Meskó Attila

A földi élet fenntarthatóságának kérdései

Nem elegendő néhány intézkedés vagy néhány kisebb korrekció az ipar, mezőgazdaság, közlekedés vagy az energiatermelés jelenlegi működtetésében. Minden ágazat mélyreható átalakítására van szükség annak érdekében, hogy a valós szükségleteket úgy elégíthessük ki, hogy az erőforrásokat, a természet állapotát meg tudjuk őrizni a jövő generációk számára.

A nagyszámú, egymással összefüggő feladat megoldása csak valamennyi ágazat egyidejű, harmonikus fejlődésével, közös munkájával és együttműködésével képzelhető el. Ebből eddig legkevésbé az együttműködés valósult meg. Ennek objektív okai vannak: az intézményrendszer hiánya, a széleskörű áttekintéssel rendelkező szakemberek hiánya, a társadalmi támogatottság alacsony szintje. A döntéshozók vonakodnak olyan népszerűtlen intézkedéseket hozni, amelyek haszna esetleg egy évtized múlva érezhető, de azonnali lemondást vagy anyagi áldozatot igényel. Az első, a tudomány oldaláról származó jelzések, majd egyre sürgetőbb kérések után a bajt elhárító intézkedések rendszerint akkor következnek, amikor már késő, a megelőzés helyett a sokkal költségesebb (esetleg meg sem valósítható) kárelhárítás marad. Ez a tendencia nemcsak Magyarországra, de a világ egészére is jellemző.

Nagyon jól mutatta ezt a Johannesburgban rendezett konferencia, amelyet a Riói Nyilatkozat 10. évfordulóján, 2002. augusztus 26. és szeptember 4. között rendeztek meg.

Megállapították, hogy a Föld környezeti állapota egészében véve tovább romlott, a szegény és gazdag országok közötti különbség tovább nőtt. Az OECD országok lakossága jelenleg a Föld népességének 18%-a, de a megtermelt energia felét fogyasztják el, és a világ GDP-jének mintegy 80%-át termelik. Az OECD országok többsége 1992-ben elkötelezte magát arra, hogy bruttó nemzeti termékének 0,7%-át hivatalos fejlesztési segélyekre fordítja, de e kötelezettségnek csak 5 ország tett eleget. Jellemző a légkörbe jutatott üvegházhatású gázok mennyiségi korlátozására vonatkozó egyezmény sorsa is. Rió után öt évre volt szükség, amíg Kiotóban az országok többsége rögzítette vállalásait. Az újabb megállapodás óta csaknem egy évtized telt el, de a korlátozásokat még most is (2004 szeptemberében) csak az országok egy része, módosításokkal és engedményekkel léptette életbe.