Idézni tudni kell

Legyen szó irodalomról, színházról vagy zenéről, a szövegek előszeretettel beszélgetnek egymással. Csak tőlünk függ, megértjük-e, amit egymásról egymásnak mondanak.

Borges, a nagy idéző és idézett

Arany János

Döntő fontosságú a kérdés: vajon az olvasó felismeri-e, hogy idézetről van szó? Azaz mennyire nyilvánvaló az idézés ténye? (Attól a kivételes esettől eltekintve, ha erre előzékenyen, explicit módon hívja fel szerzőnk a figyelmet.) Ha például az ókorban idéztek valakit, akkor mindig feltételeztek egy ideális közönséget. Mármint olyan olvasót, aki megérti és felismeri azt a bizonyos citált Homérosz-sort, s így a későbbi költemény egy, a széles nagyközönség Homéroszt nem ismerő tagjai elől rejtett kódot fejthet meg. A felismerés (gyermeki?) öröme mellett kulcsot kap az olvasó a mű mélyrétegeihez is. (Más kérdés, hogy aki az ókorban olvasott, az nyilvánvalóan ismerte Homéroszt, példánk tágabb kontextusban értendő.) A befogadói réteg összetételének feltárása újabb megoldhatatlan nehézséget jelenthet a kutató számára, még ha ezen a területen is van néhány kecsegtető eredmény.

Versek esetében a tudatos idézés egyszerre bizonyítható nehezen és játszi könnyedséggel. Egy közkézen forgó idézet szó szerinti beemelése a szövegbe jelentheti az utóbbi esetet. A nehézségeket a már említett szempontok mellett az okozza, hogy például ókori költők esetében a klasszikus időmértékes verselés kiváltotta kényszer is előidézhet hasonló sorokat, kifejezéseket. Időben, műveltségben, érdeklődésben közel álló költők esetében természetesen sok lehet a lexikai, tartalmi egybeesés - tudatosságot gyanítani itt is csak óvatosan lehet. A szerelmi költészetet példának véve joggal feltételezhetjük, hogy a hasonló tematika hasonló költői képeket hívott elő a poéták képzeletéből.

Eco avval zárja az elöljáróban idézett, Borges és a saját viszonyát feldolgozó írását, hogy tanácsot ad utalás- és idézetkutatóknak, majd lajstromba szed néhány borgesi gondolatot a maga műveiben. (Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bármilyen szórakoztató, nem feltétlenül szabad a játékosságot a szöveg lényegi elemévé avató Ecónak hinni, amikor saját szándékairól, előképeiről még oly meggyőzően is nyilatkozik. Mégiscsak a posztmodern korában vagy annak utána élünk...) "Kijelenteni, hogy nincs olyan borgesi gondolat, amely ne létezett volna már korábban is, ugyanolyan, mint azt mondani, hogy Beethovennek sincs olyan hangjegye, amit már korábban létre ne hoztak volna mások. A lényeg mégiscsak az, hogy micsoda gondolatzenét képes Borges a legkülönfélébb enciklopédiatörmelékekből létrehozni." Esszéjét a tőle ismerős, groteszkbe hajló humorát megcsillantva e mondattal fejezi be: "Remélem, csak akad azért a halálom után valaki, aki még nálam is ügyetlenebb, és aki így engem vallhat majd az elődjének."