Az USA fejére nőtt a hatalmas panda

Vágólapra másolva!
Nem tud mit kezdeni az Egyesült Államok Kína növekvő erejével - állítják amerikai elemzők George W. Bush amerikai elnök kétnapos kínai látogatása előtt. Az amerikai külpolitika elbizonytalanodott, míg néhány hangadó az egyre növekvő veszélyt (az amerikai sajtó szerint a sárkányt) látja Kínában, addig mások a kereskedelmi kapcsolatokban és a kínai piacban rejlő lehetőségek kiaknázását követelik, azaz partnernek (pandának) tekintik Kínát. Csaba László egyetemi tanár szerint Kína egyelőre nem vágyik a jelenleginél nagyobb hatalomra, a gyors növekedéséből fakadó problémák megoldásán dolgozik. Egyszerűen csak annyi történt tehát, hogy Washington fejére nőtt a hatalmas panda.
Vágólapra másolva!

"Hová ez a nagy sietség?" - tette fel a kérdést júniusi szingapúri látogatásakor Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a kínai hadsereg modernizációjára és fejlesztésére utalva. Rumsfeld félelmei túlzottnak hatnak, figyelembe véve, hogy a stockholmi békekutató intézet, a Sipri adatai szerint Kína mindössze 35 milliárd dollárt (a Pentagon szerint 2-3-szor többet) költ évente hadi kiadásokra, szemben az Egyesült Államok 455 milliárdjával. Kína még az első ötbe is alig fér bele, míg az USA fegyverzkezése egymaga kiteszi a világ 47 százalékát.

Rumsfeld azonban vérbeli héjaként azok közé tartozik, akik a gazdasági fenyegetésnél és lehetőségnél jóval többet látnak Kínában. Rumsfeld mindig is kiemelt témaként kezelte Kína ügyét, ez kiderül a többek között általa és egykori helyettese, a Világbank jelenlegi elnöke, Paul Wolfovitz által jegyzett 2000-es és 2002-es amerikai védelmi stratégiából, amelyben a Bush-doktrínát fogalmazták meg 2001. szeptember 11. előtt és után. A helyzetet úgy értékelték, hogy a megnyíló Kína a következő évtizedben egyre jobban rászorul majd az olajbehozatalra, de a nyugat-ázsiai térségben előnyben van az USA-val szemben. A Kaukázusban és Közép-Ázsiában egyelőre kedvező helyzetben van Amerika, ami főleg az afganisztáni jelenlétnek köszönhető, de nyugaton is fel kell lépni a kínai terjeszkedés ellen - ajánlották.

A stratégia szerint a Perzsa-öböl térségének olajtartalékai segíthetnek sakkban tartani Japán és az EU mellett Kínát is. Ez a "kezünk a csapon" szemlélet azonban az utóbbi időben kiigazításra szorul. Kína ugyanis - kínai vezetők szerint - diplomáciai aranykorát éli, több országgal ápol kapcsolatot, mint korábban bármikor. Nicolas Lardy Kína-szakértő szerint Peking "jelentősen fejlesztette kapcsolatait a szomszédos országokkal, különösen Délkelet-Ázsiában. Ezek az országok külpolitikai szempontból Kína akaratát veszik már figyelembe Amerikáé helyett. A gravitációs központ eltolódott.

Aggasztó lehet a 2,3 milliós hadsereg és a közelmúltban meghirdetett modernizációs terv, illetve az egyre nagyobb kínai térnyerés. Kína stratégiai függetlenedését szolgálja a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), amelybe Kína és Oroszország mellett Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán tartozik bele, Mongólia, Pakisztán, India és Irán pedig megfigyelőként vesz részt a munkában. A szövetség első látványos akciója az augusztusi kínai-orosz hadgyakorlat volt, de áttételesen az SCO-nak köszönhető az is, hogy az amerikai katonai támaszpontok nemkívánatossá váltak Üzbegisztánban és Kirgizisztánban. Egyre inkább felértékelődik Peking szerepe az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon is.

Stratégiai szempontból pedig megvetette lábát Kína más kontinenseken is. Így fontos szövetségese lett Irán mellett Csád, Szudán és Venezuela is. Ezekben az országokban dollármilliárdos kínai fejlesztések futnak, olajért cserében (Irán Kína olajexportjának 11 százalékát adja). Kína az együttműködésért a fejlesztések mellett piacához való hozzáférést és politikai támogatást ígér. Bár komolyabb összetűzés ezeken a területeken sem volt, Kína néhányszor már megleckéztette az USA-t. Peking vétózta meg például a Szudán elleni keményebb fellépést az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de Irán ügyében is úgy tesz, mintha nem értené, milyen atomprogramtól tartanak az amerikaiak. Állandóak Kína konfliktusai az USA legfontosabb ázsiai szövetségesével, Japánnal is.

Fotó: EPA
Japánnal nem finomkodnak

Mindennek ellenére Kína - Rumsfeldéken kívül szinte senki szerint - nem akar egyelőre ennél többet. "A Kína világhatalmi helyzetével kapcsolatos kérdéseknek két fő vonatkozásuk van, egy belső, illetve egy külső. Egyrészt a kínai politikai rendszer lényege, fenntarthatósága, másrészt az országnak a világgazdaságban betöltött szerepe" - mondta az [origo]-nak Csaba László közgazdász, egyetemi tanár. Csaba szerint hagyományos nagyhatalmi törekvések jelenleg nem jellemzik Kínát, és a Tajvannal kapcsolatos politika is elsősorban belső kérdésnek tekinthető, mivel a szigetet saját területének tekinti, és visszaszerzése - Makaóhoz és Hongkonghoz hasonlóan - legitimációs célokat, illetve a nacionalizmus erősítését szolgálja. Voltak és még lehetnek is kínai világpolitikai törekvések, jelenleg azonban nincsenek, és nem látszik, hogy vezető szerepre törekednének, akár szűkebb térségükben is - mondta Csaba.

A pekingi egyetem professzora, Zsu Feng szerint annyiról van csak szó, hogy "Kína felemelkedő hatalom, úgyhogy nehéz lenne elkerülni minden összeütközést az Egyesült Államokkal". Bár nyáron komoly riadalmat okozott egy kínai tábornok nyilatkozata, aki atomcsapással fenyegette Amerikát egy elmérgesedő tajvani konfliktus esetén, a hivatalos kínai politika egyelőre békés hangú az esetek többségében. A konfliktuskerülést támasztja alá, hogy januárban légi utat nyitottak Tajvan és Kína között, ami a közeledés rég nem látott gesztusa volt. "Béke és fejlődés, hogy mindenhol harmónia, biztonság és virágzás köszöntsön be" - fogalmazta meg a kínai külpolitikai törekvések célját az állami hírügynökség, és Hu Csin-tao kínai elnök például "békés felemelkedést" emleget. Az USA pedig egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel, amit Kína puszta gazdasági és embertömege jelent. "Ha ellenségként kezeljük Kínát most, akkor az ellenségünk lesz a jövőben" - fogalmazta meg az amerikai dilemmát nyáron maga Bush.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!