A forradalom és szabadságharc krónikája

1956. október 26.

Október 26-án az előzetes várakozásokkal szemben nem csökkentek, ellenkezőleg, fokozódtak és szélesedtek a harcok a fővárosban. A fegyveres felkelők és a hozzájuk egyre nagyobb számban csatlakozott sorkatonák, az óriási és egyre növekvő erőfölény ellenére, megtartották legfőbb bázisaikat, sőt, új ellenállási gócok szerveződtek. Pesten a VIII.-IX. kerületben voltak a legerősebbek, ellenőrzésük alatt tartották a főbb közlekedési útvonalakat, a Nagykörutat a Petőfi hídtól az Oktogonig, a Rákóczi és az Üllői utat. A legjelentősebb egységek az Iván Kovács László vezette Corvin közi és a Bárány János irányítása alatt álló Tompa utcai csoportok voltak. Az első napokban megszerzett kézifegyvereket már némi zsákmányolt nehézfegyverzettel is ki tudták egészíteni. Erre az időre Budán is megalakultak az egyre nagyobb tekintélyt kivívó egységek: a Széna téren Szabó János (Szabó bácsi) vezetésével, valamint a Móricz Zsigmond körtéren és a Várban.

Utcai harcok

A spontán alakult fegyveres csoportok taktikája az volt, hogy figyelőik állandóan szemmel tartották a főbb közlekedési útvonalakat, megtámadták az arra vonuló szovjet katonai egységeket, majd a támadást követően azonnal visszahúzódtak a szűkebb mellékutcákba, ahová a szovjet páncélosok nem tudták és nem merték követni őket. Sikereiket a gyalogsággal alig támogatott, régi típusú páncélosok ellen egyaránt köszönhették jobb helyismeretüknek, a lakosság feltétlen és önfeláldozó támogatásának, valamint kifogyhatatlan találékonyságuknak. A páncélosok támadását nemegyszer házi készítésű fegyverrel, az úgynevezett Molotov-koktéllal, vagy akár fegyvertelenül is meg tudták akadályozni: harckocsiaknát imitáló palacsintasütőket helyezve az úttestre, vagy azzal, hogy olajjal locsolták föl a kövezetet, megbénítva így a páncélosok mozgását. A kilőtt vagy felgyújtott járművek pedig kiváló útakadállyá váltak a következő ütközetben, így minden szovjet veszteség kétszeresen erősítette az erejükben egyre jobban bízó fegyvereseket.

Legjobb védekezés a támadás

A ledöntött Sztálin-szobor a Blaha Lujza térnél (Bojár Sándor felvétele)

De 26-án már nemcsak a fővárosban szóltak a fegyverek. Megsokasodtak a tüntetések, a fegyveres összecsapások vidéken is, az egész országban általánossá vált a sztrájk. Majd minden városban tüntetésekre került sor. Az utcákra vonuló tömegek árnyalatnyi különbségekkel fogalmazták újra ugyanazokat a követeléseket, kiegészítve a fegyveres harc beszüntetésének és az amnesztiának a követelésével, de számos esetben túl is léptek a műegyetemi pontokon (kilépés a Varsói Szerződésből, a semlegesség kinyilvánítása). Közben az emberek a legtöbb helyen leszámoltak a régi rendszer gyűlölt szimbólumaival, leszaggatva a vörös zászlókat, letörve a csillagokat és ledöntve a szovjet emlékműveket, összetépve-törve a kommunista bálványok képeit-szobrait (volt, ahol lámpavasra akasztották Rákosi mellszobrát).