Ismét beutazhatnak az Egyesült Államokba a HIV-fertőzöttek

Vágólapra másolva!
Csaknem negyed évszázadig tartó tiltás után ismét beutazhatnak az Egyesült Államokba HIV-fertőzött külföldiek.
Vágólapra másolva!

A 22 éve életbe léptetett beutazási és bevándorlási tilalmat hétfőn oldották fel Washingtonban. Barack Obama amerikai elnök már októberben bejelentette az ország jövőbeni megnyitását a HIV-vírussal fertőzött külföldiek előtt. "A tilalmat nem tények, hanem a félelem indokolta" - magyarázta akkor a döntést Obama. Hozzátette: a változtatás célja, hogy megszűnjenek a betegséghez kapcsolt stigmák.

"A világméretű AIDS-járvány elleni küzdelemben vezető szerepet tölt be az Egyesült Államok, de még mindig a tucatnyi ország közé tartozunk, amelyek tiltják a vírushordozók beutazását" - kifogásolta Obama még ősszel.

Az új szabályozásnak köszönhetően 2012-ben első ízben az Egyesült Államok is házigazdája lehet az AIDS-világkonferenciának, amelyet AIDS-kutatók, politikusok és aktivisták részvételével tartanak kétévente.

A HIV-pozitívokat sújtó beutazási és bevándorlási tilalmat az 1980-as évek végén jelentették be, amikor néhány ország a HIV-vírus és az AIDS terjedésének megállítása érdekében különböző eszközöket vetett be.

A tilalom feloldására irányuló politikai törekvések már George W. Bush elnöksége alatt megkezdődtek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!