Szaddám két fia - míg apjuk hatalmon volt - egymással versengtek a befolyásért és azért, hogy egyszer egyikük átvehesse az elnöki posztot. Huszein favoritja az utóbbi időben fiatalabb fia, Kuszaj volt, aki főleg Irak katonai és biztonsági szervezeteiben építette ki hatalmát. Ő volt a Forradalmi Gárda felügyelője, de szerepe volt a belbiztonsági szolgálatokban is. 2001-ben a Baath párt katonai parancsnokságának tagja lett. Megválasztása (inkább kinevezése) jelezte, közelebb állt akkor a sikerhez, mint bátyja, Udaj.
Szaddám idősebb fia jóval feltűnőbb figura volt öccsénél. A hírek szerint szeretett az utcáról összegyűjteni lányokat - "meghívta" őket magához, hogy együtt töltsenek el egy kis időt, férjeiket, barátaikat pedig megölte. Egyszer agyonverette apja saját testőrségének tagját, illetve egy rokont lábon lőtt egy esküvőn. 1996-ban épp hogy megúszott egy merényletet - súlyos, valószínűleg maradandó sérülések árán. Hatalmi bázisa az iraki média volt míg apja volt az elnök. Övé volt a Babil napilap, több tévétársaság és a népszerű - érdekes módon nyugati popzenét játszó - VOI (Voice of Irak - Irak Hangja) rádióadó. Udajnak is voltak saját katonai egységei, és az iraki nemzetgyűlésbe is megválasztatta magát.