Svájcban minden 18 és 42 év közötti férfinak néhány havonta katonai gyakorlatra kell mennie. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben csökkentették a hadsereg létszámát, Svájc jelenleg is a világ egyik legnagyobb létszámú katonaságával rendelkezik.
A hadsereg fenntartását ellenzők legfontosabb érve a honvédség ellen, hogy nagyon sokba kerül a sereg fenntartása. A népszavazás kezdeményezői szerint a hadsereg fenntartása óránként egymillió frankba kerül, miközben Svájcot nem fenyegeti senki. A hadsereg megszüntetésével pedig ezt az összeget nem-katonai célokra lehetne fordítani- érvelnek a hadsereg ellenzői.
A svájci kormány ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Svájc nem számíthat nemzetközi katonai szervezetek segítségére, hiszen nem tagja egyiknek sem, így védelem nélkül maradna, egy esetleges támadáskor. A polgári pártok, a parlament többsége és a kormány ellenzi, a zöldek és a kommunisták támogatják a hadsereg megszüntetését.
A népszavazás első eredményei vasárnap estére várhatóak, de az előzetes adatok szerint nem valószínű, hogy a svájciak megszavazzák a hadsereg felszámolását- írja a BBC.