Valószínűleg elesett társaik halálát akarták megbosszulni azok a fegyveresek, akik hétfőn rakétákat lőttek a puli-humri magyar tábor irányába Afganisztánban - mondta Rózsa Tibor, a tábor parancsnoka kedden. A támadás után, hétfőn este még arra gyanakodtak, hogy tüzérségi aknagránátok robbantak, keddre azonban kiderült, hogy két rakétát lőttek ki a fegyveresek. A szerkezetek átrepültek a tábor felett, és annak falaitól távolabb csapódtak be.
Információk szerint október 28-án két fegyveres érkezett Puli-Humriba a szomszédos járásból, hogy bosszút álljanak társaik halálért, akik Nárinban egy rendőrök és lázadók között kitört tűzpárbajban vesztették életüket. A két férfihoz a következő nap többen csatlakoztak, vélhetően közülük indították a támadást - tette hozzá Rózsa Tibor. Feltehetően a rendőrség épülete vagy a helyi kormányzati központ volt a célpont, de azt sem lehet kizárni, hogy a magyar tábort vették célba, csak rosszul számították ki a rakéta pályáját a sötét miatt - tette hozzá a parancsnok.
Az adatok szerint egyre több támadás éri a helyi és a nemzetközi koalíciós erőket az eddig békésnek mondott észak-afganisztáni Baglán tartományban. Magyar katonák mellett októberben eddig háromszor robbantottak az út mentén. Több a támadás nemcsak a koalíciós ISAF-erők, hanem a helyi rendőrség ellen is.