A Nemzeti Rák Intézet és a Calgary Egyetem kutatói első ízben vizsgálták az éhezés általános egészségi állapotra gyakorolt hatását, amikor születésüktől 21 éves korukig követtek nyomon gyermekeket.
Az elemzésből kiderült, hogy életük egy hosszabb periódusában éhező gyermekek két és félszer gyakrabban voltak 10-15 év elteltével rossz egészségi állapotban, mint azok, akiknek sohasem kellett nélkülözniük az élelmet. "Az éhezés és a bizonytalan étkezések jelentős károsodást okoznak a gyermekek életkilátásainak szempontjából" - nyilatkozta a Time magazinnak Sharon Kirkpatrick, a NCI vendégkutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A vizsgálatban résztvevő gyermekek közül azok, akik életükben rendszeresen éheztek, később négyszer nagyobb valószínűséggel voltak rossz egészségi állapotban, mint azok, akik mindig jóllakhattak. Az összefüggés akkor is erős maradt, amikor a gyermekek egészségét befolyásoló más tényezőket, például az életkort, a nemet és a jövedelmet is figyelembe vették.
Már egyetlen éhezéses periódus is hosszútávú hatást gyakorolhat a gyermekek egészségére, ez különösen nyugtalanító annak fényében, hogy 2008-ban az amerikai családok 15 százaléka számolt be arról, hogy kevesebbet ettek, mint amire szükségük lett volna - míg ez szám az előző évben még csak 11 százalék volt.
Bár a vizsgálat nem merült bele abba, pontosan hogyan befolyásolja az éhezés az egészségi állapotot, Kirkpatrick azt feltételezi, hogy mind lelki, mind élettani tényezők szerepet játszanak. A tápanyag- és kalóriahiány nyilvánvalóan hatással van a növekedésre és a fejlődésre, emellett a bizonytalanság miatti lelki stressz - hogy nem juthatnak hozzá megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz - is károsíthatja a fejlődésben lévő szervezetet.
A gyermekgyógyászok azt javasolják, törvényileg szabályozzák a gyermekélelmezési programok működését, ezzel biztosítva azt, hogy minden gyermek hozzájusson a szükséges tápanyagokhoz. "Elfogadhatatlan az, hogy még az olyan országokban is, mint az Egyesült Államok vagy Kanada, több millió gyermek nem jut megfelelő mennyiségű táplálékhoz" - nyilatkzta Kirkpatrick.