Az olasz lapok már temetik az új európai alkotmányt a holland nem után, amely újabb arculütését jelentette az egyesült Európának, a csütörtöki római kommentárok szerint. A torinói La Stampa Leninre utalva Két lépés előre, egy lépés hátra címmel a Szovjetunió totalitárius rendszerének kiépítéséhez hasonlítja - mészárlások és háborúk nélkül - a Európai Unió kialakulását és lassú demokratikus építkezését. A Corriere della Sera milánói napilap Európára mért újabb csapásként jellemzi a népszavazás eredményét. A lap Bernard Henri Lévy francia filozófus terjedelmes kommentárját közli, amely szerint e "mazochista győzelem a globalizációnak csinál teret", a globalizációban érdekelt nagytőkét szolgálja.
A La Repubblica című római lap szerint a népszavazásokon a politikai elképzeléseket és szenvedélyeket nélkülöző, közönyös-bürokratikus Európa-pártiság szenvedett vereséget.
A csütörtöki francia sajtó újabb európai sokkot emleget. A konzervatív Le Figaro szerint a holland választók, a franciákhoz hasonlóan "mindent összekevertek", és ezzel szárnyakat adtak a "nem" híveinek azokban az országokban is, ahol ugyancsak népszavazást terveznek.
A baloldali Libération szerint az európai alkotmány ugyanúgy bűnbakként szolgált a hollandoknak, mint a franciáknak a különböző, egymásnak is ellentmondó haragokkal szemben, amelyeket az elit rétegek, a drága megélhetés, a külföldiek és a munkanélküliséget váltottak ki.
A kommunista L'Humanité "Újabb európai földrengést", a Le Parisien "az alkotmányos szerződésnek adott második pofont" emleget. A La Tribune arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmányterv elutasítása a bővítés elvetése 12 havi csúszással.
A belga Le Soir is pofont emleget, és a szélsőjobboldali Pim Fortuyn-lista egyik vezetőjét idézi, aki szerint ez az eredmény "az emberek és az elit közötti szakadékot mutatja, s véget vet Európa föderális ambícióinak." A lapnak nyilatkozó egyik szakértő szerint az alkotmány már halálos ágyán fekszik.
A cseh sajtó szerint is az Európai Unió gyors kibővítésének a következménye a két nem. A Právo című baloldali lap szerint Brüsszel alábecsülte a régi érzelmek erejét. A liberális Mladá Fronta Dnes bírálja a cseh kormányt, mert az új helyzetben is folytatni kívánja az európai alkotmány elfogadására irányuló kampányát. Az újság szerint ez merő pénzpocsékolás.
A lengyel Rzeczpospolita című konzervatív lap szerint nem az európai gondolat szenvedett vereséget, hanem csak az európai alkotmány, és a vereséget a két ország politikusai okozták, akik előszeretettel okolják Brüsszel döntéseit saját belpolitikai problémáikért.