A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Újabb amerikai csapatokat küldenek Irakba

Vágólapra másolva!
A jövő év elején várhatóan tízezer újabb amerikai katona kezdi meg tevékenységét Irakban - jelentették be Washingtonban pénteken. A katonák kiképzését már a jövő héten megkezdik. További ötezer főt helyeztek készenlétbe.
Vágólapra másolva!

Újabb 15 ezer katonának jelezte az Egyesült Államok katonai vezetése pénteken, hogy hamarosan Irakba kell utazniuk szolgálatra. Az amerikai hadsereg olyan körülmények között rendelte el 10 ezer katona ilyen irányú kiképzésének jövő heti megkezdését és további ötezer főnyi csapat készenlétbe helyezését, amikor más országok húzódoznak attól, hogy katonailag részt vegyenek az iraki rendezésben - jelentette a Reuters hírügynökség.

Fél év alatt kell elkészíteni Irak alkotmányát/nagyvilag/20030926felev.html

A pénteki bejelentés nem volt váratlan, mert az érintett arkansasi és észak-carolinai egységeknek már jelezték, hogy iraki szolgálatra kell számítaniuk. Tízezer katona várhatóan a jövő év elején kezdi meg tevékenységét Irakban, és egy teljes évig maradnak ott.

Az Egyesült Államoknak jelenleg 130 ezer katonája van Irakban. Két többnemzetiségű egységet is létrehoztak már brit, illetve lengyel vezetéssel, de Washington szerint szükség lenne egy harmadik ilyenre is. Az amerikai mozgósítás attól is függ, milyen ütemben halad az iraki erők kiképzése, hogy a helyi csapatok bevonásával is enyhíteni tudjanak a békefenntartás terhein.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!