A Fox News jelentése szerint újabb 1940 tartalékost, illetve a Nemzeti Gárda tagját hívta hadba a Pentagon, így 14318-ra nőtt azoknak a katonáknak a száma, akik készen állnak a bevetésre. George Bush amerikai elnök összesen 50000 tartalékos behívására hatalmazta fel a Pentagont.
Az amerikai nemzet számára egyre inkább egy költséges és hosszú távú, ugyanakkor emberéleteket sem kímélő háború képe körvonalazódik. Kedden tartott sajtótájékoztatóján Donald Rumsfeld védelmi miniszter kijelentette: "Itt nem lesz partraszállás, mint 1944-ben, sem békekötési ünnepség a Missourin... Ez nem olyan háború, amely egy jelentős eseménnyel kezdődik és végződik, hiszen itt hosszantartó erőfeszítésre lesz szükség." A "Tartós Szabadság Hadművelet", amely a terrorizmus eltörlését tűzte ki célul, Rumsfeld szerint évekig eltart majd, és emberáldozatokat is követel majd.
Rumsfeld azt is kihangsúlyozta, hogy ebben a háborúban nem lehet széleskörű szárazföldi támadásra számítani. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy jelenleg az amerikai haderő két anyahajója tartózkodik a Perzsa-öbölben és az Arab-tengeren, illetve további kettő tart a térség felé, fedélzetükön egyenként 5000 tengerésszel és 75 repülőgéppel. Ezenkívül több tucat hadihajó, többek között számos támadó tengeralattjáró is kíséri a repülőgép-hordozókat.
[origo]