Teltházzal kezdődött 2005. január 29-én a Csodák Palotája Öveges Termében a Fizika Nemzetközi Éve eseménysorozat nyitórendezvénye. A lelkes közönség egyebek mellett megtudhatta, hogy hagyományként ápolják a terem névadójának, a Csodák Palotája megálmodójának, Öveges József professzornak a tanítási módszerét.
Az ENSZ Oktatási Tudományos és Kulturális Szervezete a 2005-ös évet a Fizika Nemzetközi Évévé nyilvánította A Csodák Palotája csatlakozott ehhez a felhíváshoz, melynek jegyében előadássorozattal várják a látogatókat ebben az évben. Minden hónap utolsó szombatján bemutatnak egy fizikatanárt, aki az övegesi hagyományokon alapuló módszerekkel végzi munkáját.
A nyitórendezvényen Vida József, az egri Eszterházi Károly Főiskola tanára mutatta be kísérleteit saját készítésű eszközeivel. A kísérletek célja bemutatni és igazolni természeti jelenségeket és törvényeket úgy, hogy ezáltal híveket szerezzünk a fizikának.
Vida tanár úr egyszerű eszközökkel bonyolult problémákat szemléltetett. Különböző folyadékok gravitációs mezőben történő helycseréjét két pohárral - az egyikben vízzel, a másikban vörösborral - mutatta be. A jelenség a két folyadék sűrűségkülönbségével magyarázható. A könnyebb folyadék felfelé, a nehezebb lefelé igyekszik, ezért a vörösbor és a víz engedelmesen helyet cserélt, anélkül, hogy összekeveredtek volna.
Egy szemeteszsák, egy citerahúr, ragasztó és néhány papírcsík a tanár úr kezében hőlégballonná változott. A mennyezetig felszálló ballon látványa mindenkit lenyűgözött.
Négy "fizikaórát" és ötvennél is több kísérletet látott a közönség a nap során.
A következő előadást február 26-án Piláth Károly, a fővárosi Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium tanára tartja a Csodák Palotájában.
Gyertyalibikóka |