A Csárszadda városban elkövetett merénylet célpontja az Avami Nemzeti Párt (ANP) vezetője volt. Aszfandijar Vali Hán éppen vendégeket fogadott a házában a muszlim böjti hónap vége alkalmából, amikor a merénylő, miután őt nem engedték be az épületbe, működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Két civil és két rendőr halt meg, sokan megsebesültek, a politikus sértetlenül megúszta a támadást.
A pastu etnikum érdekeit képviselő ANP tagja a pakisztáni kormánykoalíciónak, és éles bírálója az iszlamista szélsőségeseknek. A tálibok többször célba vették a párt vezető személyiségeit és rendezvényeit a februári parlamenti választások előtti kampány idején.
Az ENSZ elköltözteti a pakisztáni fővárosban állomásozó diplomatáinak gyermekeit az iszlámábádi Marriott hotel ellen elkövetett pokolgépes merénylet miatt - jelentette be a világszervezet illetékese. A világszervezet továbbra is figyelemmel kíséri a pakisztáni helyzetet, és amint úgy ítéli meg, hogy nincs veszély, csökkenti a biztonsági készültséget - tette hozzá.
Nagy-Britannia szerdán jelentett be hasonló lépést iszlámábádi diplomatáival kapcsolatban. London továbbá azt tanácsolja a brit állampolgároknak, hogy - hacsak nem feltétlenül szükséges - ne utazzanak Iszlámábádba, Ravalpindibe, Karacsiba, Lahorba és Pesavarba, illetve kerüljék el a nagy nemzetközi szállodákat.
Az iszlámábádi Marriott szálloda bejárata előtt szeptember végén végrehajtott öngyilkos merényletben 60 ember vesztette életét, és több mint 260 megsebesült.