Meskó Attila

A földi élet fenntarthatóságának kérdései

VII. Mit kell tennünk a fenntarthatóság eléréséhez?

A kedvezőtlen változásokat évtizedekkel ezelőtt már felismerték. Ennek egyik eredménye volt a Stockholmban tartott, Az emberi környezet című ENSZ konferencia, illetve annak nyilatkozata (1972. június 16.). Ebben még nem fordult elő a fenntartható fejlődés kifejezés. Láng István közlése szerint - aki a Brundtland-jelentés készítésében is részt vett - csak később és hosszabb vita után fogadták el, hogy a Környezet és Fejlődés Világbizottsága (Brundtland-bizottság) központi mondanivalója az akkor már használt "fenntartható fejlődés" legyen.

A húsz évvel később tartott 1992. évi Környezet és fejlődés konferencia (Rio de Janeiro, június 3-14.) eredménye volt a ma is érvényes és megvalósítandó ajánlásokat tartalmazó nyilatkozat, továbbá a Feladatok a 21. századra című dokumentum, az éghajlatváltozásról szóló keretegyezmény - amelynek megvalósulásáért még mindig küzdeni kell -, és a biodiverzitás, a biológiai sokféleség megőrzéséről szóló egyezmény. Az Elvek az erdőkről sajnos csak elvi ajánlás maradt.

Az ENSZ jelenlévő tagállamai, felismerve, hogy a Föld jóléte sok összefüggő rendszer kiegyensúlyozott működésétől függ, a nyilatkozatban 27 elvet fogadtak el. Ezek közül a 3. fogalmazza meg a fenntarthatóságot, kimondva, hogy a fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy a ma élő és a jövő nemzedékek fejlődési és környezeti szükségleteit egyaránt ki lehessen elégíteni. A 4. elv külön is kimondja, hogy a fenntartható fejlődés elérése érdekében a környezetvédelemnek a fejlődési folyamat szerves részét kell alkotnia, nem kezelhető attól elkülönülten. A 8. elv pedig megállapítja, hogy a fenntarthatóság és minden ember magasabb életszínvonalának az eléréséhez csökkenteni kell, majd ki kell küszöbölni a termelés és fogyasztás nem fenntartható módjait, és elő kell segíteni a megfelelő népesedéspolitikát.

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi évtizedekben nemzetközi egyetértés alakult ki a fenntarthatóság fontosságáról és aktuális feladatairól. Megjegyzem, hogy ezeket a Tudomány Világkonferenciája (WCS) és az Európai Unió számos dokumentuma is megfogalmazza. A fenntarthatóságot biztosító stratégia központi elemének a tudományos, mérnöki és egészségügyi kapacitások világméretű, erőteljes növelését tekintik. A civil szervezeteknek, magánvállalkozásoknak, regionális önkormányzatoknak és nemzeti kormányoknak közös erővel kell munkálkodniuk a teendők kidolgozásán és helyi szintű megvalósításán.

1972	Stockholm	Emberi környezet
1985	Bécs	Egyezmény az ózonréteg védelméről
1987	Montreál	Jegyzőkönyv (az ózonréteg védelméről)
1992	Rio de Janeiro	Környezet és fejlődés
1997	Kioto	Jegyzőkönyv (az éghajlat változása keretegyezmény végrehajtásáról)
2002	Johannesburg	Világtalálkozó a fenntartható fejlődésről

6. táblázat: A környezet védelmével és a fenntartható fejlődéssel foglalkozó legfontosabb konferenciák