2003: A háború éve

Az idei év legjelentősebb eseménye az iraki háború volt. A gyors győzelmet hozó amerikai-brit támadás megosztotta a világot, és új szövetségi rendszereket erősített meg. Európa nyugati és középső országai nem jutottak dűlőre, hogyan legyen erősebb szövetségük, de vezetőik az Európai Unió bővítéséről szóló szerződést aláírták. Az USA győztes háborúja után tovább erősödött, míg Dél-Amerika több országában zavargások törtek ki. Afrikában a Szaharától délre véres polgárháborúk szedték áldozataikat, míg Ázsia keleti részén az atípusos tüdőgyulladástól féltek az emberek. Az ENSZ 2003-as életszínvonal-listáján idén a legélhetőbb ország kitüntető címet Norvégia kapta, a legszörnyűbb hely pedig Sierra Leone. Magyarország 175-ből a 38.

Az Európai Unió nagyobb lesz, de ezen kívül bizonytalan a szervezet jövője. Az Unió bővítését lényegében már 2002 decemberében, a koppenhágai csúcson eldöntötték, a feltételek végleges tisztázásakor. Idén áprilisban Athénban ünnepélyes külsőségek között, egy Akropoliszra néző teremben írták alá a tagok és jelöltek a csatlakozási szerződést. A tíz új tagállam 2004 május elsejétől lesz teljes jogú tagja az EU-nak, és Cipruson kívül mindegyikben népszavazással erősítették meg a csatlakozást. Általában meggyőző többség szavazott igennel, a legszorosabb eredmény Máltán született, a legnagyobb Szlovéniában volt az igenek aránya, és Magyarországon volt a legalacsonyabb a részvétel.

Az EU jövője szempontjából fontos népszavazást tartottak Svédországban is, ahol elvetették a közös pénz, az euró svédországi bevezetését. A brit pénzügyminiszter szintén jelezte, hogy Nagy-Britannia sem csatlakozik az euróövezethez.

Az iraki háború miatti vita egymás ellen ugrasztotta az európai országokat. A francia-német szövetséggel szemben brit-spanyol-olasz koalíció szerveződött, és az újonnan csatlakozók többsége utóbbiak mellé állt. A francia-német barátság minden korábbi együttműködésnél látványosabb volt egyéb téren is 2003-ban. A két ország parlamentjei közös ülést tartottak, és először az EU történetében a német kancellár azzal bízta meg a francia elnököt, hogy az egyik EU-csúcson helyettesítse őt, és a két ország nevében mondja el véleményét. A francia-német szövetséget tovább erősítette a két ország közös lázadása is az EU ellen. Mindkét országban idén a megengedett 3 százaléknál nagyobb az államháztartási hiány, márpedig az eurót használó tagállamoknak ilyenkor büntetés jár. Tavaly ugyanezért komoly fenyegetést kapott Portugália és Írország is, most azonban a Párizs-Berlin tengely megúszta dorgálás nélkül a monetáris fegyelem megsértését. Mindkét ország pénzügyminisztere azzal érvelt, hogy a hiány a gazdaság felpörgetése miatt szükséges, márpedig a két ország gyengülésének az egész Unió a kárát látná.

A francia-német kiváltság megerősítette a kis és közepes országok aggódását az Unió jövője miatt. Rendszeressé váló egyeztetésekbe kezdtek a kicsik, hogy együtt tudják védeni érdekeiket. Az év első felében azért küzdöttek, hogy ne legyen nagy hatalmú, évekre választott elnöke az EU-nak, és ne legyen külügyminisztere sem.

Az Európai Parlament ülésterme

Az Unió működését a másfél éve készülő alkotmány hivatott meghatározni. A Nizzai Szerződés, amely a jelenlegi struktúrát meghatározza, 2009-ig szól, de Brüsszelben szerették volna, ha az EU alkotmányát már idén elfogadják a tagállamok. Hiába alkudozott azonban a Konventnek nevezett alkotmányozó gyűlés 18 hónapig, (sokszor olyan elvi kérdéseken fennakadva, mint hogy a keresztény hagyomány szerepeljen-e a szöveg bevezetőjében), mert a véglegesnek hitt változatot december közepén nem sikerült elfogadtatni a tagállamokkal. A brüsszeli csúcson Lengyelország fúrta meg a tervet azzal, hogy nem volt hajlandó elfogadni, hogy a minősített többséghez ne csak a tagállamok felének egyetértése kelljen, hanem az egyetértők országaiban éljen az Unió lakosságának legalább 60 százaléka is. Ez elsősorban a nagyobb országoknak kedvez: egy francia-német-brit-olasz négyesből három állam összefogásával már bármilyen döntést meg lehetne vétózni.

Az EU másik nagy 2003-as vitája az önálló haderő jövőjéről szólt. Arról már korábban döntöttek a tagállamok, hogy kell egy hatvanezer fős, gyorsan bevethető európai hadsereg. Csak azt nem találták még ki, hogy ennek mi köze legyen a NATO-hoz (a katonailag jelentős EU-tagok mind NATO-tagok is), érdemes-e párhuzamos intézményrendszert fenntartani, amikor úgyis mindenről tudni fog a NATO is. Az USA különösen rossz szemmel nézi az európai hadsereg építését, amit az év második felében nagy meglepetésre az USA legodaadóbb európai szövetségese, Tony Blair brit miniszterelnök is támogatni kezdett. Pedig Amerika egy kedves gesztussal hagyta, hogy a szokásokkal ellentétben a leköszönő brit NATO-főtitkárt ismét egy európai kövesse 2004-től, a holland kereszténydemokrata politikus, Joap De Hoop Scheffer személyében.

2003-ban Európa-szerte előretört a jobboldal. Az idei választásokon egyre-másra alakultak az új jobbközép kormányok. Kronológiai sorrendben Hollandiában, Észtországban, Finnországban, Máltán, Izlandon, Svájcban, végül Horvátországban győzött kereszténydemokrata vagy konzervatív párt a választásokon. A baloldal idén csak Belgiumban győzött, ahol szociáldemokrata-liberláis koalíció jutott hatalomra. Ennek ellenére a belga választás legfontosabb híre az volt, hogy az idegenellenes Flamand Blokk megalakulása óta legjobb eredményét érte el.

Anna Lindh gyilkosság áldozata lett

Két jelentős politikust meggyilkoltak Európában 2003-ban. Zoran Djindjic szerb miniszterelnökkel a Milosevic-rezsim feloszlatott belügyi alakulatából szerveződött maffia végzett. Anna Lindh svéd külügyminisztert alig néhány nappal az euróról szóló népszavazás előtt ölte meg egy őrült egy bevásárlóközpontban.

Az európai konfliktusok közül egyik sem került közelebb a megoldáshoz 2003-ban. Észak-Írországban a békefolyamat megbicsaklott, mivel az idei választáson győztes szélsőséges protestánsok nem hajlandóak koalíciót kötni a katolikusokkal, és így nem tartható a Nagypénteki Megállapodásnak nevezett béketerv közös kormányzásról szóló feltétele. Nagy-Britannia megosztott régióját most ismét közvetlenül Londonból igazgatják, mint a békefolyamat megindulása előtt.

Koszovó státusáról sem sikerült megállapodni. Az 1999-es háború óta először tárgyaltak belgrádi vezetők a helyi albánok képviselőivel a tartomány jövőjéről, de a bécsi megbeszéléseken semmilyen megállapodás sem született. A szerb-montenegrói vezetés szerint az ENSZ segíti az albánokat a hivatalos függetlenség elnyerésében, míg az albánok azért panaszkodnak, mert a gyakorlatban független régióban még mindig nem teljes körű az önrendelkezésük.

Cipruson 2003-ban majdnem megoldódott a több évtizedes konfliktus, de aztán a sziget görög és török része mégsem egyesült. Ciprus EU-tag lesz 2004-től, de egyelőre csak a görög oldal, mert a senki által el nem ismert ciprusi török köztársaság vezetése nem egyezett meg az egyesülés feltételeiben a görögökkel. Hiába kapott volna az északi török vidék viszonylag széleskörű autonómiát, Denktas, a törökök vezetője igazából nem is akarta az egyesülést. Csupán egy jelképes gesztusra futotta a vezetőktől: egy-egy napra megnyílt az ENSZ-békefenntartók védte határ. Az év végén a török oldalon tartott választásokon Denktas pártja épp annyi képviselői helyet szerzett, mint egyesülés-párti ellenzéke, így továbbra is megoldhatatlannak tűnik a konfliktus.

A grúz tüntetők megbuktatták Sevardnadzét

A régi konfliktusok ügyében egyedül a megtorlás terén történt látványos előrelépés. A hágai nemzetközi bíróság idén jóval több ítéletet hozott a délszláv háborús bűnök miatt, mint az elmúlt években, és sok körözött személy került idén hollandiai fogságba a volt Jugoszlávia területéről.

Európa határán történt egy rendszerváltás is az idén. Grúziában lemondásra kényszerült Eduard Sevardnadze köztársasági elnök, aki 1992-ben szerezte meg a hatalmat. A volt szovjet külügyminiszternek azért kellett távoznia, mert belső ellenzéke és a nagyhatalmak sem nézték el neki, hogy elcsalta a novemberi parlamenti választásokat.