Mohamed Atta július 15-én látogatott el a tarragonai börtönbe, ahol 20 perces látogatást tett egy emberölés miatt fogságban lévő arabnál. Pénzt adott neki, és úgy állította be a látogatást, mintha személyes jó barátját kereste volna fel.
Atta 16-án és 17-én a közeli Salou két különböző szállodájában szállt meg, majd 18-án Madridba, 19-én pedig Miamiba utazott.
Az El País megjegyezte: "Nem ismeretes a börtönben történt látogatás oka, de kevéssé valószínű, hogy egy terrorista, aki a New York-i merénylet elkövetésére készül, pusztán azért utazik Tarragonába, mert meg akarja látogatni egy barátját". A La Razón értesülései szerint Atta július 7. és 19. között tartózkodott Spanyolországban.
Az El País arról is beszámolt, hogy a valenciai és a barcelonai rendőrség vizsgálatot kezdett bin Laden családtagjainak ottani üzleti tevékenységével kapcsolatban. A családi vállalkozás neve Palwa Ibérica S. A., a részvénytársaság a Binladin Group része. A luxuslámpák gyártásával és forgalmazásával foglalkozó spanyolországi vállalat 1990 júliusában alakult, 60 millió pezetás induló tőkével, és közvetlenül a berlini Palwa Vállalatok Csoportjától függ. Az ABC értesülései szerint a vállalat 2000-ben hivatalosan megszűnt, de nem hivatalosan, legfőbb részvényesei által továbbra is működik.
Az El Mundo arról számolt be, hogy a rendőrség a New York-i és washingtoni merényletek óta fokozottabban figyeli az elsősorban az ország déli részén élő arab kolónia tagjait. A köztük található, becslések szerint mintegy száz terroristával kapcsolatban a lap rendőrségi értesülésekre hivatkozva megjegyezte, hogy "a szélsőségesek legnagyobb része a Spanyolországban található mintegy 300 mecset és az azokat vezető imámok körül tömörül".
A Spanyolországi Imámok Tudományos Tanácsa ugyanakkor hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolta magát a terrorcselekményektől, közölte, hogy azok ellentétesek az iszlám szellemével, és csupán egyéni cselekedetként szemlélhetők.
Az elsősorban az ország déli részén élő muzulmán fanatikusok - a Ser rádióadótól származó információ szerint - az Afganisztán elleni szovjet támadás után kezdtek Spanyolországban letelepedni. Sokan közülük részt vettek a boszniai és a koszovói konfliktusban.