A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Tűzharcot vívtak izraeli és palesztin fegyveresek

Vágólapra másolva!
A Hamász nyilatkozatban közölte, hogy harcosai megtámadták a Gázai övezetbeli zsidó telepet, és fegyveresei tűzharcot vívtak az izraeli katonákkal. Izrael szerint három palesztin halt meg, míg a nyilatkozat szerint izraeli áldozatok is vannak. Eközben Izrael háromoldalú találkozót (izraeli-palesztin-amerikai) kezdeményezett.
Vágólapra másolva!

A Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) fegyveres szárnya péntek délelőtt közölte, hogy harcosai hajtottak végre támadást hajnalban egy Gázai övezetbeli zsidó telep ellen. Egyúttal elismerte, hogy az akció három emberük életébe került.

Korábban izraeli források hírül adták, hogy izraeli katonák lelőttek péntek hajnalban három palesztin fegyverest, akik egy zsidó telepre próbáltak bejutni a Gázai övezet északi részén.

A palesztin kommandóra, amelynek valószínűleg egy negyedik tagja is volt, akkor nyitottak tüzet az izraeliek, amikor az előbbiek át akartak jutni a Dugit telepet körülvevő védőkerítésen - közölte az izraeli katonai rádió. A hadsereg nagy erőkkel keresi a kommandó feltételezett negyedik tagját, akinek azonban valószínűleg sikerült visszajutnia palesztin fennhatóságú területre.

A megölt palesztinoknál kalasnyikovokat és páncéltörő gránátokat találtak. A kommandó valószínűleg Beit Lahia körzetéből indult, amely az úgynevezett A zónában (teljesen palesztin ellenőrzés alatti övezetben) fekszik. Az AFP adatai szerint e halálesetekkel 929-re nőtt a már több mint egy éve tartó erőszakhullám - többségükben palesztin - áldozatainak száma.

A Hamász által kiadott nyilatkozatban az izraeli forrásból származó hírre reagálva az Ezzedin al-Kasszám nevű palesztin szervezet arról számolt be, hogy fegyveresei fél órán át tűzharcot vívtak a Dugit telep őrposztján lévő izraeli katonákkal, és gránátokat lőttek ki rájuk. A nyilatkozat szerint az összecsapásnak izraeli oldalon is voltak halálos áldozatai.

Izrael háromoldalú találkozót kezdeményez

Izrael eközben kezdeményezte a háromoldalú (izraeli-palesztin-amerikai) biztonsági főbizottság összehívását, néhány órával azután, hogy biztonsági kabinete hajnalban úgy döntött: fokozatosan kivonja a hadsereget a múlt héten megszállt hat ciszjordániai palesztin városból.

Ariel Saron kormányfő szóvivője, Raanan Giszin kijelentette: nem tudja, hogy a bizottság összeül-e még pénteken. Az izraeli javaslat mindenesetre az volt - mondta -, hogy a háromoldalú testület még a nap folyamán lásson munkához, a kivonulás mielőbbi lebonyolítása érdekében.

- Az elv az, hogy kivonulunk azon szektorokból, ahol helyreáll a nyugalom, de a kivonulás attól függ, hogy a Palesztin Hatóság képes-e eleget tenni az izraeli kormány október 17-én megfogalmazott követeléseinek - mondta Giszin a francia hírügynökségnek.

A Rehavam Zeévi idegenforgalmi miniszter meggyilkolása után tartott október 17-i ülésén a kormány azt követelte, hogy a Palesztin Hatóság adja ki a Zeévi elleni merénylet elkövetőit, és számolja fel a radikális palesztin szervezeteket. Egy nappal később indította el Izrael azt a katonai akciót, amelynek keretében részlegesen újra megszállt hat ciszjordániai palesztin várost. A harcoknak azóta több tucat halálos áldozata volt.

Péntekre virradó éjjel az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország közös nyilatkozatban kérte a zsidó államot az azonnali kivonulásra. Ugyanakkor Jasszer Arafat palesztin vezetőt is felszólította, hogy tegyen újabb lépéseket a terrorista jellegű szervezetek ellen.

Korábban:

Izrael fokozatosan kivonul az újonnan elfoglalt körzetekből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!