London után Magyarország a második számú európai filmgyártó központ

Vágólapra másolva!
Magyarország London után a második számú európai filmgyártó központtá vált – mondta a Made in Hungary címmel megrendezett londoni magyar filmfesztivál megnyitóján a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Vágólapra másolva!

Káel Csaba a londoni Magyar Házban szervezett rendezvényen a közmédiának nyilatkozva elmondta: a fejlődés mértékét jelzi, hogy az elmúlt húsz évben ötszáznál több nagy nemzetközi produkció készült Magyarországon - írja a Színház Online. 

Az, hogy a világ minden tájáról érkeznek stábok Magyarországra filmforgatás céljából, nem csupán az Európában egyébként jórészt egységes adóvisszatérítésnek köszönhető, hanem annak is, hogy Magyarország nagyon biztonságos helyszín, és kiváló a stúdióellátottság

 – mondta a kormánybiztos a csütörtök éjszakába nyúló ünnepi rendezvényen.

Káel Csaba felidézte, hogy Budapest környékén öt stúdiókomplexum áll a produkciós stábok rendelkezésére. Hozzátette: a magyar szakemberek is kiválóak, hiszen a magyar filmgyártás 123 éves, és a felhalmozott tudást folyamatosan átvették az új filmes nemzedékek.

Káel Csaba Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, a Müpa vezérigazgatója. 2024.01.18 Budapest, Káel Csaba, KáelCsaba
Fotó: Fotó: Csudai Sándor -  Origo / photo: [ Sandor Csudai ] www.csudaisandor.com

Káel Csaba elmondta: az idei év végére elkészül a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának bővítése, és ez önmagában a magyarországi stúdiókapacitás 22 százalékos bővülését jelenti.

A londoni magyar filmnapok céljai között is szerepel, hogy a rendezvényre ellátogató brit producerek és produkciós cégek figyelmét felhívják erre a fejlődésre – mondta a kormánybiztos. Hozzátette: 

kiemelt cél a koprodukciós filmgyártás is, mivel az így készülő alkotások sokkal nagyobb piacokra jutnak el.

A rendezvény megnyitóján tartott előadásában Káel Csaba elmondta: Budapest a kontinentális Európa első számú filmgyártó és tévéprodukciós központja, és a Magyarországon dolgozó produkciós stábok tavaly 910 millió dollárt költöttek, négyszer annyit, mint 2018-ban. Ezen belül a nagy, 1,5 millió dollárt meghaladó költségvetéssel készülő alkotások száma kétszeresére nőtt – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Elmondta azt is, hogy a magyar szakemberek egyre nagyobb arányban töltenek be kulcspozíciókat a Magyarországon készülő nemzetközi produkciók gyártása során. Ez a folyamat már odáig jutott, hogy a gyártó stábokon belül immár 80 százalék a magyar szakértők aránya.

Az előadáson elhangzott az is, hogy 1934 óta 27 Oscar-díjjal jutalmazták a magyar filmkészítők munkáit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!