Százezrek élete múlhat az ENSZ tökösségén

Arab nomádok és fekete telepesek ölik egymást halomra több éve a nyugat-szudáni Darfúrban és újabb százezrek életét sodorhatja veszélybe, hogy a jelek szerint még a szudáni kormány által bábként használt afrikai békefenntartók is eltűnnek a franciaországnyi térségből. A véres, már eddig is több százezer halottal járó konfliktusnak az ENSZ útját állhatná, de saját kezét kötötte meg az ügyben. Innentől már csak a világszervezet merészségében bízhatnak a darfúriak.

A vérengzés két népcsoport - az afrikai fur, és az arab baggara - közötti feszültségekből ered, nem elsősorban más származásuk - bár utóbb már ez is közrejátszott -, vagy vallásuk - többnyire mindannyian muszlimok -, hanem eltérő életformájuk miatt. A feketék ugyanis letelepedett földművesek, az arabok pedig nomád állattenyésztők. Az ellenségeskedés évtizedek óta folyamatos de igazán a térség egyre súlyosabb elsivatagodása után kezdett elmélyülni a korlátozottan rendelkezésre álló természeti források - a művelhető termőföld és a víz - megosztása miatt.

A konfliktus közvetlenül az 1983-84-es száraz esztendők után kitört, közel százezer ember életét követelő éhínségben gyökerezik, ami után a földművesek minden talpalatnyi, még használható földet művelés alá vontak, megakadályozva vándorlásukban a nomád pásztorokat, ami számos helyen vezetett összetűzésekhez. Ezek az események egybeestek Moammer Kadhafi líbiai vezető a térség arabjait egyesíteni próbáló törekvéseivel, aki fegyverekkel támogatta a Khartúmot a Szudám déli részén dúló polgárháborúban, illetve szövetségesnek tekintette és felfegyverezte a baggarákat, akiknek még katonai támaszpontot is létesített. Ekkor mélyült el származási alapon is a feketék és az arabok közötti ellenségeskedés, előbbiek a khartúmi "arab kormányt" hibáztatták a kialakult éhínség miatt, utóbbiak pedig úgy érezték, a nomádok akadályozásával az "afrikaiak" őket büntetik ezért.

A khartúmi kormány ellen lázadó afrikai csoportok - például a Szudáni Felszabadítási Mozgalom (SLM), vagy a Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) is azért kezdett harcolni, hogy megvédjék magukat a térségbeli arabokat az ő kárukra támogató kormánytól. A konfliktus kitörését legtöbbször 2003 februárjától számítják, amikor egy lázadó csoport megtámadott egy szudáni katonai parancsnokságot, de többek szerint helyesebb lenne 2001-től írni a viszály történetét, amikor a fur és a zagava (egy másik afrikai népcsoport) felesküdött a Koránra, hogy megvédik magukat a falvaik ellen kormányzati támogatással indított támadások ellen.

A félsivatagos vidéken tapasztalatlan kormányerők eleinte súlyos veszteségeket szenvedtek a gyors terepjárókon rajtaütésszerű támadásokat végrehajtó lázadóktól. Erre a kormányzat úgy válaszolt, hogy a lázadók falvaira eresztette dzsandzsavíd (hordák) arab milíciát - felfegyverzett baggara pásztorokat - amelynek elnevezését gyakran fordítják - a Wikipedia szerint tévesen - "puskás lovasoknak". A harcok egyre durvultak, a kormánytámogatással küzdő milíciák szisztematikusan pusztították az afrikaiak falvait, előfordult, hogy egy-egy ilyen elpusztított faluval szomszédos arab településeknek semmi bántódásuk nem esett egy 2004-es ENSZ-jelentés szerint.

Lázadók - megosztottak

A nemzetközi figyelem az Amnesty International és a Nemzetközi Válságcsoport 2003-as jelentései után fordult Darfúr felé. Az első pozitív fejlemények 2004 tavaszán történtek, amikor Csád közvetítésével fegyverszünetet kötött a kormányzat és a két legfőbb felkelő csoportosulás, a JEM és az SLM. A harcok azonban folytatódtak, mivel JEM egyik kisebb tagszervezete nem vett részt a tűzszünet megkötésében, és a dzsandzsavíd is aktív maradt. A biztonsági helyzet ennek ellenére némileg javult - bár a tárgyalások lassan haladtak. A 2006 májusában Khartúm és SLM között megkötött egyezmény - amely a dzsandzsavíd feloszlatásáról, és a lázadók hadseregbe tagolásáról szólt - megint csak felemásan sikerült, ugyanis az SLM egyik konkurens kisebb lázadó szervezete, és a JEM is elutasította.

2006 nyarán aztán a szudáni kormány újraindította a katonai akciókat: a Human Rights Watch szeptember 6-i jelentése szerint pedig már a déli polgárháborúban is alkalmazott taktikával - Antonov teherszállító-repülőgépek lehajtott hátsó rakodórámpájáról kidobált bombákkal - támadja a térség lázadók lakta területeit. A jelentések szerint a májusi megegyezésnek már semmi foganatja, a Washington Post keddi beszámolója szerint a friss, jól felszerelt csapatokkal rendelkező és a terepet jól ismerő, hozzájuk átállt lázadók által támogatott kormányerők komoly sikerekre számíthatnak az ellenállók egyre fogyatkozó és egyre megosztottabb erejével szemben. A megosztottsága jellemző, hogy még a közeli megfigyelők sem tudják eldönteni: ki ellenőrzi jelenleg a vidék úttalan térségeit.

Ballai Vince