A bíróság a 25 éves Kemi Sebát - igazi nevén Stellio Capochichit - gyűlöletre való uszításban és emberiség elleni bűntettek megkérdőjelezésében mondta ki bűnösnek. Az ítélet: egy hónap letöltendő börtönbüntetés és két év eltiltás a politikai tisztségvállalástól.
A radikális feketék vezetője nemzetközi szervezetekről, többek között a Világbankról, a Nemzetközi Valutaalapról (IMF) és az Egészségügyi Világszervezetről (WHO) azt írta, hogy "a cionisták kezében van, akik olyan ürülékkel szennyezett életkörülményeket kényszerítenek Afrikára és a diaszpórára, hogy ahhoz képest az auschwitzi koncentrációs tábor földi paradicsomnak tűnhet".
"A cionizmus kiirtása, kártérítés és kitelepítés - politikai programunk" című szövegben a férfi a cionizmust az "emberiség rákjának és leprájának" nevezte.
Az ítélet értelmében Kemi Seba nem indulat képviselőjelöltként a márciusi önkormányzati választásokon, ahogy azt az egyik párizsi külvárosban tervezte.
A KA Törzset 2006 júliusában kormányrendelettel oszlatták fel, miután két hónappal korábban annak tagjai Párizs zsidó negyedének, a Marais-nak legforgalmasabb utcáján felvonulva a környék "megtisztítását" követelték a "buzi zsidóktól". Az incidenst követően antiszemita tartalma miatt internetes oldalukat is megszüntette a párizsi bíróság, de Kemi Seba új néven nyitott honlapot.