Nádasdy Ádám

IV. A nyelvi változás: a nyelvi rendszer, a nyelvtan változása

Megállapítottuk, hogy a szókincs változása, bár érdekes és jellemző egy nép sorsára, nem rendszerszerű és ezért nem nyelvi változás. Azt is kimondtuk, hogy az írás - már amelyik nyelvben egyáltalán van ilyen - változik ugyan, és többnyire rendszerszerűen, de lényegéből adódóan a nyelvhez képest másodlagos, annak mesterséges árnyképe csupán. Melyek hát a valóban nyelvi elemek, amelyeknek változása igazi nyelvi változás?

Minden nyelv rendszere három alkotórészből, mondhatnám három fejezetből áll: ezek a mondattan, az alaktan és a hangtan. Ezek mindegyike igen lassan változik (szemben a szókinccsel, mely gyorsan is tud változni!). A változás lassússágát jól mutatja, hogy a 800 évvel ezelőtti Halotti Beszéd többé-kevésbé ma is érthető.

A mondattani változásra a magyarban jó példa a névelő megjelenése (15. sz.): mint láttuk, a 13. században még nincs névelő (Paradicsumut), ma már kötelezően: a Paradicsomot. A névelő nagyfokú bonyolódást jelentett a nyelvi rendszerben, miatta egy egész fejezettel bővült a nyelvtan, hiszen többféle névelő van, és használatukat finom alszabályok szabályozzák. Tekintsük például a következő két mondatot:

Névelős finomságok:
(1) Az apja állítólag miniszter.
(2) Az apja állítólag egy miniszter.

A két mondat mást jelent, más feltételezések állnak mögötte. Az (1)-ben ismerjük az apját, kedves idős úr, szokott ide járni, csak nem tudjuk, mi a foglalkozása; egyesek azt suttogják, hogy miniszter. "Mi az apja?" - erre a kérdésre felel a mondat. A (2)-ben nem ismerjük az apját, titok fedi a kilétét, bár rebesgetik, hogy valamelyik miniszter az. "Ki az apja?" - erre a kérdésre felel a mondat.