A tálib külügyminisztérium bejelentette, hogy az amerikaiak újabb légitámadást indítottak a főváros, Kabul ellen. "Kiújultak a légicsapások" - jelentette Mohammad Qasim Halimi az afgán televíziónak adott, élőben közvetített nyilatkozatában. Ezt követően azonban megszakadt az adás.
A műholdas televízióscsatorna szóvivője közölte, hogy Kabul több pontja felől, beleértve a városközpontot is, hangos robbanást hallani. Hozzátette, hogy a tálibok elszántan küzdenek a légicsapás ellen.
A második hullám célpontja a legfőbb tálib vallási vezető, Omar molla és az al-Kaida kandahári bázisa volt, mindkettőt találat érte. Emellett a kabuli afgán védelmi minisztériumot is eltalálták, és lángokban áll a nyugat-afganisztáni Herat város repülőtere, találatok érték és gyakorlatilag megsemmisítették a kandahári repülőtér kifutóját és épületét is.
A legfrisebb hírek szerint nagyobb támadás érte Dzsalalabádot is.
Korábban: