Balgának és helytelennek nevezte csütörtöki vezércikkében a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a felbosszantott olasz miniszterelnöknek, Silvio Berlusconinak a strasbourgi Európai Parlamentben elhangzott kijelentéseit.
Az FAZ szerint "balga és helytelen" volt náci haláltáborok kápóival összevetni Martin Schulz német szociáldemokrata képviselőt, mert ez túlmegy azon a határon, amely a politikai retorikában még megengedhető, még ha megjegyzéseit iróniának szánta is.
A frankfurti lap szerint Berlusconinak tisztában kellett lennie azzal, hogy Strasbourgban hűvös fogadtatásban lesz majd része, a baloldal pedig provokálni fogja. Ezzel számolnia kellett, ezt kell kibírnia. Berlusconi igazságtalannak tarthatja mindezt, immáron páneurópai kampány áldozatának érezheti magát, amelyben keveredik a gyalázkodás, a démonizálás, a konkurenciaharc és a jogos aggodalom a magánérdek és a köztevékenység összemosódása, a média- és a politikai hatalom kinövései miatt - olvasható az FAZ-ben.
A lap szerint azonban az ügy mégis dicstelen, és sajnálatos, mert az általános felindultság miatt fennáll annak a veszélye, hogy háttérbe szorulnak az olasz EU-elnökség szakmai törekvései. Ezek közül nem mindegyik kényszerítő, de sok a helyes és szükséges, vagy kívánatos. Például Európa erősítése, az Amerikához fűződő viszony javítása, az alkotmányos szerződés tervezetének feljavítása, s lezárása - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.