A leggyakrabban alkalmazott sürgősségi fogamzásgátló szer, a levonorgesztrel csak akkor hatásos, ha az együttlétet követő három napon (72 órán) belül beveszi a nő. Ez a hatóanyag különböző márkaneveken a világ 140 országában elérhető, melyek közül mintegy ötven országban recept nélkül szerezhetik be az érintettek áll a The Lancet című brit orvosi folyóirat pénteki számában.
Egy nemzetközi kutatócsoport ezt a szert hasonlította össze az uliprisztál-acetát hatóanyaggal, amely ellaOne néven, kizárólag orvosi előírásra kapható Európában.
A szakértők a vizsgálat során 1700 nőt figyeltek meg, akiknek életkora 16 és 36 év között volt, és a védekezés nélküli szexet követő három-öt napon belül kaptak sürgősségi fogamzásgátlót, elterjedt nevén esemény utáni tablettát.
A hagyományos készítményt alkalmazó nők között 22 terhesség fordult elő, míg az új pirulát használó nőknél 15. Mindkét csoportban a fejfájás volt a leggyakrabban jelzett mellékhatás.
A kutatók összehasonlították azt is, hogy mekkora eséllyel estek teherbe azok, akik az aktus után három napon túl, de öt napon belül vették be a tablettákat. Az ötnapos pirula esetében ez a kockázat 1,8 százalékos volt, míg a hagyományos tablettánál 2,6 százalékos.
Az esemény utáni tabletták hormonokat tartalmaznak, amelyek megakadályozzák új petesejt kiszabadulását a petefészekből, vagy az esetleg megtermékenyült petesejt méhbe történő beágyazódását.