Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Vihart kavart vallási nézeteivel egy német politikus

Vágólapra másolva!
Egy hónappal a kulcsfontosságúnak ítélt észak-rajna-vesztfáliai tartományi választás előtt vihart kavart a katolicizmusról tett kijelentéseivel Jürgen Rüttgers, a győzelemre esélyes helyi kereszténydemokraták (CDU) vezetője.
Vágólapra másolva!

Rüttgers az N24 televízió Studio Friedman című adásában egyebek között kijelentette: katolikusként "hiszem, hogy a mi keresztény emberképünk a helyes, s nem összevethető a világban máshol létező emberképekkel". A katolikus egyház és emberképe esetleges fölényére vonatkozó kérdésre válaszolva a kereszténydemokrata politikus azt mondta, "hiszem, hogy ez a helyes, ha úgy tetszik, fölényben lévő". Rüttgers szerint azonban egy protestáns, egy zsidó vagy egy muzulmán is "éppúgy meg lehet győződve a vallásáról, s ezen az alapon kezdődhet el a párbeszéd".

A beszélgetés csütörtök este hangzott el, de csak pénteken keltett feltűnést, amikor a talkshowból egyenes idézeteket tettek közzé. A közlők a "fölényben lévőt" az idézeten belül is idézőjelbe tették. A kijelentések mindenesetre vihart kavartak, s egyesek a kereszténydemokrata unión belül is elhatárolódtak Rüttgerstől. Dieter Althaus, Türingia CDU-s miniszterelnök egy helyi lapnak nyilatkozva kijelentette: "Nem osztom Rüttgers felfogását."

Peer Steinbrück, Észak-Rajna-Vesztfália jelenlegi szociáldemokrata (SPD) miniszterelnöke szintén egy lapinterjúban azt fejtegette, hogy "számomra nincsenek első- és másodosztályú keresztények, s egyik vallásnak sem szabad a másik fölé emelkednie".

A legnépesebb német tartományban az SPD-vel együtt kormányzó zöldek környezetvédelmi minisztere, Bärbel Höhn szerint "nem szabad olyan benyomást kelteni, mintha a keresztények jobbak lennének a zsidóknál, a muzulmánoknál vagy a buddhistáknál". Michael Vesper helyi kulturális miniszter úgy vélte, hogy a düsseldorfi miniszterelnöki székre pályázó Rüttgers diszkvalifikálja magát.

Paul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke attól óvott, hogy a vallásokat osztályozzák. Spiegel szerint mindenkinek jogában áll, hogy meg legyen győződve a hitéről, de ez nem jogalap arra, hogy a hitet bárki is "első- és másodosztályú hitre ossza fel".

Észak-Rajna Vesztfáliában május 22-én tartanak parlamenti választást. A hagyományos ipari bázissal rendelkező, 18 millió lakosú tartományt 39 éve irányítják a szociáldemokraták, ám mostani kilátásaik nem rózsásak. Az észak-rajna-vesztfáliai választás eredményét sokan jelzésértékűnek tartják a jövő évi országos választásra nézve.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről