Az oroszországi Volgográd Szrednyaja Aktuba nevű negyedének vezetőjéről október 11-én tartanak választásokat, a kampány híre azonban már augusztusban bejárta a világsajtót. Az érdeklődést az váltotta ki, hogy két fekete bőrű jelölt is megméretteti magát a posztért, ami rendkívülinek számít a zömében fehérek által lakott és faji előítéletekkel terhelt országban.
Előbb Joaquim Crima jelentette be, hogy indul a választáson. A dinnyeárusításból élő férfi az afrikai Bissau-Guineában született, és húsz éve érkezett a Szovjetunióba. A Komerszant című lapnak azt mondta, hogy mindig is ebbe az országba vágyott, amióta hallott az első űrutazóról, Jurij Gagarinról.
Az "orosz Obama"
Crima jelölése nagy visszhangot váltott ki, a sajtó elkezdte az "orosz Obama"-ként emlegetni, utalva Barack Obama amerikai elnökre, akinek apja kenyai. Augusztus közepén aztán egy újabb fekete jelölt, a kenyai apától és orosz anyától származó Filipp Kondratyev is bejelentette indulási szándékát.
A helyi hírességé váló Crima azt állítja, hogy a hatalmon lévők megijedtek népszerűségétől, és ők indították Kondratyevet, hogy elorozza előle a szavazatokat. "Nyilvánvaló, hogy a hatóságok nemcsak népszerű, hanem komoly jelöltnek is tartanak. Ez olyasmi, amivel nem számoltak" - mondta a férfi az AP hírügynökségnek.
Kondratyev ugyanakkor tagadja, hogy bábként használnák. Szintén az AP-nek nyilatkozva kijelentette, hogy nem áll kapcsolatban a helyi hatóság jelenlegi vezetőjével, Vlagyimir Romanovval. Utóbbi ugyancsak indul a posztért, és tagadta, hogy bármilyen tisztességtelenséget követett volna el.
Ismeretlen férfiak ajánlata
Crima viszont azt állítja, hogy felkeresték ismeretlen férfiak, és hárommillió rubelt (mintegy 18 millió forintot) ajánlottak fel neki, ha visszalép a versenytől. A férfi a dinnyeárusítással egy év alatt ennek csak a hatodát keresi meg - írja az AP.
A versenybe szállt kilenc jelölt közül mindegyik a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök által diktált politika támogatójának vallja magát. A politikában újoncnak számító színes bőrű jelöltek esélyeit rontja, hogy Oroszországban nem feltétlenül tisztán zajlanak a választások, legtöbbször előre tudni lehet, hogy ki lesz a győztes.
Ellenük szól a rasszizmus elterjedtsége is. A brit Guardian által idézett adatok szerint tavaly 102 ember halt meg rasszista motivációjú támadásokban Oroszországban. Az idegengyűlölő incidenseket figyelő szervezet, a Szova helyettes vezetője, Galina Kozsevnyikova a Guardiannak azt mondta, hogy "szörnyű a rasszizmus szintje Oroszországban". Megjegyezte, hogy pontos adataik ugyan nincsenek, de a személyes beszámolók alapján gyanítják, hogy Volgográdban sem jobb a helyzet, mint máshol.