Afgán menekülteket kínzott meg a görög rendőrség Athénban - jelentette a BBC. Az afgánok bűne az volt, hogy megszöktek a menekülttáborból. Miután a rendőrök elfogták őket egy házban, megalázták és megkínozták őket - állítja több menekült is.
A rendőrök megverték őket, majd meztelenre kellett vetkőzniük. Ezután pedig kivégzéseket kellett eljátszaniuk. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint legalább egy 17 éves gyerek is a megkínzott és megalázott menekültek között volt.
A jogvédő szervezet szerint ténylegesen legalább hatvan embert bántalmaztak, de küzülük csak negyvenen mertek panaszt tenni. Ráadásul a hatvan emberből tizenheten 15 és 17 év közötti gyerekek voltak. Az Amnesty szerint az incidens azért is visszataszító, mert a legkiszolgáltatottabbakat támadták a rendőrök: fiatalokat és olyanokat, akiket Afganisztánból elüldöztek. Az ügyben a görög kormány vizsgálatot rendelt el.