veszprémieken kívül, hol is volt a “faárugyár” (mindenki így hívta nálunk), és nem is hinné, hogy konkrétan a városközpontban húzták fel – vagy a szocialista városközpont került oda, ennek elő- vagy utóidejűségét már én se tudom. Mindenesetre az elbontott gyár helye egyáltalán nem valami külvárosi plató, sokan gyalog jöttek el a Gyárkertbe, amely ideiglenes létesítmény erre a fesztiválos nyárra. Több ezer látogató is elfér, hatalmas színpadot építettek – és ezt kellett a kedvünkért rendesen kibővíteni.
A pécsi Dóm tér volt eddig az egyetlen vidéki helyszín, ahol Mahler gigantikus szimfóniája elhangzott Magyarországon. Biztos írtam már Kegyednek, hogy az 1910-as müncheni ősbemutató óta eltelt bő 113 esztendő közül az első 83-ban egyszer sem adták elő minálunk, és a Budapest Sportcsarnok Joó Árpád-dirigálta eseménye után is csak néhányszor ment idehaza, és ezek között volt külföldi művészek által hozott előadás is. Pedig példák igazolják, hogy a Müpába cipőkanállal befér, és tavaly a zenei világnapon kiderült, hogy kis kompromisszummal nemcsak az Eiffel Mozdonycsarnokában, de az Operaházban is ütősen képes megszólalni. (A színpad óriási mélységét akusztikai szempontok miatt nem tudjuk használni: eltérítené és elnyelné a zsinórpadlás a hátra ültetett énekkar hangját.)
Mondom a valódi dilemmát. Schönberg Gurre-dalai és Wagner Az apostolok szeretetlakomája című ritka alkotása mellett az Ezrek szimfóniája az a mű, amely a szimfonikus-oratorikus repertoár legnagyobbja. (Oké, még a Háborús Requiemet is elő szokták adni ekkora létszámmal.) Nem véletlen, hogy mindezen művekre fáj a fogunk: mivel csak az OPERA rendelkezik ilyen hatalmas művészkarral, mi magunkban is képesek vagyunk e csúcsalkotások előadására, nem kell szervezkedni, ami a dolgokat mindig nehezíti. Szisztematikusan vesszük birtokba ezt és csak ezt a koncertterületet: Bach/Mendelssohn Máté-passió, Handel/Mozart Messiás, Orff Carmina buranája, Kodály Budavári Te Deuma, Beethoven IX. szimfóniája és az elmaradhatatlan Verdi-rekviem: ez utóbbi már elődeim által bevezetett gyakorlatára építjük a többi lehetséges operaélményét.
A Mahler 8. viszont költséges mű is a 300 fellépős, nyolc szólistás “alapszett” miatt. Ma már nem azért nincs előadása, mert hely ne lenne vagy kultúrpolitikai akarat (1983-ig nem nagyon tűrték idehaza Mahlert), hanem a forrás kevés rá. Ugyanis, ha “bárhol” adjuk elő, nem lehet komoly jegyárakat kérni, ha pedig azok nincsenek, akkor nagy deficitet hoz a katarzis. Próbákkal, szállításokkal, építésekkel és bontásokkal, jogokkal és honoráriumokkal együtt több tízmilliós költsége is lehet, ezt pedig ma egy klasszikus koncert- vagy színházterem nem hozza be, 50 ezres jegyekkel pedig még senki sem mert próbálkozni - jó okkal. Így állhat elő, hogy habár pl. az Erkel Színházban árokfedéssel és elépített színpaddal úgy is remekül elférne, hogy maradna hely 1300-1500 nézőnek, kérdéses, milyen árat kérhetnénk el egy messze nem akkora presztízsű épületben ezért az élményért – és ugyanez igaz az Eiffel Mozdonycsarnokára. A kísérleteket ugyanakkor folytatjuk, hisz épp a rangemelés is a célja stratégiánknak e két épület esetében.
De vissza Veszprémhez. Az EKF2023 projekt lehetővé tette itt a térítésmentes beléptetést, nyilván ennek is hála, 2000 veszprémi jött el, de pl. a saját jegyeimmel egy rendkívül kedves idős testvérpár ült le, akik Szombathelyről jöttek a Mahler 8-ért: ugyan ki nem adta volna át a helyét ennek láttán-hallatán? Ha viszont bárki jöhet egy olyan szabadtéri eseményre, amelyen természetesen büfé is van, mert kell is lennie, számoljon sok mindennel. Gyulán békák, a Margitszigeten sirályok varázsolnak plusz hangulatot, Gyimesközéplokon a sült kolbász illata, Berlinben az erdei tücsökzene, Kapolcson a közeli erdő hűvös szele és az autóút adott új dimenziókat előadásainknak. Az alapból könnyűzenére berendezett veszprémi Gyárkertben pedig “maga az élet” szolgáltatott aláfestést.
Gustav Mahler már csak olyan, hogy mindent akar és szerencsére mindent tud is. Mintha egy élő tévéadás képvágásánál lennénk jelen az ő muzsikájában: egyik pillanatban az egyes kamera kis totálja a rezeken, azután szuperközeli a cselló szólamvezető szólóján, majd gombnyomásra nagytotál háromszáz közreműködővel. Szinte semmi átmenet, a legnagyobb tutti állásokból is szuperszonikus fókusszal zuhanhatunk a koncertmester hegedűhúrjaira. Totális és minimális zene egyszerre, mintha egymás mellett futnának, csak hol egyiket, hol másikat “mutatja” a partitúra.
Mindez Veszprémben is élő valósággá vált, és a tömegben állva azt érzékeltem, hogy a nagy erejű indítás, a Veni creator spiritus intonálása után építkezés kezdődött a színpadon. Meg kellett ácsolni az este végére az előadók és közönség közötti hidat. Különösen igaz ez a második részre, amely hosszabb is az elsőnél, és aprólékos zenei tájleírása pianissimo zajlik, a halk hangulat pedig semmilyen szabadtéri eseménynek nem barátja. Nem állítom, hogy ne lett volna zavaró a büfék felől hallatszó munkazaj, vidámság, gyerekzsivaj, de már sokat láttam, így megpróbáltam mint egy laborban alaposan kifigyelni a társas együttlét és a művészet különös nyári kölcsönhatásának fázisait.
Mire lement a nap – ezzel negyedórákról beszélünk, nem órákról –, és a közönség a mahleri nyelvezetre és struktúrára hangolódott, elmúlt a zavaró hatás, és belehúzott minket a mű a maga örvényébe, amely forgás a befejezés totális ünnepélyessége felé gravitálta az ezreket és az Ezreket is. A szimfóniát lezáró kórustömbök és a nyomukban megszólaló fanfár, a látványos, maximális hatású végakkordok után kitörő ováció igazolni látszott az elméletet, amelyet a hangverseny előtti kis köszöntőben próbáltam vázolni.
Azt tehát, hogy ha nem is koncertteremben vagyunk, nem is elegánsra öltöztetett testtel-lélekkel ülünk a nézőtéren, mert nyár van és meleg és kültér, ha a magunk belső spirituális utazásán lesz türelmünk részt venni, életre szóló élményt szerezhetünk. Mert - már csak a fent említett okok miatt is, drága Néném – az emberiség elenyésző részének adatik meg e teremtő(i) energiákat újramozdító, a kereszténység és az európai irodalom esszenciájaként, a klasszikus kultúra záróköveként is felfogható műnek előadásán részt vennie. Kevesek életébe fér ez bele, és szeretett városomban is eltelik még pár évtized, de akár száz esztendő is addig, míg újra felzúghatnak Mahler hajtóművei.
Gondosan csomagoljuk tehát el ezt a veszprémi estét, el ne veszítsük, hisz még fizikai helyét, a Gyárkertet is elbontják az EKF-nyár végén. Aki pedig újra és újra megfürödne az Ezrek csodájában, annak ott lesz a zene világnapi előadásunk az Operaházban. És jövőre, és azután és azután is - Gustav Mahler műve és saját bon mot-ja nyomán is állíthatom, hogy a Magyar Állami Operaházban a lángot őrizzük, nem a hamut.
Pont’ úgy tudom befejezni, ahogy múlt héten: Nénémet a nagy hőségben üdvözlöm, és jelzem: az Operaházban hűsölni is lehet, csak nem igazán van már jegy a nyári előadásokra. Nézzen körül gyorsan és alaposan!
Zsdú átvétá, kák szálávej létá!
Szilveszter
