David Kelly mikrobiológus volt, és a brit hadügyminisztérium tanácsadója. Az iraki tömegpusztító-fegyverek ügyében is a kormány rendelkezésére állt, részt vett abban a tudós csoportban, mely segített megállapítani, hogy Irakban milyen fegyverek jelenthetnek veszélyt.
A háború Irak ellen hivatalos indoklás szerint azért tört ki, mert Irakban tömegpusztító-fegyverek vannak, melyeket Szaddám Huszien nem hajlandó leszerelni. A háború után azonban egyetlen ilyen fegyvert sem találtak a szövetségesek. Kiderült, hogy Bush amerikai elnök úgy beszélt a háború előtt az iraki atomprogramról, hogy időközben a CIA már jelezte, nincs bizonyítékuk ilyen típusú iraki fegyverkezésre. A brit kormány biztosan állította, hogy Iraknak olyan tömegpusztító-fegyverei vannak, melyek 45 percen belül bevethetőek.
A BBC egy rádióműsorában a közelmúltban elhangzott, hogy az utóbbi kijelentés eleve a közvélemény megtévesztését szolgálta. A rádió egy kormányhoz közeli forrásra hivatkozva bemondta, hogy a 45 perces támadás lehetőségéről szóló rémhírt Alastair Campbell kormányszóvivő ötletére kellett beletenni a háború érvrendszerébe. "Tegyük szexisebbé a nyilatkozatot" - mondta állítólag Campbell a szakértőknek, akik a tömegpusztító-fegyverekről szóló kormányálláspontot előkészítették.
A kormány minden vádat tagadott, és Blair nem volt hajlandó szóba állni napokig a BBC-vel. A hadügyminisztérium pedig váratlanul rákérdezett a BBC vezetőjénél: ugye David Kelly volt az informátoruk? A BBC nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy ha kitalálták volna, akkor sem adhatnák ki forrásukat. Kelly maga is tagadta, hogy ő árulta volna el a kormány csalását.
Ennek ellenére David Kelly nagyon dühös lett a védelmi minisztériumra. Azt mondta, hogy ő egy elöljárójának elmondta, hogy korábban beszélt a BBC egy munkatársával a tömegpusztító-fegyverekkel kapcsolatos kormányálláspont kialakulásáról, bár a szóvivőt soha nem vádolta meg. A hadügyminisztériumban állítólag megígérte neki a főnöke, hogy diszkréten kezelik őszinteségét, és nem adják ki a nevét a nyilvánosságnak. Ennek ellenére a hadügyminisztériumban kijelentették, hogy rá gyanakodnak, mint lehetséges árulóra. A BBC hír hatására parlamenti vizsgálóbizottság is alakult, ahová szintén beidézték Kellyt, mint az ügy lehetséges koronatanúját.
Első parlamenti meghallgatása után három nappal Kellyt holtan találták otthona közelében, egy kiserdőben. A bal csuklóján felvágta az ereket. Fájdalomcsillapító tablettákat és egy kést találtak mellette. A rendőrség egyértelműen azt állítja, hogy öngyilkosság történt.
Kelly halála előtt több lapnak is nyilatkozott. A New York Times-nak azt mondta az egész ügyről, hogy "sok sötét figura játszik", egy brit lapnak meg azt állította, hogy a hadügyminisztérium elárulta őt.
Nagy-Britanniában hatalmas felháborodás követte Kelly rejtélyes halálát. Sokak szerint a kormány érdeke volt Kelly elhallgattatása. Nem értik az emberek, hogy miért adta ki őt a hadügyminisztérium, ha korábban megígérte főnöke, hogy titokban tartja azt a tényt, hogy beszélt a BBC-vel. Sokak szerint a kormány félt Kellytől, és azért hozták lehetetlen helyzetbe, hogy ne tudja kimondani az igazságot a kormány hazugságairól.
A parlmenti ellenzék azt követeli, hogy azonnal hívják össze a nyári szüneten lévő parlamentet. Tony Blair szerint ez fölösleges volna. "Nagyobb lenne a füstja mint a lángja. Várjuk meg a független igazságszolgáltatás jelentését, és hagyjuk, hogy a család nyugodtan, csöndben gyászolhasson."
Ugyanakkor Blair folymatosan támadásokkal kénytelen szembesülni az ügy miatt, még Japánban és Dél-Koreában is, ahol éppen tárgyalásokat folytat. Az útján mellette lévő BBC tudósító szerint Blair hangulata kifejezetten sötét.
Geoff Hoon hadügyminisztertől is rendszeresen azt kérdezik, hogy lemond-e a tárcájánál történt állítólagos árulás miatt. Hoon eddig mindig kitérő választ adott, azt kérve várják meg a független vizsgálat végét.
A kormány egy független bizottságot állított fel, hogy tárja fel Kelly halálának körülményeit. Tony Blair 1997-ben kezdődött kormányzása óta most van a legnehezebb helyzetben. Az iraki háborúban ugyan sikerült győznie, mégis szorult és kínos helyzetbe került hamis érvei és Kelly halála miatt.